Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-06-02 / 22. szám - Krónika • Karinthy Frigyes: Hölgyeim és uraim - Vozári Dezső: Sport - E. V.: A puskamüves, mint jó pszichologus

k R (ÍV! k \ Hölgyeim dr. Épeszű Ember, a Marsbolygóról, aki mostanában megint meglátogatott né­hányszor, hogy mint „Józan Belátás“ ci­­mü ottani napilap munkatársa néhány adatot szerezzen be az elmekórtani ro­vat részére, ma megfogott az uccán, ép­pen mikor villamosra akartam szállni! — Kérlek szépen, mi ez? — kérdezte, jegyzőkönyvvel a kezében. — Micsoda? — Ez itten, amire fel akarsz szállni. — Mi volna? Villamos. Nem ismered ezt a közlekedési eszközt? — Ez egy közlekedési eszköz? Érde­kes. Én emberperselynek néztem. — Emberperselynek? Megbolondultál? — Nem valószínű, bár negyedik na­pomat töltöm itt bolygótok vendégsze­rető körében. De mindennap tanulok va­lami újat. Pár évtizeddel ezelőtt, mikor utoljára jártam a Földön, láttam néhány ilyen városi közlekedési eszközt, de akkor még fel lehetett ismerni ennek a szerszámnak eredeti célját és alkalmazá­sát, a körülményeknek megfelelő válto­zatban. Nyár lévén, a villamos nem állt másból, mint négy keréken egy rendes, lapos deszka, a deszkán ülőhelyek, sza-Sport A* labda rövid ivekben repül lábtól­­lábig. A játékosok lihegnek; izmok és tüdők fortisszimója! Húszezer nyak mered előre, húszezer szempár követi a bőrgolyóbis útját, húsz­ezer torok üvölt, negyvenezer tenyér csapódik össze extatikusan: — Gól!!! — Gól!!! — Gól!!! Mindezt a rövidség és az egyszerűség okáért sportnak nevezik. Huszonkét em­ber gyúrja, rúgja egymást az ápolt te­repen huszonkét modern gladiátor vias­kodik szöges talpakkal és alattomos ök­lökkel, egymás mellett, egymás ellen, a győzelemért és a — kenyérért. A polgár, aki vasárnap délután idegeit csiklandoztatja a futballpályán, önös ön­zetlenségével egy uj professziót hivott életbe; a hivatásos labdarugó méltán il­leszkedik be a kor figuráit felölelő vá­sári panoptikumba. Nem mintha disszonáns volna a pro­fesszionalizmus térhódítása a sportban. A futball-klubok ma emberi szenvedélye­ket kiszolgáló trösztté lettek, mely a ket­tős könyvvitel rideg és lovagiatlan kal­kulációjára baziroz, bevételei és kiadásai vannak, egy-egy jó szezont, vagy mér­kőzést tekintélyes haszonnal zár le s igy mindenképp indokolt és érthető, hogy azok is kikérik arányos részüket ebből a jövedelemből, akik irhájukat és vég­tagjaik épségét viszik vásárba az „ügy“ érdekében. Mintahogy a szivargyári munkásnőtől vagy Palugyai pincemesterétől nem ki-és uraim, badon — oldalt négy oszlop tartja a te­tőt. Az ilyen villamosnak az volt a hát­ránya, hogy fel lehetett lépni és le is le­hetett szállani akármelyik oldalon, azon­kívül szellős volt, egyszerű, olcsó, prak­tikus. Azóta, mint látom, nagyot fejlő­dött a technika és az agybaj. Ezek a mai drágább és fejlettebb ízlésű villamosok és autóbuszok úgy vannak szerkesztve, mint valami értékes ékszerdoboz, vagy vaskazetta, vagy Wertheim-szekrény — nagyszerűen lehetne bennük robbanó­szert, esetleg veszett kutyákat szállítani. Akkora nyílás van rajtuk, ami éppen be­fér egy ember — ahogy a perselyen, vagy a büféautomatán is akkora nyílás van csak, ahol egy huszfilléres pénzda­rab befér. A perselyen és automatán ér­tem a dolgot, ott az a cél, hogy a pénz ne essen ki rajta, ha rázzák — de hogy az embereken mit féltenek, mért muszáj őket egyesével fölengedni és leengedni, cseppenkint adagolva, mint az orvossá­got, hogy minél tovább tartson és minél kellemetlenebb legyen az ajtó körüli to­longás — ennek a magyarázatát nagyon szívesen meghallgatnám valamelyik kli­nikai előadáson. Karinthy Frigyes. vánja és nem rs kívánhatja senki, hogy ingyen álljanak alkalmazóik szenvedély­kielégítő üzemei rendelkezésére, úgy a futballista is méltán tart igényt fizetség­re munkaadói részéről. Mindez nem furcsa. A furcsa az, hogy