Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-24 / 12. szám - Heltai Jenő: Álmokháza (11)
Páncsó Mária, a KAC hölgyvivója, Lőcsén megnyerte a Tátrabajnokságot. Sea Grove angol őrnagy barátai társaságában az utolsó számításokat végzi, hogy miként biztosíthatná magának az uj gyorsasági rekordot az idei floridai autóversenyen. 19. A lány az első emeleten lakott a szomszéd uoca egyik nagy bérkaszárnyájában, amelynek alkalmasint nem egyetlen ki-bejáró lakója volt. Legalább is erre vallott a kapualjában haldokló petróleumlámpa, unatkozó tanúja a sürii kapunyitogatásnak. A sötét előszobában a lány gyufát gyújtott, annak a világánál nyitott be szobájába. De odabent megfordította a villanykapcsolót. — Jó estét — mondta kedvesen, falusiasán. — Jó estét — felelte Karmel is megenyhülve, hogy a lány hangja igy megváltozott. Bizakodóbban nézett körül. A lány nem hazudott. A kályhában vígan pattogott a tűz, a meleg kellemes volt, a szoba rendes és csinos és hogy a lány levetette kalapját és ázott kabátját, csinosnak látszott ő is. Feketeszemü, feketehaju, karcsú lány volt és Karmel rögtön fölfedezte, hogy hasonlít egy kicsit a garni halott asszonyára. Nem örült ennek a fölfedezésnek és úgy nézett maga elé, mintha azon tanakodna, nem volna-e okosabb rögtön elmennie. De ekkor a szél valahol becsapott egy ajtót. Erre észbekapott. Fölakasztotta köpenyét a fogasra és leült a kályha mellé egy karosszékbe. Onnan nézte, hogyan sürög-forog a lány, milyen gondosan rakja el a holmiját, megigazítja a tüzet, kinyitja a szekrényt, a fehérnemű mögül kiveszi az olcsó magyar konyakot meg az eldugott purzicsánt, két poharat állít az asztalra és ügyes kézzel máris tölti a cigarettát. Csöndben történt mindez, egyikük sem szólt és Karmel hálás volt a lánynak ezért a csöndért. Éppen úgy örült neki, mint előbb a kávéházban a muzsikának, mert muzsika a csönd is, a leghalkabb, a gondolatok muzsikája. Sok minden járt eszében, mindenekelőtt az, hogyan megváltoztatta a lányt ez a szoba, amelynek küszöbén levetette hetykélkedését. Jóindulatú, derék lánynak, inkább aféle megnyugtató kis feleségnek látszott itt a polgári asztal mellett, a lámpa alatt. Mennyit kellett szenvednie, hány férfi kezén kellett keresztülmennie, amig megtanulta, mikor kell hallgatni, mikor megszólalni, mikor szabad megmozdulni vagy lélekzeni, hogy kedvében járhasson annak, aki megfizeti. A megaláztatások mely keserves iskoláját kellett végigjárnia, hány gyötrelmes tapasztalaton okulnia, amig végre följutott arra a magaslatra, amelyen a férfi már röstelkedés és harag nélkül bocsátja meg a nőnek azt, hogy szüksége volt rá! Egy pár pillanatig élvezte még ezt a nyugodt csöndet, amely a Danubius-pince minden izgató öröménél jobban esett most neki, azután ő szólalt meg elsőnek: — Hogy hívják magát? A lány fölállt, odavitte neki a konyakot meg a cigarettát. — Vilmának hívnak — mondta. Mosolygott és megint megmutatta az aranyfogát. — A barátnője valami más nevét mondta...? — Igen. Hangyacskának csúfolnak. Mert szorgalmas és takarékos vagyok ... Büszkén mondta, mint valami jó kis iskoláslány, aki tudja ezeknek a ritka erényeknek az értékét és azt várja, hogy az igazgató ur megdicsérje miattuk. Habozott egy másodpercig, de azután nekibátorodott és gőgösen kivágta: — Pénzem is van már a takarékban ... Megijedt és fürkészőn nézett Karmelra. Egy kicsit kacérkodott a veszedelemmel. Mi lesz, ha ez a szomorú, félkezü katona — talán nem is igazi főhadnagy? — most elkéri a betétkönyvét és ha nem adja oda... Karmel ivott és rágyújtott. Kifújta, a füstöt: — Az uccán barátságtalan voltam. Magára vessen miatta. Úgy szólított meg ... A lány a festék alatt is elpirult egy kicsit. Vállát vonogatta: — Az uccán! A sötétben nem lehet tudni... Mindenkit egyformán szólítunk meg. Most megismerem. Mingyárt ismerős volt. Azt hiszem délután láttam már. Karmel csodálkozva nézett rá: — Hol? — Itt a szomszédban, a garniban, ahol a kettős öngyilkosság történt. Szoktam odajárni, ha valaki rostéi feljönni hozzám. Ott voltam egy barátnőmmel. Nem emlékszik ránk? A szobaasszonnyal beszélgettünk. Ránk is tetszett né^ni... Karmel arra emlékezett csak, hogy embereket látott az ajtó előtt, testeket, idegesen mozgó lábakat, hadonázó karokat, férfiakat és nőket. Arcokat nem látott. Mégegyszer megnézte a lányt. (Folyt, köv.)
