Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-06-16 / 24. szám - Vozári Dezső: A kém - Vaszary Gábor: Párisi pletyka

'egy férfivel, az nem akart észrevenni. Most a végén persze megkapott egy varázsló. Istennőt csinál belőlem s remek üzleteket fog csinálni velem. Ez a sorsa minden nőnek, aki semmi egyéb, csak szép. Isten veled. Xantippe levele Prodikosfioz A kis cselédet küldöm hozzád ezzel a hírrel, ó Prodikos, mert tudom, hogy ebben az időben Te mindig az agorán tartózkodói, s óraadással gon­doskodói magadról s a tieidről, egé­szen ellentétben az én szerencsétlen urammal, ezzel az uccák paprika­jancsijával, aki soha nem hoz haza egyebet, mint az athéniek gunyröhe­­jét. Tudatom tehát Veled, s kérlek, ha találkoznál az urammal, mondd meg neki, hogy tegnap a déli órában egy fiút szültem. Éppen Téged kérlek meg erre a szívességre, mert tudom, hogy az uram Téged utál, s igy nem fog leállani Veled fecsegni erről az ese­ményről s rögtön haza fog jönni hoz­zám, aki három éjszaka várok már reá. Én szegény asszony! Tudom jól, hogy rossz híremet költi, ha egyálta­lán kegyeskedik abban az ő finom társaságában rólam beszélni. Gyak­ran mondta nekem, hogy rajtam ke­resztül tanulja meg elszenvedni a legrosszabbat, amit emberektől szen­vedni lehet. így üz gúnyt belőlem, egy szegény asszonyból, aki semmi egyebet nem teszek, mint ellátom a háztartását, ahogy ez a kötelességem is. S ha azt mondja nekem, hogy meg akar javítani, akkor azt kérdem, hogy mi lehet még javítanivaló egy asszo­nyon? Hogy jövök én ilyesmihez? Én nem szólok semmit a filozofálás ellen és csendesen hallgatok, ha azt meséli néha, hogy bene egy isten van s ezért nem törődhet a háztartással és kenyérkereséssel. De a filozofálás is egy külön dolog, és a gyermekszülés is egy külön dolog. És nem csekélyebb dolog. Ki tudja, mit fog még csinálni vele a filozófia. Egyelőre még arra sem volt jó az egész, hogy nyomorú­ságos életünk gondjait enyhítse. Mit büszkélkedik itt, hogy ö nem fogad el pénzt a művészetéért, mint Ti sophis­­ták, akik pedig bizonyisten mulatsá­gosabbak vagytok az újdonságaitok­kal, mint ezek az erénycsőszök! Mi­féle gőg az, amely nem eléggé gőgös ahhoz, hogy a nyomorúságot levegye egy szegény asszony vattairól! Ez a gonosz ember úgy fogja végezni, hogy a végén mindenkit magára haragít. Már most untatja az embereket ebben a városban, ahol pedig igazán szíve­sen látják a fecsegőket. De ha meg­fogja a vargát és előadást tart neki, hogy alapjában nem tud semmit, ak­kor abból csak annyi igaz, hogy va­lóban nem ért semmit még egy láb­belihez sem. Azt hiszem, nem valami nagyszerű filozofálás az, amely nem tud eligazodni a kicsiben és aljasban, amivel az élet megterhel bennünket. Az ilyesmi csak egy bolond gőgös fe­csegése. Azért tudtok ti olyan jól fe­csegni mindenről, mert valamennyien csirkefogók vagytok. Én most itt fek­szem, s az Asztalos uccából az öreg, vak Eunoya adja keblemre a gyere­ket s aztán valami főzetet készít ne­kem. És arra gondolok, hogy ti most csavarogtok az uccákon s telefecsegi­tek az emberek fejét. Ha nem vagy­tok bolondok, akkor ^feltétlenül na­gyon buták vagytok. S ha az uram már nekem szegény asszonynak se tud segíteni, szeretném tudni, hogyan A KÉM Nem láttam a kémet. Csak a lapokban olvasom, hogy egy urat ponyvaregényes körülmények kö­zött tartóztattak le; az illető kém volt, aki fontos katonai titkokat bocsájtott áruba mélyen leszállított áron. Kétségtelen, a kém meg fogja kapni a maga néhány esztendejét börtönben, szigorított várfogságban, amint azt már a katonai btintetötörvénykönyv előírja. Ez az ő dolga. Én csupán azt szeretném elbeszélni itt, hogy gyermekkorom zagyva olvas­mányai óta misztikus elképzelések él­nek bennem egy különös fajtájáról a kalandornak: a kémről. Elképzelések. Mert komolyan hinni sohasem tudtam bennük. Indexre tett regényalakok életét élték ezek az em­berek fantáziámban