Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-24 / 12. szám - Lányi Menyhért: Kordács és a börtön csalogánya

Albert Frank-Heine, az utrechti dokumentumok hamisítója. A mexikói forradalom képekben. Calles kormány csapatai tábort ütöttek Torreon közelében. Mint a képen is látható: a rend példás. — Tudja az Isten, aki ilyennek teremtette! Ö azt mondta, nem állhatja a rendőrt, meg fél a pályinkától, azért nem vágyik ki. De tán más lehetett. Ha nem alhat­­tam, gondoltam is rá. Az lehetett, hogy nem volt annak senkije, aki várja, jó szóval fogadja. Sose beszélt az az anyjáról se, meg hogy ült-e már fehércseléd az ölében, vagy jobb-e a csók ize, mint a reggeli rántott levesé. No de igyunk, mert nagyon félre csúszott a nyelvem a száraz utón. — Arra jó a nyakolaj. Isten éltessen! — Hát... hogy össze ne zavarjam, azon az estén, mi­kor az a csalogány úgy ette a szemével a Kordácsot, sze­met szúrt nekem ennek az emberféregnek a szerencsétlen­sége. Mert hogy rajta múlt az, hogy nem várja senki. Nem akarta meglátni a szives embert, még ha szoknyába volt is. Mert megesküdtem volna, hogy neki szól a csalogány, meg neki a pántlika, meg mályva. Pedig azon az estén a sétánál, hej, de epekedve szólt az a rozoga csalogány. Alig fért el abban a kis ablakban, ott Isten kalitkájában, ő maga is leszállt volna a börtönudvarba, ha szárny nőtt volna a sok pántlikából. Csak úgy pettyegtette, hogy: „Szeret­lek én kisangyalom, majd meghalok utánad“ meg hogy „Várlak, várlak, karomba zárlak“, meg hogy: ,.Ha te úgy szeretnél, mint ahogy én téged“. Bizony alányult az min­den okos fiú mejje alá, még a börtönőr szivét is megindí­totta volna, ha nem reglama lett volna a szive helyén. Mondtam is Kordácsnak: „Még betiltatja az ügyész úrral a szerelmet.“ De Kordács csak köpött egyet. — Hát ha nem volt szép a csalogány... — Nem, az igaz... De Kordács se... Meg már nem is volt fiatal legény... Meg, mit is akar az olyan Istentől csupaszon elszabadult féreg, mint ő... Talán primadon­nát? ... Akinek még tán puha párna se volt soha a feje alatt... Meg rumos teát se főzött neki asszony, ha előbb jó urasan lefeküdt a meleg dunyha alá. — Azért ne haragudj. — Nem én, de látod akkor nagyon a mejjembe ment ez a dolog. Ha nem állt a munka kezembe, vagy nem al­­hattam, hát csak folyvást rágott bennem ez az idegen fé­reg: a Kordács, meg a csalogány. Hogy nehem sose volt ilyen szerencsém... Meg a Kordács milyen állat... Mert az ilyen mamuskák a legjobbak... Jó zsíros apja van az ilyennek, aki betétkönyvre neveli, aztán hogy elhal az öreg, hát telik élni a készből. Meg hogy az ilyen, hogy le­marad a pártában, sokszor ráemlékszik, hogy nem egy friss asszonyt látott, amint az ura szájára akaszkodott. Az ilyennek meg fázik ettől a háta és összefut a szájába a nyál.... Oszt ahogy csak teheti dugdossa a jó forintokat a sublodba, meg a harisnyaszárba, a szagos stafirung közé, hogy: majd kiszabadul ő is, az én emberem, oszt jó lesz ez neki egy félliterkére, meg hol egy uj ingre, hol erre, hol arra. •. Oszt hogy is fog az örülni annak, meg is csó­kolja érte ... Mert ő jó asszony lesz és fog is vigyázni rá ... Ha meghűl főz neki erős teát, bebugyolálja, kiizzasztja, ha a dereka fáj, megmaszirozza... Munkába se kell majd jár­ni neki, otthon pöfékelhet, meg a kocsmát se fogja saj­nálni tőle, kell az a bajusz alá... így van az, ha nem is mondhajta meg, mivel nem jöhet le a negyedik emeletről a börtönudvarba... de megérti az, aki tudja mi az: „Ha te úgy szeretnél, mint ahogy én téged...“ Volt is azon mit gondolkodni, kivált, mióta lefekvés után is járatta azt a zongorát. De Kordács aludt, mintha füle se volna... — Nehéz fiú. — Az! Hiába is abajgattam később, hogy nem ha­gyott aludni ez a szerencsétlenség: „Te Kordács, hat esz­tendeje vigyáznak rád, hogy el ne lopjanak, még három kilód van, mint nekem... Ha kijösz, van egy kis asz­­szonykád, ha nem is szép, de jó az olyan ázott verébnek, mint amilyen te vagy, hogy a másik mellé bújhat meleged­ni... Fészked is lesz és ha sokat beszél az asszony, hát a verkli mellé ülteted, hogy az beszéljen helyette... Jó lesz az neked...“ „Vedd el te a pipiskét“ -—ezt hajtogat­ta egyre. Osztán a sublodra gondoltam: „Pénze is van, Kordács“ — mondtam neki. — No és Kordács? — Hallgatott. Tán gondolkozott. De hogy nem be­szélt, hát hagytam ... Három hónapom volt még ... Az em­ber ha kifelé megy az efajta nyavalyából, több gondot ad, mint mikor belékezd. Hogyne, magam kenyerét fogom en­ni, nem az ügyész űrét... Meg az is forog az emberben, mihez kezd, hogy lesz, vállaljon-e asszonyt a nagy pihenés után, meg ezer más ... Intézze mindenki a maga dolgát... Ha szamár, hát elmegy a szerencséje mellett... Punktum... Eleget forgott a magam dolga a fejembe... A munka nem állt a kezembe, aludni se tudtam... Az a csalogány is csak danult éjjel-nappal... Mintha csak tudta volna, hogy szabadulunk. Mind hivogatóbban. Hiába forgolódtam, dobálóztam ... De a Kordács se aludt...

Next

/
Oldalképek
Tartalom