Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-14 / 28. szám - Sándor Imre: Dr. A. barátom
Prágai események. Baloldalt: Fuad király ittartózkodásának utolsó napján meglátogatta a strahovi kolostort. Jobboldalt: Csehszlovákia tourtst-trofy-ját Tyvell-Smith nyerte Rudge-Withworth-gépen. — Csak véletlenül jutott eszembe ... Egyik este, néhány nappal későbben, azt mondta dr. A. — Ma este ne menjünk a kocsmába. Már nem bírom az alkoholt. — Hát mit akarsz?! ; — Sétáljunk egy kicsit, aztán menjünk kávéházba, újságot olvasni. Már két hete nem olvastam újságot. Hidegen, megbántottam mondtam: — Akkor nincs rám szükséged. Engem untat a kávé ház. Különben is jó, hogy van egy szabad estém ... Tudod, hogy más kötelezettségeim is vannak ... Dr. A. bizonytalanul fogta a kezemet, mintha nem akarná elengedni, de én elrántottam a kezemet. A hölgyet szerencsére odahaza találtam és mentségképpen kéthetes elmaradásomért el.kellett mondanom barátom szerelmének történetét. Az elbeszélés igen jó hatást tett, a hölggyel együtt újra élveztük dr. A. fájdalmát. Boldagtalan szerelem illata volt a levegőben és fűtötte a hangulatot. Másnap délben a barátom céduláját találtam odahaza. Délelőtt keresett, délután menjek fel érte az irodába, ha hat óráig nem jövök, akkor ő jön hozzám. Odahaza vártam meg. A barátom nyugodt volt, majdnem friss. Mosolyogva mondta: —- Tulajdonképpen szemrehányást akartam neked tenni, amiért tegnap este otthagytál. De most megint jobban érzem magam. A kávéházban tegnap megint elfogott valami rossz hangulat... — Rossz hangulat? Azért jöttél már kora délelőtt? Hát igen, attól féltem, hogy ma is ... De most egész nyugodt vagyok ... — Hát akkor mit akarsz tőlem? — fakadtam ki ingerülten. A barátom csodálkozva nézett rám. — Hiszen azelőtt is együtt voltunk majdnem minden este ... Én is magamhoz tértem már: — Bocsáss meg. nem úgy gondoltam ... Konyakkal kínáltam, nem ivott. Kocsmába hívtam, nem akart menni. Csak sétálni és kávéházba. Vele mentem. — Vájjon mit csinál most Ilonka? — piszkáltam meg. Dr. A. mély lélekzetet vett, de a száját összehúzta, beszivta. csak az orrán keresztül jött ki a sóhajtás: — Felőlem csinálhat, amit akar! Biztosan ott van nála az olajkereskedő. Egyedül vannak . . . A barátom most mélyet, őszintét sóhajtott: — Kívánom neki, hogy legyen boldog, boldogabb, mint velem lett volna. Hallgatva mentünk tovább. Egyszerre, anélkül, hogy megfontoltam volna, megálltam és azt mondtam: — Igazis, nekem hét órakor megbeszélésem van az egyesületben. Dr. A. meglepetten nézett rám. — Most jut eszedbe? — Igen. Most! Szervusz. Menekültem. Untam már az egész históriát.