s még ott sem ju­tott nekik túlságosan sok hely, csak ép­pen, hogy még nem feledkeztem meg ró­luk teljesen. Szerényen húzódtak meg emlékeim Pinkerton — Prof. Nick Fan­tom — regiszterében. Ám a valóság gyakran licitálja túl a vérbő képzelőtehetséget is s uj elkép­zelésekhez szállít origót, kiindulási pon­tot. S a valóság azt is bebizonyítja néha, hogy a kém, ez a tragigroteszkül való­színűtlen figura, eleven ember, polgár­társ, mint a többiek, én, te, ő, mi, ti, ők; eszik, iszik, dohányzik, alszik s ha a vil­lamosban lábára hágunk, ijedten rebe­­günk egy lehelletfinom pardont. Minden rezsimnek megvannak a maga ka­tonai titokzatosságai s ugylátszik, vevő is akad hozzájuk mindenkor. Redí ezredes a k. u. k. ármádia haditerveit vitte vá­sárra holmi asszonyi szeszélyek költsé­geihez akarván fedezetet szerezni. Prá­gában most utóda akadt egy törzskapi­tány személyében, aki bár kisebb jelen­tőségű, mindazonáltal nem a nagy nyil­vánosság elé szánt militáris okmá­nyokkal kereskedett. Ez a spionázs azonban valahogy min­denképp rácáfolt az én elképzeléseim­re. Egyrészt azzal, hogy egy elhibázott emberi élet drámai valóságává tette azt, amiben maradék nélkül sohasem tudtam hinni, másrészt, mert leradirozta a kém feje búbjáról a regényesség utol­só dicsfényét is. Fájdalom, az derült ki, hogy a kém nem zárkózik be többé titkos és csupán szakavatott gombnyomásra nyíló ajtók­kal rendelkező földalatti barlangok bolthajtásai alá, nem készít pontosmüvü pokolgépeket, nem lövi halomra a de­­tektiveket, nem tagja a Tizenhármak Klubjának sem, — ó borzalom! — hanem azt teszi egyszerűen, hogy szombaton tudna ő tanácsot adni azoknak az uraknak, akik bizonnyal nehezebb gondokkal élnek mint én szegény nő a magam vackában. Kérlek, ó Prodikos, mondd meg az uramnak, mi történt velem, s arra ké­retem, hogy szelleme csodái között ne feledkezzen meg arról a csodáról, amit egy kisgyerek jelent. Isten veled. Fordította: Márai Sándor. délben, irodazáráskor magához vesz egy­­pár aktát a minisztérium safe-jéből, re­pülőgépre száll, vasárnap illetékes he­lyen lemásolják az okmányokat, me­lyek hétfőn reggel ismét ott vannak a kémmel együtt a hivatalban, mintha misem történt volna. A dolog nagyon egyszerűnek látszik. De éppen ez a baj. Nem lehet belenyugodni, hogy már a kémek is racionalizálták hivatásukat s nem tartják magukat ama romantikus módszerekhez, melyeket a kalandor­históriák szakavatott autorai írnak elő ilyen esetekre vonatkozóan. Nem lehet belenyugodni. Nem! Vozári Dezső. Párisi pletyka André Gide meginvitálta egy hetilap munkatársát egy igen előkelő étterem­be, ebédre. Mivel az étterem előkelősé­ge mellett szörnyű árairól is neveze­tes, kissé szerényen étkeztek és elül­dögéltek vagy három órát az ebéd után. Azért üldögéltek el vagy három órát, mert André Gige-nek még csak eszébe sem jutott, hogy fizessen, pedig az újságírónak már nagyon is mehet­­nékje volt és csak erre várt. Már egyetlen vendég sem volt az étteremben és a pincérek tisztes távol­ból körülállták őket, de André Gide-t még ez sem emlékeztette a fizetésre. Négy óra felé járt. ‘André Gide ebbe is belenyugodott, de még mindig nem nyúlt a pénztár­cája után. Végre is az újságíró oda­hívta a főpincért és fizetett, egyre arra várva, hogy Gide ur majd csak közbelép. De nem történt semmi. A ruhatáros odahozta a felöltőjü­ket; Gide ur itt sem fizetett, hagyta, hogy az újságíró fizessen itt is he­lyette. Végre, hogy kiértek az uccára, meg­szólalt a vendéglátó: — Mit akar barátom, én nem tehe­tek róla, de én zsugori vagyok! Egy fiatal mozirendező egy film­mecénásnak a Perrault-meséket pro­ponálta megfilmesítésre. A szakember meg volt botránkozva: — Perrault-meséket? Meg van maga bolondulva? Ilyen öreg dolgokat pro­ponál nekem, egy avantgardistának? Különben is már elvesztettem a pénze­met az „Ali baba és a negyven rabló“­­val . #

Next

/
Oldalképek
Tartalom