Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-06-16 / 24. szám - Irodalom, művészet • Egri Viktor: Szinpad és abolició - Vozári Dezső: Chaplin népszerűtlen Amerikában

Briand jegyezte meg Georges Man­­del-ről: — Georges Mandel olyan rémesen hazudik, hogy az ember még az el­lenkezőjét sem meri elhinni annak, amit mond. A parlamentben történt: Egy radikális félrehúz a folyosó sar­kába egy szocialista képviselőt és azt suttogja neki: — Nézd, édes öregem, ezer frankra van sürgősen szükséqem. Holnap meg­kapod, egészen biztosra veheted. — Látod kedvesem, adnék néked ezer frankot holnapig, de a visszafize­tés idejében egész biztosan össze fo­gunk veszni; ezért jobb lesz, ha már ma összeveszünk és nem adok neked ezer frankot. # Az Akadémia egyik tagja az utóbbi ülésen egy irgalmatlanul hosszú be­szédet mondott és olyan mennydörgő hangon, hogy még csak elszunyókálni, vagy elábrándozni sem lehetett alat­ta; végig kellett hallgatni az egészet. A beszéd végeztével az egyik aka­­démista meg is jegyezte a szónoknak: — Kicsit hosszú volt és fárasztó. — Oh dehogy, — mondotta a lelkes szopok — egy cseppet sem vagyok fá­radt. # Az esztétikai operációkat végző or­vosokra rájár a rúd. Egy fiatal hölgy, akinek egyik lába valamivel vasta­gabb volt mint a másik, operáció ut­ján akart e kellemetlen szépséghibától szabadulni, de az volt a kívánsága, miután már operációra kerül a sor, operálják meg mind a két lábát, mert a vékonyabbik még úgyis vastagabb, mint kellene, hogy legyen; egy vagy két operáció, az már egyre megy; hadd essen át az egészen egyszerre. Az orvos ellenkezőleg azt tanácsol­ta, hogy csak egyet operáljanak meg egyelőre, a vastagabbat, a másikat majd később. A hölgy bele is nyugo­dott, bár jobb szerette volna, hogy egy csapásra essen át a dolgokon. Az operáció itt is sikerült és mégis amputálni kellett a hölgy lábát. Az orvos biróság elé került és az esetét végighallgatva, azt kérdi tőle az elnök: — Mit hoz fel a mentségére? — Azt kérem, hogy a másik lábát is megoperálhattam volna. Vaszary Gábor. Színpad és abolició A színház gazdasági és művészi vál­ságát elsősorban a mozi előtérbenyomu­lása determinálta. De van aztán egy benső adottság is, amely ezt az évek óta hangoztatott válságot magyarázza: az uj dráma hiánya. A német színpad fi­gyelője azonban elég kísérleteket lát, melyek bizonyítják, hogy egy uj generá­cióval áll szemben, mely birkózik és ki akarja vajúdni magából az uj drámát. A válság ellenére is van tehát uj mondani­való, még ha ez az uj az eltökéltségek és elrugaszkodások kaotikus korában is vajúdik. Az uj német dráma dadogva és tapogatódzva uj formanyelven szólal meg, a belső kiélés vágyából mai problé­mákat ragad meg, rombolva keres, de termékeny rombolással: van benne va­lami riadót verő, toborzó hang, van ut és lényegkeresés és van benne elsősor­ban korszellem. A német színpad magától értetődően és szükségszerűen megragadja azt, ami szinte a levegőben van és alakítja, gyúr­ja a szellemet, korának szellemét. Felis­merte, hogy a színpad a leghatásosabb agitációs eszköz. Nem utalok nagyobb hangsúllyal a politikus színházra, mely agitativ erejével például a kommün ideológiáit ostorozza rá a nézőre. A kez­dő Piscatornak forradalmias kísérletei inkább a színház formanyelvével élő agi­tációs népgyűlésnek nevezhetők — és ebből a szempontból korszerű színháznak is — mint a kordrámát kivajudó uj szín­padnak. A határvonalak azonban nem elég élesek, hogy a kordráma szempont­jából külön bírálhassuk el a Piscator­­féle agitációs színpadot és az uj drámát, mely uj dráma éppúgy nem nélkülözheti a ma politikai és gazdasági adottságait, a