Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-06-16 / 24. szám - Krónika • Karinthy Frigyes: Hölgyeim és uraim - Blei, Franz: Két levél. Ford. Márai Sándor

k R OVI KA hát kérem, meggondoltam magam. Min­dent megfontoltam, mérlegeltem eshető­ségeimet, számot vetettem lelkiismere­temmel, megpróbáltam összeegyeztetni érdekeimet a külső követelményekkel. És határoztam. Csatlakozom. Csatlakozom a rákellenes mozgalom­hoz. Kérem, ha már a kormány is csatla­kozott, mégis lehet ebben a dologban valami. Én nem vagyok éppen egy szolgalélek vagy hogy, mondjuk, nagyon imponál­na nekem a kormány, csak azért, mert kormány. Nem kérem, nekem a kormány nem a magas állása miatt imponál, ha­nem ... hanem, igenis, éppenhogy a jó szivéért, hogy azért nem nézi le a sze­gényebb embert se, azért. Tessék, most például csatlakozott a rákellenes mozgalomhoz. Mert kérem, ugyan mi lett volna neki nem csatlakozni? Semmi. Egyszerűen nem csatlakozik, aszongya, kérem, semmi közöm hozzá, intézzék el az urak maguk közt. A rák meg a mozgalom. Most aztán itt állana a mozgalom, a sok orvos, meg tudós, világszerte, akik vagy ötven éve dolgoznak és spekulál-Kedves Menelaus, a ti nagy férfiőrültségteknek hete­dik esztendejében küldöm Neked, ked­ves uram és királyom, nagymessziröl egy titkos küldönccel ezt a levelet a trójai táborba, igazán sokkal mesz­­szebbről, mintahogy Te ezt el is tudod képzelni. De kénytelen vagyok a Te józaneszed, valamint fegyvertársaid­nak józanesze érdekében feltételezni, hogy e hosszú idő alatt, ebben a hét esztendőben s annak minden viasko­­dása és küzdelmei között Ti meg is fe­ledkeztetek már e háborúság igazi oká­ról: az én jelentéktelen kis személyem­ről. Kezdetben — tudod, mikor Ti hajóitokkal kikötöttetek a parton s táborotokat megépítettétek messze a város falai előtt, — akkor büszke vol­tam, mert látnom kellett, hogy a gö­rög nemzet legjobbjai keltek útra Ve­led abból a célból, hogy engem vissza­cipeljetek s csábítómmal, a fiatal Pá­­ris herceggel, képzelheted, hogy érez­tettem is ezt, részben direkt megjegy­zésekkel, részben mindenféle célzások­kal. És a szegény, csinos fiú csakugyan meg is tett mindent, hogy a Ti jelen­tékeny fáradozásaitokkal egyenérté­kűnek mutatkozzék. Egy magamfajta fiatal asszony ré­szére igazán nem volt valami különö­sen mulatságos az élet Spártában. Fél­­nak a rák ellen. Roppant kellemetlen lett volna az egész dolog, valljuk be, kompromittálva lett volna az egész moz­galom. Kérem, annak a ráknak is van annyi esze. Ha a kormány nem csatlakozott volna a mozgalomhoz, a rák jót röhög az orvosokon, rádium-kezelésen, sebé­szeten, — na, híresek, mondta volna a rák, ugye, a kormány se csatlakozott, hiába csináltátok az egészet. Mégis ne­kem volt igazam, nem is úriemberek­hez való dolog, engem üldözni. De igy kétszer is meggondolja a dolgot az a rák. Hm, hm, mondja magában a rák, úgy látszik, jó lesz összébb húzódni. A kormány nem jó szemmel nézi üzelmei­­met. Ejnye, ejnye. Abba kéne hagyni az egészet, más üzlet után nézni. Hát ezért csatlakoztam magam is a rákellenes mozgalomhoz. Ja igaz, elfelejtettem mondani, azon­kívül a földrengés-ellenes mozgalomhoz is csatlakozom, természetesen, ha a kor­mány is csatlakozik. És a nap kihűlése elleni mozgalomhoz. Miért ne? Szivem, az nekem is van. Nemcsak a kormánynak. Karinthy Frigyes. tékeny vetélytársnőim sokat bosszan­tottak, mert mindig a legújabb athéni divat szerint öltözködtem, amiben ők persze húsz évvel elmaradtak. Bosz­­szantotta őket perzsa szakácsom is, legalább is úgy, ahogy én szenvedtem attól a ti szörnyű fekete levesetektől, amely, hiszen