Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-03 / 9. szám - Tarka krónika • Karinthy Frigyes: Hölgyeim és uraim - (m. s.): Miss Ronda
TARKA KRÓNIKA Hölgyeim és uraim bocsássanak meg, már megint gyerektörténettel jövök — dehát ebben a rovatban az életösztön ama röpke, egyéni villanásait gyűjtögetem, amik mellett rendesen elszalad a kovenciókra, mindig visszatérő formulákra kényszerült „jelen történelme“ az újságírás — és mit tehetek róla, ha ilyet főként a gyerek produkál? Ehhez mit szólnak? Én csak továbbadom. Ernő meséli. Kérlek szépen, jövök haza este, — elorditom magam, Jézus Mária, mi van itt, árvíz, csó'repedés, földrengés?! Egy vízben a lakás, szakácsné, szobalány kétségbeesetten szivattyúznak, vezetik le a vizet, törölgetnek. Mi történt? Tessék a Jancsi iíiurat megkérdezni, aki kint bőg a konyhában. Az csinálta, mig két óráig egyedül volt a lakásban. Hát mit tettél, gaz kölyök? Hát elindította, kérlek, a fürdőszobacsapot és két óráig folyni hagyta, ő meg lefutott addig ródlizni. De miért tetted? Elfelejtetted bezárni? És hogy mersz te lemenni ródlizni, öttől-hétig, mikor tanulni kell? No erre abbahagyja a bőgést Jancsi és büszkén, dacosan felvágja a fejét — hát igenis, éppen a tanulás miatt van az egész, tudd meg. Mert én azt a papíron nem tudom kiszámítani sehogy. Mit, te apagyilkos? Hát azt. Azt az őrült hármasszabályt. Hogy aszongya, ha egy kétnégyzetméteres kád öt centiméteres átmérőjű csövön másfél óra alatt telik meg, mennyi idő alatt telik meg egy két és fél négyzetméteres kád két centiméteres csövön? Gondoltam, mit törjem a fejem, a csövünk éppen két centiméter, majd megindítom, meglátom, mennyi idő alatt telik meg a kád és szénen beírom a megfejtést, addig egy kicsit lemegyek ródlizni. Nem tehetek róla, hogy a kád olyan hamar megtelt és hogy olyan jó volt ródlizni. Hát mit szólsz, kérlek? Mit szóljak? Remek kölyök. Einstein talán nem lesz belőle, de gyakorlati, esetleg politikai vagy hadvezéri pályán nagy jövőt jósolok neki. Karinthy Frigyes. MISS RONDA Rendszertelen időközökben látom. Olyan csúnya, hogy az már országos. Mit, országos? a világversenyen veretlen. Egészen fiatal, talán húszéves. Páratlan. Lehet, hogy ö él rendszeresen, csak én élek rendszertelenül. Valóság, hogy néha két, három napon át napjában kétszer is látom, s néha eltűnik hetekre szemem elől. Hol ődöng ilyenkor, mit csinál, fogalmam sincsen. Lehet, hogy csinosítja magát. De minden eltűnés után rondábban jelenik meg, lehetőleg még csunyult egy keveset, s az újdonság ingerével hat, ráragad az ember szeme, nem lehet megszokni. Különben elég arányos. Ahogy a Szépségnek vannak bizonyos akadémiai arányai, úgy bizonyára a csúnyaságnak is van milói Vénusza. Valami olyan ronda, ami már harmonikus. Valaki, aki minden izében, minden árnyalatában gonddal összeválogat ottan csúnya. Nincs sehol egy hiba rajta, nincs egy vonal, egy szín, ami megrontaná ennek a csúnyaságnak harmóniáját. Tökéletesen és magasztosan csúnya, mert csúnyasága nem dolgozik alantas eszközökkel. Nem kancsal, nincsen nyulszája, nem biceg, semmi testi hibája nincsen. Egészséges, fiatal leány. A hangját még nem hallottam. Az autóbuszban, ahol élvezni szoktam, nemnyitja szóra szörnyű ajkait, bérlete van. Lehet, hogy károg, mint a varjak, vagy visítva makog, mint a tengeri nyúl. Mindent feltételezek róla. A bőre nem pattanásos, s mégis olyan, mintha az lenne. Szürkéssárga. Szája, orra, szeme, szemöldjei, alakja külön-külön szabályos. Együtt szörnyűségesen ronda, ez az ö titka, ez a rondaság, valami mély titka a Természetnek és neki, Astarot és Asmodé segítenek neki reggel az öltözködésnél, hogy ép tagjaiból és testrészeiből a rondaságnak ez a műremeke álljon