helyzeti energiáknak megmutatását, mint ahogy a korszellemtől meghatárolt igazi agitációs darab, ha maradandóság­­ra törekszik, se lehet hijján az aktuali­tásokon túlmenő vérteli, lélektanilag in­dokolt és minden szimbólumán életes színpadi ábrázolásnak. Az uj dráma pacifista-humanista-szo­­cialista szándéka a lényeg. Az uj dráma tiltakozik minden emberi jogtalanság el­len. Túllépi a realitást, rikító színekkel agitál, nem ismer kendőzést, amikor va­lami társadalmi fonákságot szimatolt ki, riadót ver, ahol veszélyben látja az em­bert. Egyenes és erős fiatalságot akar, amely ki meri mondani a maga igazát és utolsó lehelteiéig megvédi azt. Ma a német törvényhozás például so­kat vitázik az ártatlanul kivégzett Jaku­­bovszkyval kapcsolatban a halálbüntetés eltörlésének szükségszerűségéről. A kor­szellemtől átitatott, sőt azt nagy mérték­ben befolyásoló és irányitó szinpad oda­­nyul az abolició kérdéséhez és tiltakozni kezd a Justizmordtól felkorbácsolva, a halálbüntetés elten. A szinpad agitálni kezd, rámutat a gyarló törvény emberi fonákságaira. Die Nacht vor dem Beil indította el ez a ma már mozgalomnak nevezhető színpadi tiltakozást. Sorra jöt­tek a drámák: Erich Mühsam Sacco és Vanzettije, Eleonóra Kalkovska Józsefe, Leonhard Frank: Die Ursache című da­rabja. Az aboliciós mozgalomnak ezzel a leghatásosabb szószólói. A felébredt telkiismeret egyszer mégis csak meg fog­ja akadályozni a Justizmordot és akkor ebben a legnagyobb szerepe nem a tör­vényhozónak, hanem az élő emberi lelki­ismeretet diktáló Írónak tesz. Ezeket a drámákat nem tehet lessingi kritikával megközelíteni, nem tehet im­presszionista szempontokból levágni, ezekben meg kell hallani a korszellem forró szívverését és a sodró, indulattel­jes étet, az egyéni tragédiák helyett meg kell látni a műt sugalló emberi tartal­mat, a kollektív célt, az emberi tiltako­zást, a kreatúra szenvedését és fájdal­mát, végeredményben a ma létjogosult művészetét. Egri Viktor. Chaplin népszerűtlen Amerikában Egon Erwin Kisch, a „száguldó ri­porter“ Amerikában száguldozott az utóbbi hónapokban, Hollywoodba is ellátogatott, hogy a geniális Charlie vendégszerető házában pihenje ki uta­zásai és tapasztalatai fáradalmát. Legutóbb érdekes cikkben számolt be ottani élményeiről s úgy Írja le a film Eldorádóját, ahogy az a valóság­ban kinéz. A cikk cime: Hollywood álarc nélkül. Kisch azt beszéli el elsősorban, hogy a film Eldorádója nem is Eldorádó, hanem egy szomorú, kopár gyárváros, amely igen szegény természeti szép­ségekben s csak az egyenletes kiima és világítás kihasználása céljából te­lepült oda Amerika filmipara. Kiderül, hogy a sztárok fejedelmi gázsija nem egyéb a reklámfőnökök ügyes trükkjénél, alig nyolc-tiz pro­minens keres ezreket dollárban, a leg­több színész élet standard ja pedig nem haladja meg európai kollégáikét. A statiszták pedig, akik ezrével özön­löttek ide a szélrózsa minden irányá­ból karriért csinálni, a legképtelenebb módon nyomorognak s boldogok, ha egy-két hétre alkalmazást találnak valamelyik stúdióban. Kisch szerint Chaplin felette nép­szerűtlen ember Amerikában, külö­nösen feleségével való botrányos vá­­lópöre óta. Nem csoda, hiszen az Új­világ asszonyok uralma alatt áll. Chaplin nem érintkezik úgyszólván senkivel, nincsenek barátai, ritkán jön össze a filmég csillagaival, undorodik tőlük, olvas és dolgozik. Charlie felesége egy alkalommal, éj­szaka két óra tájban egy hangos tár­saságot hivott meg magához s Chap­lin, aki holtfáradt volt a munkától, megkérte őket, távozzanak, mert aludni szeretne. Állati kegyetlenség­I R O B l L O .»I, M ŰVE SZE T

Next

/
Oldalképek
Tartalom