tudod, majdnem tönk­retette a teint-emet. És végül te, ked­ves Meni, nem voltál már a legfiata­labb. De ennek a trójai fiatalembernek felbukkanása nélkül valószínűleg nem történt volna semmi, s idővel magam is azokat az irtózatos kalapokat hord­tam volna, mint a spártai hitvesek, s megettem volna azt a bizonyos levest, mert idővel nem tartottam volna fon­tosnak azt, hogy ápoljam a teint-emet. Gondolj amit akarsz, s tartsd ezt egy bűnös asszony hazug kertelésének, — de mégis igy van, hogy mi szegény nők, akiket az a szerencsétlenség súj­tott, hogy jelenlétünkkel rögtön egy darab hússá változtatjuk át a férfia­kat, nem ismerünk más megoldást, mint azt, hoc--' valaki a kezünknél fogva vezessen bennünket, valaki, aki ismeri a számunkra kijelölt utat. Ah, ha tudnátok, mennyit szenvedünk mi s mennyit kínlódunk a szépség miatt, mellyel ti öveztek minket.. Nem hi­szem, hogy a gyönyörteljes pillanatok nyeresége, melyet igy besöprünk, megéri a gondot és aggodalmat, mely egyre üldöz bennünket, kik reszketünk annak gondolatára, hogy elveszíthet­jük szépségünket s megremegünk min­den kis vimmerli lehetőségére. Szép nőnek lenni, ez a legnehezebb sorsok egyike. És aztán elhoztak Trójába, mint a legszebb nőt, akit maga az Istennő tün­tetett ki! Mondhatom neked, hogy gya­lázatosán rossz sorom volt ott, az orr­­fintorgató és vizslaszemü trójai höl­gyek között. Az én jó Párisom, s fivé­rei és barátai igazán megtettek min­dent, ami enyhíthetett a sorsomon. De mikor aztán Ti eljöttetek ezzel a háborúval s a férfiaknak nem volt töb­bé idejük egy szegény, szerencsétlen asszony vigasztalására, s az örökös lö­völdözés miatt azzal sem kárpótolhat­tam magamat, hogy az aranyművesek­hez és ékszerészekhez menjek, s általá­ban a csinos üzletekbe, s csak halas­kofáknak való ruhákhoz jutott az em­ber, — akkor, kedves Meni, igazán teljesen kész voltam. S mikor a megszállás harmadik esz­tendejében alkalom nyílt arra, hogy megfelelő álruhában az egyiptomi kö­vetséggel elhagyjam a várost, senki nem volt boldogabb, mint én. öt esz­tendeje már, hogy itt élek ebben a nagyvárosban, Alexandriában s Ti még mindig azt hiszitek, hogy én Tró­jában vagyok, öt éve van egy magas­állású barátom, aki nagyon kellemes életet nyújt nekem. Anubis főpapja ez az ur. Még egy kis idő, azt mondja, s akkor annyira lesz velem, hogy bemu­tathat honfitársainak mint istennőt. Ennek a forró országnak a napsugara egészen barnára égetett. Most sokkal karcsúbb vagyok, mint mikor Te is­mertél. Az itteni divat elragadóan áll nekem, meg se ismernél már, Te ked­ves, öreg Meni. Ha arra gondolok, hogy Ti még mindig ott állomásoz­tok a jó Trója előtt, abban a Íriszem­ben ,hogy én még ott vagyok s Ti onnan ki tudtok engem szabadítani, nevetnem kell, ezt elhiheted. De Ti férfiak ilyenek vagytok. Az okot már régen elfelejtve verekedtek tovább magáért a verekedésért, s mert sokan közületek nem szívesen mennek haza. A jó Penelope már hét év előtt harminc éves volt, ahogy ő mondta. Tehát negyven éves volt. Én nem tudok mindezen változtat­ni, kedvesem. Pá, drága öregem! S ha egyszer beveszitek a várost, üd­vözöld nevemben Párist. Nagyon ked­ves fiú volt, kezdetben. Mindig a kez­detnél kellene maradni. És az, aki nekem később sokkal jobban tetszett, mint a fiatal Páris, az idősebb fivére, az meg nem akart rólam tudni, any­­nyira bele volt habarodva abba a rendkívül unalmas feleségébe, az eré­nyes Andromachéba. Tőled, bocsáss meg, az öreg királytól egy kisfiú vett el engem, s mikor végre találkoztam Helena levele Menelausfioz KÉT LEVÉL Irta: Franz Blei Hölgyeim és uraim,

Next

/
Oldalképek
Tartalom