Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-12 / 19. szám - Cholnoky László: A vízcsep története
A vizcsep története Irta: Cholnoky László f 1. Bizonyára ti is lemlékezitek Hemzisegi-Nyüzisögíre, Andersen csodaszép meséjének erre a vén varázslójára, aki tudományos búvárkodásai közepette sok egyébbel együtt feltalálta a nagyitóüveget is. Ez volt a legfontosabb találmánya, ami azóta sok tudóst és még több olyan embert tett boldoggá, aki szereti a maga belső értékét vizsgálhatni. Feltalálta a nagyitóüveget és azután minden fontos és haszontalan dolgot, szóval mindent, ami a kezébe került, behatóan megvizsgált vele. A poshadt esővíz egy cseppjét is tüzetes vizsgálat alá vette és ezer meg ezer ázalagot, apró kis rovart látott benne, amint tépték, falták, marcangolták egymást. Ez a Hemzsegi-Nyüzsögi alapjában véve jószívű ember volt, ezért eleinte nagyon szivére vette a megtépett kis bestiák sorsát, de mindjárt azután elmosolyodott, mert tekervényes agyvelejében vidám gondolat született. Azon nyomban áthivta magához vén varázsló-kollégáját, Nevenincset, megmutatta neki nagyitón keresztül a vizcseppet és megkérdezte tőle, mi az, amit lát. Nevenincs, aki mint varázsló egészen jól megállta a maga helyét, de egyébként meglehetősen együgyü ember volt, sokáig nézegette a dolgot, végre azt mondta: — Bizonyára valamely nagy város, amelynek lakói öldösik egymást. Hanem Hemzsegi - Nyüzsögi szelíd diadalmaskodással elnevette magát és igy szólt: — Nem város biz az, hanem csak víz! Egyetlen csepp víz, semmi más! i Nevenincs na-M gyón elszégyeltefj A festői Németország. A hildesheimi Roland-kut és cégház. magát, mert csak akkor látta, hogy még a varázslók sem tudnak mindent. 2. Délelőtt tiz órakor még csak az egyik ablak volt nyitva, a másik még lefüggönyözve, lehunyt szemmel tűnődött az elmúlt nyári éjiszakáról. Vidám verőfény ömlött be a szobába: a diákszobának a szekrény tetején meghúzódó szokásos díszei, ia csináltvirág-csokrok, a nyomorék szobrocskák tündöklő fényben égtek és az átellenes fal vívó-trófeája kérkedve csillogott. Az előszobából a kislakások szokásos délelőtti hangjai hallatszottak be tarka leányénekkel áthimezve és az egyik fiatalember, aki az ágya szélén ülve most éppen a lakktopánját gombolta, nagy meggyőződéssel azt mondta: — Ez a kis Kócz olyan tisztán énekel, mint a csalogány!.... Csak azt szeretném tudni, mi lesz a további sorsa? Csak a bölcselkedést hagyd el, kérlek! ,— mondta nevetve a másik, a barna. — Az az én dolgom volna, ha nem tudnám, hogy az olyanfajta bölcselkedéssel, aminő mitőlünk kitelik, igazán kár az időt lopni! — Te kényszeritesz rá — mondta a szőke. —A- zért legjobb lenne, ha az én magántöprengéseimet nem zavarnád meg! Úgysem értjük mi meg egymást soha!... A mindenét ennek a suszternek! Ezt a gombot feljebb varrta, mint kellett volna! A két fiatalember közül a barna a bölcsészetet hallgatta, a szőke pedig jogász volt. Tegnap este egyik ismerős családnál voltak vacsorán, utána pedig benéztek a megszokott kávéházukba a megszokott fiukhoz, megitták a meg
