Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-23 / 25. szám - Csehov, Anton: Történet egy hölgyről akinek a lelke nem volt hétköznapi
Week-end a tengerparton. (Hofbauer Imre rajza.) Történet egy hölgyről akinek a lelke nem volt hétköznapi Irta: Anton Csechov Színhely eg’y első osztályú vonatfülke. A málnavörös bársonnyal bevont díványon félig ülő, félig fekvő helyzetben egy csinos hölgyöké heverészik. Egy drága csipkelegyező repked a kezében s a brostü a mellén hol felemelkedik, hol meg lesülyed, akárcsak valami csolnak a háborgó tengeren. A hölgy láthatóan izgatott ... A díványon, szemközt vele, egy fiatal kormányzósági tisztviselő foglal helyet, mellesleg kezdő iró az ur s a „Kormányzósági Hírmondó“ több elbeszélését közölte már. Ezeket az elbeszéléseket szerzőjük novelláknak szerette nevezni... A szakértő tekintetével bámult az ur a hölgyre kitartóan. Megfigyeli, tanulmányozza arcát s igyekszik a nő rejtélyes, excentrikus jellemét megfejteni. De hiszen már tisztában is van vele, egészen kiismerte már... a lelke, egész lelkivilága nyitott könyv lett az író számára. Oh, értem önt — szólt a kormányzósági tisztviselő s ott csókolta meg a hölgy kezét, ahol a karperecnek voltak felszerelve. — Értem önt. Érzékeny, minden finomság iránti lelke kiutat keres a labirintusból... Igen! Ez egy szörnyű küzdelem ... de ... de ne legyen kishitű. Győzni fog! Nem lehet másként! — Miért nem ir rólam, Woldemar? — szólt a hölgy gonoszkodó mosollyal. — Az én életem annyira tarka, sokszínű, változatos ... Mindamellett szerencsétlen vagyok. Egy mártirnő vagyok Dosztojevszkij modorában... Mutassa meg a világnak a lelkemet, az én árva telkemet! Maga egy pszichológus. Egy óra sem múlt el még azóta, hogy együtt ülünk itt a fülkében s ön máris teljesen megértett engem, teljesen és maradék nélkül! — Beszéljen, kérem, beszéljen tovább! — Hallgasson meg. Szegény hivatalnokcsaládból származom. Atyám jó ember volt, okos is .... de... de a kor szelleme és a környezet... vous compnenez, nem teszek neki érte szemrehányást. Ivott, kártyázott... és természetesen megvesztegethető is volt... Az anyám viszont... De miért beszélek erről?! A szükség, a mindennapi kenyérért való küzdelem, saját jelentéktelenségének
