Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-05 / 18. szám - Heltai Jenő: Álmokháza
Amerika háborús készülődései. Amerikai repülőgépelháritó ütegek gyakorlat közben. — Nincs meg, mondtam már. Két év óta más lakik benne... — Kicsoda? — Nem tudom. Két évvel ezelőtt odaadtuk a lakást annak az öreg színésznőnek, akitől az uram a Szondyuccai házat vette. Azóta isten tudja, hányadik lakó lakik benne! 9. Hajnali négy órakor, amikor a házmesterné rosszkedvűen, álmosan, kócosán megjelent a küszöbön, Karmel az ablakban állt még. Egész éjjel nem aludt. Irénnel való találkozása óta négy nap múlt el, négy álmatlan nap, amely egymásba öltve óráit és perceit nem kezdődött nem végződött, megállás nélkül folytatódott, mindig folytatódott csak. Ha Karmel ráért volna arra, hogy ezzel a csekélységgel is törődjön, megint fölfedezhette volna, hogy annak a furcsa kerékszerkezetnek, amely a falon vagy az ember zsebében ketyeg, semmi köze az időhöz. A házmesterné, aki nem szokta meg, hogy álmából fölzavarják, mérgesen morgott. — Az a portás-féle van itt, aki egy párszor járt már a nagyságos urnái. Karmel izgatottan sietett eléje. Négy nap óta türelmetlenül várta már. Akkor szólt neki, amikor Irént beültette a kocsiba. Azóta telefonon is hívta, de hasztalanul. Valamivics lelkiismeretes ember volt, nem mozdult ki hivatalából. Ajánlkozott, hogy délelőtt akármikor, de éjjel... Miért ragaszkodik a főhadnagy ur ahhoz, hogy éjjel vagy hajnaltájban jelentkezzen? Karmel nem mondta meg neki. Azonban mégis csak eljött. — Megkértem a feleségemet, hogy helyettesítsen egy órára — magyarázta Karmelnak. — Nem szívesen teszi, én magam sem szeretem ... Kérem, mégis csak uriaiszszony. És abban a pocsolyában!... De mind a ketten úgy tiszteljük a főhadnagy urat, hogy meghoztuk ezt a kis áldozatot ... Kétségtelenül van oka annak, hogy a főhadnagy ur ilyenkor akar velem találkozni. Ravaszul hunyorgatott, alkalmasint arra gondolt, hogy valami nőt kell megkeritenie. Karmel eléje tolta a cigaretta tárcáját. Gyújtson rá Valamivics és üljön le. A nagy darab ember esetlenül meghajolt. Kivett egy cigarettát, rágyújtott és vigyorogva mondta: — Mindenesetre hoztam egy pár apróságot a főhadnagy urnák... Nagy csomagot húzott ki téliikabát járnak a zsebéből, letette az asztalra és bontogatni kezdte. — Egy üveg whisky. Eredeti skót... Kétszáz cigaretta. Eredeti egyiptomi. Három darab szappan. Eredeti francia. Két nagy üveg parfüm. Eredeti francia. Féltucat selyemharisnya. Eredeti francia. A nagyságos asszony boldog lesz vele... Nagy csemege ma ez, kérem! Betehetem a szekrénybe? Félszemmel huncutkodva Karmelre pislantott. Karmel már a garniban beletörődött a nagy darab ember bizalmaskodásába. Ezúttal ügyet se vetett rá. Bólintott csak, de ezzel is elkésett, mert Valamivics ezalatt fürgén átrakta már a drága holmit a szekrény polcain fölhalmozott és ugyancsak tőle származó egyéb konyakok, havannaszivarok, kölnivizek és más eféle értéktárgyak közé. Azután alázatos és boldog vigyorgással hajolt
