Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-16 / 24. szám - Laczkó Géza: Aludni!
Ezzel <a bárkával fedezte fel Kolumbus Amerikát. A spanyol kormány régi feljegyzések és rajzok alapján rekonstruálhatta, a „Santa Mariá“-t. órácskát, aztán uzsonnaidőben vacsorára odaadja a hazatérő másik személynek az ebédet, villamosra ül és este nyolcra bent van a lokálban, ahonnan csak a letelő tizenkét egész, nyúlós, kemény óra után szabadul? Dolgozni, az is nagyon furcsa szó. Ha egy novellát elfecsegek, azt mondom rá, dolgozom, ugyanazt a szót használva, amelyet az acélolvasztó munkás vagy kubikos paraszt vagy hülye viccekkel bakugró bohóc használ. Zsüliett mama dolga ez volt: ahogy bejött a lokálba, rendbe kellett hoznia a művésznők öltözőjét, ezt a földalatti termet, amelyben az éjjeli élet elcsigázott gebéi rövid óra alatt a meztelenség bűnös és állítólag kívánatos papnőivé kenték-fenték, selymezték, vetkőzték magukat; e körülményes művelet alatt egy szó lebegett minden ajkon és minden percben: Zsüliett mama, az egyik hölgy zikkerheje tüt, a másik meleg vizet, a harmadik forró vasat kért és Zsüliett mama lótott-futott Ibitől leihez, Kuikutól Pufuhoz a puderfelhőben és kölnivíz ködben, amelyet mint villám hasított néha át a szomszéd konyhából berontó borjupörkölt szag; mikor aztán folyt a műsor, Zsüliett marna volt az, aki egy-egy utolsó simítással, lapogatással, fürt vagy cupf helyrerántásával kitaszitaotta a soronkövetkezőt a rideg élet sima parkettjára; műsor után, amikor a gigolókból, sikkasztókból, nekidühödt vidékiekből, halovány újságírókból, részeg, de egyébként tisztes polgárokból álló „úri közönség táncolt“. Zsüliett mama leülhetett egy sarokba, ahol nyomban nyakon legyintette az a szörnyű, több évizedes alvásadósság, amelyet változatos pályáján gyűjtött össze, de a sors, a nemezig, az áriánké minden öt percben fölverte egy-egy belibbenő hölgy személyében, akinek szolgálatára kellett állnia szódabikarbónával, aszpirinnel, púderpamaccsal, illatszóróval, nagykarikás kis kulccsal, tüvel-cérnával, könnyszáritó zsebkendővel, vigasztalással, bátorítással, anyai tanáccsal... S mindezt miért? Mert mindez a hősiesnek nevezhető küzdelem a dúlt idegü lokálhölgyekkel, az élettel, a folyton jelentkező és mindig visszariasztott álmossággal? Senki másért, mint azért a bizonyos második személyért ott Lőrincen. Könnyű volt Zsüliett mamának fiatal korában azzal áltatni magát, hogy majd ha megöregszik, alhat, amennyit akar, a fiataloké az élet s nem él az ember, ha alszik, akkor tudniillik nem számított arra, hogy pályájának az ötszobás lakástól Lőrincig ívelő részében, amely teljesen ismeretlen előttünk, a természet rendes utján egy leánygyermekre fog majd szert tenni, ami meg is történt s többek között azzal a következménnyel járt, hogy Zsüliett mama öreg korában sem alhatott. Szép, szép s elég mulatságos volt az élete, de mégis úgy gondolkozott, hogy lányának más .sorsot szán. Járjon csak hivatalba gép- és gyorsírni s majd annakidején menjen férjhez egy becsületes könyvelőhöz. A lokálban nem is tudták, hogy gyermeke van, még kevésbé, hogy ez a gyermek leány. Hogyne, friss csemege jó lenne! Nem, nem, inkább küzdünk és nem alszunk, pedig, Istenem, milyen nehéz felemelni a lebóbiskoló fejet, amelyet évtizedek el nem fogyasztott álomtömbje nyom alá! Épp ezért, vándor, ha utad lokálöltözöbe vezet a hajnal ama bizonyos kétes perceiben, amikor a sápadó éj a pirosodó reggellel szégyenkező és zavaros harcát vívja, miközben az elnéptelenedett lokál hölgyserege és pincérhada a pár elkésetten ott időző vendég között a 6-os zárórát várja türelmetlenül s megpillantasz a sarokban egy hokkedlin oly helyzetben ülve alvó fekete roncstömeget, hogy a benne rejtező banyatest, amely hajdan vénuszi volt, ketté csuklottan homlokával térdét éri, mormolj halk imát a gonosztól való szabadulásodért s kő helyett egy huszfillérest vess oda szegény Zsüliett mamának.