elő. Nem olyan csúnya, hogy már szép. Olyan csúnya, hogy már ronda. Mintha a Természet meg akarta volna mutatni, hogy nem olyan nagy kunszt, ilyet is tud. Tessék utána csinálni, Művészet, tessék ezt meggyurni, ép orrból, szájból, szemből és homlokból ezt a rondaságot kreálni! Vannak szemérmes nagyon csúnyák és vannak legitim csúnyák, akiknek hibás valamelyik testrészük, ezek a csúnyaság kispolgárai. És vannak olyan csúnyák, akik érdekesek. És vannak olyanok, akiknek valamijük nagyon szép. Akiknél a csúnyaság reménytelen fekete éjszakájában ég a remény kis jelzőlámpája, többnyire egy boka, vagy a fülük. Vannak szemérmes csúnyák, akik nem vesznek tudomást állapotukról, úgy tesznek, mintha szerénységgel, illemmel, jó viselkedéssel s főként azzal, hogy lehetőleg nem veszik észre őket, illetve lehetőleg csak félhomályba ülnek, segíteni lehetne még a dolgon. Szorgalommal, szerénységgel, jó magaviselettel sok mindent pótolhat az ember, például a tehetséget és a szépséget. Ezek a csúnyaság stréberei. Csusznak-másznak, hogy megszánják őket a vizsgán. Vannak ideges csúnyák, akik állandóan abban a kényszerképzetben élnek, mint a nagybetegek, akik minden percben lehőmérőzik csúnyaságukat, mindenkivel megbeszélik, tanácsot kérnek, profeszszorokhoz vonszolják magukat, semmi nem elég drága és jó nekik, ha a csúnyaságukról van szó, csak ennek élnek, feloldódnak benne, s általában azt hiszik, hogy az a daganat nem is olyan nagy, nem is olyan feltűnő, csak az veszi észre, aki már tud róla. Vannak gőgös csúnyák, akik kirakják a kirakatba, odavágják a világ arcába, ordítva mint egy végtelen sebbel, nyitottan hordják csúnyaságukat végig az életen s megkérdik, mit szól, milyen ronda vagyok? Ezek az ügyesek és szerencsések, akik addig hitetik el a férfivel, hogy rondák, amig a férfi gyanakodni kezd, hogy be akarják csapni, jobban megnézi s látja, hogy nem is olyan ronda. Vanak apatikus, álmos, savanyu hangon éneklő csúnyák, a csúnyaság dilettánsai, unalmasan csúnyák, tehetségtelenek, olyan szaguk van, mint az állott, szürke, rosszulmosott ágy- és asztalneműnek. A csúnyaságnak végtelen, skálája van, színesebb és végtelenebb, mint a szépségnek, mely csak belőlük él, általuk és rajtuk keresztül exisztál, az ő jóvoltukból aratja sikereit. Ül az autóbuszban s nézi azt a színházi újságot, amely fényképfelvételekben számol be a szépségkirálynő diadaláról. Első oldalon a szép leány, a győztes. Figyelemmel, hallatlan szakértelemmel nézi. Irigység nélkül, kicsinyesség nélkül, hol tart ő már az ilyesmitől! — tökéletes ' ’elemmel és hozzáértéssel nézi. Személytelenül, objektiven, ahogy az ember valami abnormisat néz, a kétfejű bornyut, valamit, ami kiesik a Természet rendjéből. Van ilyen is ... Olyan közönnyel, érdeklődéssel és hideg türelemmel nézi, ahogy az egészséges ember nézhet egy korcsot. Meg kell értenem, hogy ö, az abszolút csúnya, természetellenesnek és mulatságos kivételnek fogja fel a másikat, az abszolút szépet. Megértem, hogy a világ, amelyben él, a csúnyák világa. Ennek a leánynak szent meggyőződése lehet, amiben talán nem is téved olyan nagyon, hogy az emberek világa a csúnyák világa, amelyben tartanak ilyen fölösleges és mulatságos kivételeket, mint egy-egy szép ember. Semmi szükség reá. A csúnyák világa hatalmas és természetes, a szépek csak úgy álldogálnak ebben a világban, mint egy unalmas lakásban egy japán váza. Hogy legyen mit mutatni, ha vendég jön. Bizonyos udvarias elnézéssel nézi a győztes szépség képét. Valahova így: ilyennek is kell lenni... De ha egyszer azt a másik versenyt megrendezik, az igazit!... Nyugodtan csukja be a füzetet, feláll: ő Miss Ronda, egy a milliók között, Isten kreációja és verhetetlen.
