Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-09 / 23. szám - Fröschel, Georg: A hatalom kulcsa
Baloldalt: Régi ismerősök egymásra találnak. Henny Portén és Richard Tauber kamaraénekes Pöstyériben. A kép balsarkában Kaufmann dr., Henny Portén férje. — Jobboldalt: Dr. Tyrolerné Hoffmann Magda, nagy sikerrel hangversenyzett a, besztercebányai evangélikus egyesület hangversenyén. — Ah, ön az, Willovsky ur — szólt Sarkos sajátságos mozdulatot téve — kérem, mutasson be Lung kisaszszonynak. Willovskynak egyszerre az az érzése támadt, hogy egész izgalma és felhevültsége oktalan és nevetséges. Nyugalomra kényszeritette magát s megszólalt:-— Ez az ur Hektor Sarkos, iró és kritikus. — Ismerem a nevét, uram; nemrégen olvastam a regényét, a „Rengetegjeit. Kérem, foglaljon helyet. Sarkos belesüppedt az egyik borszékbe és fehér kezeit vizsgálgatta. — Hja, kedves kisasszony — mondta lassan — hiába, a dolog megtörtént, megöltem az ön atyját. — Sarkos! — kiáltotta Willovsky. Jadwiga egyetlen pillantással nyugalomra intette a magántanárt s igy szóit: — Tudtam. Mindjárt tudtam, mikor belépett. — Látta rajtam. A lány bólintott. — És meg tudta már Willovsky mondani a telefonszámot? Jadwiga ismét bólintott. Willovsky dühös lett. — Mit jelentsen ez az örült komédia? Bolonddá tart bennünket, vagy tényleg elkövette ezt a gyalázatosságot? És ha tényleg megtette, akkor menjen a rendőrségre, vagy lőjje főbe magát, mert el van veszve. Mindent tudunk! Részvétre ne is számítson. Jadwiga nem lehet részvéttel atyja gyilkosa iránt. Sarkos lassan a magántanár felé fordult s ez megnémult, mikor a görög arcát meglátta. — Türelmét kérem, Willovsky ur. Számítottam az ön tapintatosságára, midőn idejöttem és még mindig számítok rá. Tudom, hogy ön egy rendkívüli szituációban sem veszíti el a fejét. Ön kitünően oldotta meg feladatát, bár a véletlen sokban volt segítségére. Wiillovskyt zavarba hozta ennek az embernek a viselkedése, melyet nem tudott magának megmagyarázni. — Értem csodálkozását, Willovsky ur s megengedem, hogy eljárásom észszerütlennek látszik. De ennek az ellenkezőjére fog rájönni, ha meghallgat. Túltettem magam az állam törvényein, de nem a szív törvényein. Eljöttem, hogy megmondjam Lung kisasszonynak, nem is kell igénybevennie a rendőrséget, ha meg akarja bosszulni atyja halálát. — Nem hiszem, hogy végig tudjam hallgatni, Sarkos ur — szólt Jadwiga — ön túlbecsüli erőimet. Nem vagyok oly modern, mint hiszi. Okos szavakkal nem bírom az ösztöneimet legyőzni. Ön atyám gyilkosa, én tehát joggal gyűlölöm önt! A lány felállt és el akarta a szobát hagyni, de a görög útját állta: — Mégis arra kell kérnem, hallgasson meg. Lung tanár halott, talán az én hibám, hogy meghalt. Bebeszéltem magamnak, elég erős vagyok ehhez a tetthez; tévedtem. Nemsokára örökre elnémulok. Szenteljen nekem egy rövid negyedórát, Jadwiga! — Beszéljen — mondta lány. Sarkos pompásan válogatott szavakkal mondta el sanyarú fiatalsága történetét. Tizenötéves kora óta élt Monté Oarloban, később crupier lett a kaszinóban. Izgatta a pénz. Maga is játszani kezdett. Kereste a szisztémát. Hiába. Akkor megtudta, hogy egy német professzor megtalálta a boldogító képletet, de a bank megvásárolta titkát. Ö Németországiba jött Lung után, hogy kivegye belőle a titkot. Közben irodalommal is foglalkozott, mint a jelenlevők tudják, jelentős sikerrel. De húsz évig csak a szisztéma izgatta. — Lestem és kutattam. Rafifinériákhoz folyamodtam. Dr. Willovsky bizonyára elmondta a bűntett részleteit, borzalmas volt. Vak eszköze voltam szenvedélyemnek. — Miért mondja el mindezt nekem? — kérdezte a lány. — Bocsásson meg, némiképp kárpótolni akarom a nagy veszteségért, melyet önnek okoztam. — Kárpótolni? — Valamivel, egy csekélységgel, talán megvetésre méltó az egész. De többet nem adhatok. — Miről van szó? — kérdezte Willovsky. Sarkos rá se nézett. Mintha saját lelkét vizsgálta volna. — Akkor, azon a végzetes délutánon telefonhoz hívtam az ön atyját s felszólítottam a titok kiszolgáltatására s mikor elindítottam a grammofont, Lung tanár egy éles, metsző kiáltást hallatott. Az összeköttetés megsza-