Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-30 / 26. szám - Heltai Jenő: Álmokháza
ÁLMOmÁZA Az voltam. Gyerek. Kisfiú. Az ucca túlsó oldaláról néztem át ebbe a lakásba. De sohasem láttam Tollagi urat. Pedig talán ő is ott volt azok között a frakkos urak Között, akik a meztelen vállu kisasszonyokkal keringtek az átlátszó függönyök mögött. Iczky grófnő talán éppen az ő mellére szédült a hálószobában azon a táncos éjszakán. Tollagi ur akkor fiatal ember volt még, talán a füle sem állt el még úgy a koponyájától, mint ma... Mintha kitalálta volna gondolatomat, lecsapott rá: — Igen. A szeretője volt. Úriember nem szokott ilyesmivel eldicsekedni... de ma már? Nézze meg Ilit. Csúf vénasszony. Nézzen meg engem. Vén koldus vagyok. De akkor...! És különben is mindenki tudja. Nem titok. És nem dicsőség. Nem én voltam az egyetlen. Drága jó Ildikónk! Isten nyugosztalja, nagy nő volt. Aranyos, kedves, tehetségtelen. Kétiszavas szerepet se lehetett rábízni. De szép volt, elmondhatatlanul szép. Kezét dörzsölte, ahogy olyankor szokta, amikor nyer. Izgatottan, idegesen nevettem. Tollagi ur hálásan mosolygott. Azt hitte, elmésségein nevetek. Pedig azon nevettem, hogy részeg fővel nekem próbálja megmagyarázni, milyen elmondhatatlanul szép volt Álmokházának az úrnője. Láthatta-e Tollagi ur valaha is olyan szépnek, amilyennek a kisfiú ártatlan szeme látta? Lassan-lassan én is belejöttem az ivásba, fejem zúgni kezdett és szememet megint elborította az a csodálatos köd, amelyben mint opálszinü tengerben úszkálna az óriási leviathán: a múlt. Megmoccan csak és ormótlan testéről az emlékek miriádjai válnak le. Fölkavarnak és elhomályosítanak előttem mindent. Jóformán Tollagi urat sem látom már, csak egy kopasz smokiingot, amelynek két oldalán két hatalmas vörös fül mozog, két izgatottan csapkodó vörös szárny, amelynek révén a smoking a levegőben lebeg. Valahol a távolban fűrészelnek. Az az érzésem, hogy a koponyámat fűrészelik. De ez nem fáj, sőt ellenkezőleg kellemes és megnyugtató érzés, mert tudom, hogy a fűrész Tollagi ur kezében van. Tollagi ur pedig nem ellenség, hanem jó barát. — Ili! Angyal! — harsogja a fűrész lágyan. —- Három évig volt a szeretőm... Itt ebben a lakásban. Itt ebben a szobában. A hálószobában is. Óriási fehér selyemágy... rózsaszínű ámpolna ... Az ajtóhoz támolygok, kinyitom: — Ez az? Római áldozócsütörtök. A kivilágított Szent-Péter-templom. Ke g eirvy - J nfa-.
