Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-31 / 13. szám - Szenes Erzsi: Ázsia palettája

ÁZSIA PALETTÁJA

Tagadhatatlan, hogy a kínaiak és japánok még mindig olyanok nekünk, mint különös Írásjeleik, a hieroglifek, amelyekről nem tudjuk, milyen lelki képeket vetítenek és milyen gondolatok tükörképei. Mint a hieroglifek előtt, úgy áll meg az értelmünk, az európai értelem, amikor a kínai vagy a japán nép életébe, leikébe akar belelátni. Minden költészet vészit füzéből tolmácsolásban s valószínű, hogy mindaz, ami japánból vagy kínaiból európai nyelvekre átültetődött,. csak halványan tükrözi azokat a ragyogó tiizii szépségeket, azt a leheletszerű, csodálatos

misztikumot, amelyből ennek a két népnek költészete összetevődött. Egy idegen szellem, amelynek bölcsességéről, szépségéről, misztikumáról csak sejtelmeink vannak. Mert a szó, a beszéd, amilyen gazdag tud lenni, olyan szegény lesz, ha fordítják, s egy másik nyelven kell érthetőnek, frissnek lennie. Nem csoda hát, hogy a japán és kínai képzőművészeknek és különösen a ma művészeinek tárlata úgy vonzza mindazokat, akik művészet, szépség és távoli népek iránt érdeklődnek, mint a virágok illata s édessége a méheket. A művészi élmények s szenzációk megkevesebbednek mindenki körül, aki ebben az életben egy kicsit körülnézett s az igazi művészet értékeihez egy kicsit közel jutott. Azért szenzáció és primar élmény a kínai és japán képzőművészek kiállítására elmenni itt Prágában, beszédjüknek nem tudjuk nyitját, de amit ecsettel, tussal selyemben és fában elmondanak, az világos, ia závárokkal nem kell bíbelődni, csak éppen ki kell nyitnia az embernek a szemét.

Az európai képzőművészet középpontjában ott áll az ember, az ember élete, szenvedése és halála, s a művészet, amely az ókortól az újkorig Krisztus köré épült, a keA japán képzőművészek prágai kiállításáról. Régi japán fametszet, a kiállítás egyik legértékesebb darabja.

resztény misztériumban, az élő, a vérző, a halálba korbácsolt embert fejezte ki. Ezeknél az ázsiai művészeknél az ember nincs az előtérben, a természet nagy, hatalmas ölén a parányi virágok és az égbenyuló sziklák között ott él az ember is. A filozófus, a bölcselő, az egyszerű ember az ő kicsiségében a természet nagyságával szembehelyezetten, az emberi gondolat törpe volta és nehézkes szárnyalása a világmindenség tökéletességében. A legtöbb kínai képen nincs is perspektíva, legalább a mi fogalmaink szerint nincs, a kép nem mélyül, nem igy i^.dja ki a távlatot, íanem egymás fölé vannak festve, építve a dolgok, piintha csak igy lépcsőzve a látást igyekezne fölfelé a művész a mindenség urához, kitől minden ihlet és szépség és ki■fejezés utáni vágy adatott.

A japán művészek képein oly elevenek a színek, a zöld olyan zöld, az ég kékje oly kék, mint amilyen zöld a fű a mezőn, amilyen kék 1 az ég nyáron, minden szin oly valóságos, oly élő és mégis a kép úgy hat, mintha el volna vonatkoztatva az élettől, távoli, mint a mesék. A tárlat összességében akár illusztráció lehetne egy vaskos, végtelenül finom, nemes szellemű, káprázatos és elálmositó meséskönyvhöz. 0- lyan finomságok vannak itt, amelyek csak fantáziában, csak álomban fordulhatnak elő, képzeletben elsuhanó képek lerögzítve. Engem egy Pi. K. T. Ouangtól való kis kínai kép bájolt el leginkább, egy kis madárka van rajta, a végtelen viz fölött üldögél egy zöld virágszáron, kék tollazata van, piros csőre és a kék tollazat alól kivilágit a csőrrel egyforma piros tollazat, mintha a kék köpenyke piros selyemmel volna bélelve. Talán nincs is ilyen madárka, de olyan istentől felöltözöttnek, gyönyörűségesen édesnek látszik ezen a képen. A japán nők arca kicsit séma-