Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-24 / 12. szám - Lányi Menyhért: Kordács és a börtön csalogánya
Albert Frank-Heine, az utrechti dokumentumok hamisítója. A mexikói forradalom képekben. Calles kormány csapatai tábort ütöttek Torreon közelében. Mint a képen is látható: a rend példás. — Tudja az Isten, aki ilyennek teremtette! Ö azt mondta, nem állhatja a rendőrt, meg fél a pályinkától, azért nem vágyik ki. De tán más lehetett. Ha nem alhattam, gondoltam is rá. Az lehetett, hogy nem volt annak senkije, aki várja, jó szóval fogadja. Sose beszélt az az anyjáról se, meg hogy ült-e már fehércseléd az ölében, vagy jobb-e a csók ize, mint a reggeli rántott levesé. No de igyunk, mert nagyon félre csúszott a nyelvem a száraz utón. — Arra jó a nyakolaj. Isten éltessen! — Hát... hogy össze ne zavarjam, azon az estén, mikor az a csalogány úgy ette a szemével a Kordácsot, szemet szúrt nekem ennek az emberféregnek a szerencsétlensége. Mert hogy rajta múlt az, hogy nem várja senki. Nem akarta meglátni a szives embert, még ha szoknyába volt is. Mert megesküdtem volna, hogy neki szól a csalogány, meg neki a pántlika, meg mályva. Pedig azon az estén a sétánál, hej, de epekedve szólt az a rozoga csalogány. Alig fért el abban a kis ablakban, ott Isten kalitkájában, ő maga is leszállt volna a börtönudvarba, ha szárny nőtt volna a sok pántlikából. Csak úgy pettyegtette, hogy: „Szeretlek én kisangyalom, majd meghalok utánad“ meg hogy „Várlak, várlak, karomba zárlak“, meg hogy: ,.Ha te úgy szeretnél, mint ahogy én téged“. Bizony alányult az minden okos fiú mejje alá, még a börtönőr szivét is megindította volna, ha nem reglama lett volna a szive helyén. Mondtam is Kordácsnak: „Még betiltatja az ügyész úrral a szerelmet.“ De Kordács csak köpött egyet. — Hát ha nem volt szép a csalogány... — Nem, az igaz... De Kordács se... Meg már nem is volt fiatal legény... Meg, mit is akar az olyan Istentől csupaszon elszabadult féreg, mint ő... Talán primadonnát? ... Akinek még tán puha párna se volt soha a feje alatt... Meg rumos teát se főzött neki asszony, ha előbb jó urasan lefeküdt a meleg dunyha alá. — Azért ne haragudj. — Nem én, de látod akkor nagyon a mejjembe ment ez a dolog. Ha nem állt a munka kezembe, vagy nem alhattam, hát csak folyvást rágott bennem ez az idegen féreg: a Kordács, meg a csalogány. Hogy nehem sose volt ilyen szerencsém... Meg a Kordács milyen állat... Mert az ilyen mamuskák a legjobbak... Jó zsíros apja van az ilyennek, aki betétkönyvre neveli, aztán hogy elhal az öreg, hát telik élni a készből. Meg hogy az ilyen, hogy lemarad a pártában, sokszor ráemlékszik, hogy nem egy friss asszonyt látott, amint az ura szájára akaszkodott. Az ilyennek meg fázik ettől a háta és összefut a szájába a nyál.... Oszt ahogy csak teheti dugdossa a jó forintokat a sublodba, meg a harisnyaszárba, a szagos stafirung közé, hogy: majd kiszabadul ő is, az én emberem, oszt jó lesz ez neki egy félliterkére, meg hol egy uj ingre, hol erre, hol arra. •. Oszt hogy is fog az örülni annak, meg is csókolja érte ... Mert ő jó asszony lesz és fog is vigyázni rá ... Ha meghűl főz neki erős teát, bebugyolálja, kiizzasztja, ha a dereka fáj, megmaszirozza... Munkába se kell majd járni neki, otthon pöfékelhet, meg a kocsmát se fogja sajnálni tőle, kell az a bajusz alá... így van az, ha nem is mondhajta meg, mivel nem jöhet le a negyedik emeletről a börtönudvarba... de megérti az, aki tudja mi az: „Ha te úgy szeretnél, mint ahogy én téged...“ Volt is azon mit gondolkodni, kivált, mióta lefekvés után is járatta azt a zongorát. De Kordács aludt, mintha füle se volna... — Nehéz fiú. — Az! Hiába is abajgattam később, hogy nem hagyott aludni ez a szerencsétlenség: „Te Kordács, hat esztendeje vigyáznak rád, hogy el ne lopjanak, még három kilód van, mint nekem... Ha kijösz, van egy kis aszszonykád, ha nem is szép, de jó az olyan ázott verébnek, mint amilyen te vagy, hogy a másik mellé bújhat melegedni... Fészked is lesz és ha sokat beszél az asszony, hát a verkli mellé ülteted, hogy az beszéljen helyette... Jó lesz az neked...“ „Vedd el te a pipiskét“ -—ezt hajtogatta egyre. Osztán a sublodra gondoltam: „Pénze is van, Kordács“ — mondtam neki. — No és Kordács? — Hallgatott. Tán gondolkozott. De hogy nem beszélt, hát hagytam ... Három hónapom volt még ... Az ember ha kifelé megy az efajta nyavalyából, több gondot ad, mint mikor belékezd. Hogyne, magam kenyerét fogom enni, nem az ügyész űrét... Meg az is forog az emberben, mihez kezd, hogy lesz, vállaljon-e asszonyt a nagy pihenés után, meg ezer más ... Intézze mindenki a maga dolgát... Ha szamár, hát elmegy a szerencséje mellett... Punktum... Eleget forgott a magam dolga a fejembe... A munka nem állt a kezembe, aludni se tudtam... Az a csalogány is csak danult éjjel-nappal... Mintha csak tudta volna, hogy szabadulunk. Mind hivogatóbban. Hiába forgolódtam, dobálóztam ... De a Kordács se aludt...
