Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-19 / 20. szám - P. Ábrahám Ernő: SIPOS
távol voltam hozzá, nem érhettem meg. De ahogy az égre nézett, nem lett volna jó, ha a jó Isten is látta volna... * Mocsaras terület volt, a. tüzérség a nehiéz ágyukkal csak a „belőtt“ utakon vonulhatott el irtó srapnel! és gránát-tüzben. Csodálatos az, előttünk is, mögöttünk is, jobbra is, balra is robban a gránát, a srapnel, emberbe, lóba, ágyúba, lövöis'zereis kocsiba mégis alig talál. Azért otthagytunk néhány embert és lovat. Egy erdő mögé került az ut, ott már nem kaptunk tüzet, megálltunk. Ütegparancsnokunk előre lovagolt további parancsért. Hirtelen vihar heletkezett. Egyszerre tele volt az vészthirdető gomolyfell egekkel. — Jó lesz a lovakat betakarni, — tanácsolta Sípos az eget kémlelve. Pár perc múlva néhány kövér esőcsepp s utána rettenetes jégeső. Krumplinagyságu jegek. Vert, paskolt embert, lovat. Fejünkre huztuk a köpenyegünket s a lovak fejét is bepólyáztuk. így is alig tudtuk őket tartani. Soha fogalmam se volt addig hasonló jégviharról. Egy félóráig tartott. Össze-vissza vert bennünket. Megjött a parancs, hova vezessem az üteget. — Mégis csak jobb lett volna a szabadság — szóltam oda Síposnak, mikor az üteg élére lovagoltam mellette... — Szenvedni kell a hazáért, hadnagy ur, — felelte beletörődött meggyőződéssel. * Két napig a Stryig mozgóharc ide, oda. Akkor átkelés a Stryn. Az én ütegem volt a fedezet. Laposan lejtő part vitt a Stry hidjáig, a túlsó oldal már biztos volt: magas partba mélyen vágott elkanyarodó ut. Ott már nem eshetett bennünk kár. De odáig. Át a tűz alá vett hídon. Robbant mindenütt. A híd alatt, a hid felett. Néha teletalálat a hidb'a. Lehetetlenségnek látszott átjutni rajta. Nyolcszáz méterről lőtte a muszka tüzérség, egyenes célzással. A h’d közepén hátranéztem. Egy gránát a híd elején, ahol még csak fakarja volt a hídnak, — csak a közepén volt vas, — egy gránát épp akkor csapott az egyik üres lövőszeres kocsi alá s a megriadt lovak áttörve a karfát a folyóba ragadták a kocsit. Az első löveg fogata vágtatni kezdett. — Vas! — ordítottam. Az altiszt mellettem termett. Nekiágaskodtattuk a lovainkat az első pár fogatolt lónak s nádpálcával kényszeritettük lépésre. Az egész hídon táncoltatni kellett a lovainkat az üteg előtt. Ha vágtatásba engedjük őket s valamelyik lópár elesik, az egész üteg összegabalyodik s ott marad. Valahogy átjöttünk a hídon s mögöttünk már csak egy kis gyalogsági osztag volt, hogy felrobbantsa a hidat. A fedett utón végiglovagoltam az üteg mellett. Síposnak az egyik karjára vérrel itatott zsebkendő volt csavarva. — Megsebesült? — Semmi, — legyintett. Megnézem a sebét. Csúnya szakítás volt. Srapnel. — Na, — mondtam, — legalább ezzel hazamehet. — Én? — s megsértődve nézett rám. — Hiszen szabadságot akart. — Az más. De ilyen kis karcolással szégyelném. — Derék ember maga mégis, — dicsértem meg s tovább lovagoltam. * Következett a visszavonulás. Mozgóharcokkal, égő fal-A Sparta — Slavia-meccs egyik izgalmas jelenete. Miss Meany, Weissmüller világrekorder menyasszonya.
