Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-03 / 9. szám - Fröschel, Georg: A hatalom kulcsa (7)

A beteg angol királyt átszállították Bognorba. A tengerparti vá­roska lakossága üdvözli a betegszállító automobilt. Szilárd Böske urleány, a, Lévai Torna Egylet jelmez­báljának farsangi király­nője. (Photo-Studio, Neuer Mara Léva.) mindig nem tudtuk, hol van a bünbarlang? Még mindig nem tudtunk semmit sem tenni Scharlin és Taylor megsza­badítására. Egyetlen reményünk az volt, hogy a banda már az esti lapokiból meg fogja tudni a történteket, félni fog attól, hogy Burmán eljártatja a száját s a két foglyot kiengedi. A szabadulás órája. Scharlin és Taylor, akikről egy pillanatra sem vették le a vánkos-huzatokat, sötét kétségbeeséssel néztek maguk elé. Egyszerre kinyílt az ajtó. Megszólalt egy izgatott hang: — Marcust -hidegre tették, Burmant a hűvösre. Itt ol­vashatjátok az újságban! Bábeli zavar keletkezett. Mindenki egyszerre beszélt, majd egy-kettőre megvolt a végső döntés: — Meg kell szabadulnunk e fickóktól! Scharlin és Taylor elkészültek végső órájukra. Börtön­őreik parancsára le-csüggesztették fejüket. Csak a földre volt szabad nézniök. A vánkoshuzatokat levették róluk. Lehajtott fővel vezették ki őket a házból és tették be egy kocsiba. A kocsiban is a padlóra kellet nézniök. Ide-oda kocsi­­káztatták őket. Sötét este volt, amikor a kocsi megállt. Ki kellett szálútok. Úgy álltak ott az utón, mint két bűnös, akiknek súlyos bűnük nem engedi meg, hogy tisztességes emberek szemébe nézzenek. Amikor-igy tanulmányozták a talaj minőségét, egyszerre csak hallották, hogy a kocsi el­robog. Egyedül maradtak. Megszabadultak. A banda azért cselekedett így, mert félt, hogy Bur­mán kikotyogja a dolgot. Pedig nem kotyogta ki. Burman­­ból harapófogóval sem lehetett egy' szót sem kihúzni. Burmant az ország különböző részeiben elkövetett bű­nökért körözték, ebben a személyes szabadság elleni és zsarolási ügyben azonban nem volt ellene elég bizonyíték, hogy el lehetett volna Ítélni. Hogy azonban biztos helyen legyen, elitélték 12 évi fegyházra, amiért egy rendőrtisztet megtámadott. Meg akarta őt ölni. Ez a rendőrtiszt én voltam. fi hatalom kulcsa Regény — Irta: Georg Fröschel (7) — Beszélhetnék vele? — Természetesen. Alig hiszem azonban, hogy valami figyelemreméltót mondhatna, mert süket s csak Márton szolgát helyettesítette akkor délután. — Mégis látni szeretném! Kis vártatva egy kis, kövér asszonyszemély lépettbe; sima, ősz haja volt, mely eltakarta homlokát. Arca sápadt, szemei kivörösödöttek voltak. Kérdöleg nézett Jadwigáról Willovskyra. — Mesélje el mégegyszer, Mari, — mondta neki Jad­­wiga szinte kiabálva, — mit tud a szegény méltóságos ur haláláról. Az asszony böbeszédüen kezdett mondókájába. A szolga egy nappal előbb beteget jelentett s ágyba feküdt, ő tehát tiszta kötényt vett s a teát, melyet a tanár ur mindig inni szokott, ő hoza be a dolgozószobába. Lung az íróasztalnál ült és a telefonhallgatót tartotta a füle mel­lett. Hogy miről beszélt, azt nem hallotta, mert süket. A professzor hirtelen felugrott, hatalmasat kiáltott (ő is hal­lotta) s hátraesett, akkor a hallgató drótját is elszakította. Willovsky figyelmesen hallgatta végig az elbeszélést s fürkészve nézte az öreg némbert, majd háta mögé került s egy mahagónidobozt emelt ajkához s hangosan megcsó­kolta azt. Jadwiga meglepetve nézett a magántanárra, de az nyugodtan ült vissza helyére s igy szólt: — Csak azt akartam megtudni, valóban nagyot hall-e Maris. Nos, nem szimulált. Egy csók zajára minden nő megfordul, csak az nem, aki nem hallja. Jadwiga akarata ellenére elmosolyodott, de Willovsky komoly maradt s miután az öreg Maris kiment a szobából, azt kérdezte, mi volt a pontos diagnózis, melyet az orvos a tanár halálakor felállított. A leány elmondotta, hogy az orvos szerint szivszélhíidés okozta a közvetlen halált s hogy atyja már régebben szenvedett enyhe érelmeszese­désben.- Ez mindenesetre tökéletesen az ön feltevése ellen szól, — gondolta Willovsky.

Next

/
Oldalképek
Tartalom