ezt az egész komplexumot az álszemé­remére oly nagyon rátarti Európa min­den különösebb tiltakozás nélkül meg­emésztette. A hellének talán valóban hitték, hogy ép testben lakozik a hibátlan lélek és futással, meg gerelyvetéssel igyekeztek a lélek hüvelyét évről-évre megtataroz­ni, a mellkast kitágítani, az izmokat domborukká és ellenállókká tenni. De az amerikanizmus a sportra is rá­tette kezét. Előző generációk vicclapba valónak találták volna azt, ami ma lép­­ten-nyomon megtörténik. A tanító azt kérdi a nebulótól az isko­lában: — Mi az apád foglalkozása? — Jobbösszekötő az ÜFC-nél, — feleli a gyerek s e pár szóba egy zavaros életű nemzedék tragédiája, — vagy ha úgy tetszik — komédiája van belezsufolva. Az természetes, hogy aki hivatásból rúgja a futballt, azt megfizessék s az is természetes, hogy minél jobban rúgja, annál magasabb fizetésre tarthat igényt. De nem természetes, hogy egy társada­lom egész sereg életerős férfinak ne tudjon más elhelyezkedést juttatni, mint amilyen a profi futballistáé. Mert bizo­nyos, hogy a nemzetközi futball-égbolto­­zat elismert és elismeretlen sztárjai szí­vesebben volnának állomásfőnökök Cso­­baházán, vagy Putovcén, ezredesek az Üdv Hadseregében s esetleg koporsóke­reskedőnek is elmennének a fekete kegy­szer-üzlet hüs falai közé. Hja, hja, ha lehetne! De folytassa ki-ki mesterségét. Béke velünk! Vozári Dezső. R puskamüDes, mint jó pszichológus Adolfine Lamettrie, párizsi színésznő elvesztette válópörét és elhatározta, hogy önkezével véget vet céljavesztett életé­nek. A művésznő elment egy puskamü­­veshez, akinél browningot vásárolt, az­tán búcsúleveleket irt, majd a halánté­kának irányította a revolvert és meg­nyomta a ravaszt. Egyszóval, egészen komolyan a másvilágra készült, nagy csodálatára azonban életben maradt. —­­Legelébb is arra gondolt, hogy a fegy­ver csődöt mondott, de miután életunt­­sága elég hatalmas volt, tovább próbál­kozott a fegyverrel, amig egész töltény­készlete elfogyott. Parányi égésisebtől el­tekintve a művésznő teljesen sértetlen maradt. Az órák múlásával aztán az ön­gyilkosjelöltön különös változás ment végbe, egyszerre ráébredt, hogy az élet­nek még vannak szépségei, vannak még lehetőségek és célok, amiért érdemes életben maradni. A művésznő boldogan indult Marin puskamüveshez, hogy meg­köszönje neki, hogy tévedésből vaktöl­tényekkel látta el. A puskamives válasza meglepő volt: — Nagyságos művésznő, részemről nem történt tévedés. Évek tapasztalati megtanítottak arra, hogy alaposan meg­nézzem vevőimet és ki is ismerjem őket. Ma már nem esik nehezemre egy kétség­beesett öngyilkosjelöltet megismerni, még ha színészi kvalitásokkal leplezni is tudja szándékát, mint az ön esetében tör­tént. A haláljelöltek részére nem csupán speciális töltényeket tartok készenlét­ben, hanem körülményesen megkonstru­ált fegyvereket is. A csodálatraméltó Marin puskás azon­ban nemcsak az élettől önként megválni akarókat tudja kihalászni sűrű vevőkö­réből, hanem jó emberismerettel a félté­keny asszonyokat is felismeri. Egy Pas­­syban lakó családban háborúságra ke­rült a sor, melynek folyamán a férj kije­lentette, hogy elhagyja a házat és előbbi kedveséhez költözik. Amikor az asszony látta, hogy az elköltözést nem tudja megakadályozni, revolvert rántott elő és háromszor férjére tüzelt. Kölcsönöskép­pen az áldozat nem rogyott életlenül ösz­­sze, hanem csak a félelemtől ájult el. —­­Az asszony pedig kétségbeesett sikollyal a férjére vetette magát, ráncigálni kezd­te róla kabátját, hogy megtalálja a se­beket és háziorvosukért telefonált. A férj az asszony roppant kétségbeesését látva, bizonyságot szerzett szerelméről és nyomban megfogadta, hogy hü férj­ként mellette marad. A pszichológus pus­kás ez esetben tehát egy családi tragé­diát akadályozott meg emberismeretével. E. V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom