Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-02-17 / 7. szám - Rapaics Raymund: Brehm születésének századik évfordulója - Szépségápolás, divat • Vozári Dezső: A divat kalózai

Verlaine, a szegény „Lelian “, akivel hó­napokat töltöttem el egy asztal mellett anélkül, hogy sejtettem volna róla, hogy kicsoda.“ Brehm Születésének századik éofordulójára A tudomány hivatalos körei életében sem voltak vele szemben nagyon bőke­zűek az elismerésben, most is hallgatnak. Mert Brehm sohasem volt és sohasem lett akadémikussá, mint minden igazi nagyság, korszerűtlen volt, az örök em­beri teremtő erő élt benne is. Mikor tudós kortársai állatról beszél­tek vagy fajokat különböztettek, vagy boncolás révén igyekeztek a szervezet titkaiba behatolni, vagy gépies mozgá­sokra vezették vissza a szervek műkö­dését s előbbiek szisztematikusoknak, amazok anatómusoknak, végül emezek physiológusoknak neveztették magukat, Brehm úgy ismerkedett meg az állatok­kal, hogy mindezekből semmit sem tu­dott. Ellenben ott mutatkoztak be neki az állatok, ahol meg a nagytekintélyű aka­démikus urak nem találkoztak velük: a szabad természetben. Itt, teljes élettevé­kenységben, többnek, élőlénynek, lelkes lénynek mutatkoztak s Brehm lelkében ezen az alapon kristályosodott ki az állat fogalma. Aki az erdőben veszélyes ellenfélként ismeri meg az állatot, aki behatol min­dennapi kenyérkeresetének titkaiba, aki meglesi sokszor csodálatosan szenvedé­lyes szerelmi életét, annak másként keli gondolkoznia az állatról, mint aki csak hullaként gyűjteményekben látja, hol el­­lentállás nélkül darabolhatja testüket a boncolóasztalon. Ezért nem lett Brehm akadémikus és ezért nem lett soha iskolakönyv a Brehm­­ből, noha mindenki elolvasta és elolvassa Brehmet, — többnyire még a zoológu­sok is. Pedig a németek más szempontból is hálával tartoznak Brehm emlékének. Mert Brehm is azok közé a német kul­­turharcosok közé tartozik, akik a múlt század közepén megteremtették a német kulturfölényt, mely 1871-ben gagyogó egyenruhát ölthetett a versaillesi tükör­teremben. Brehmek nélkül, azok nélkül, akiknek nevei és müvei egyként elisme­rést gerjesztettek minden német állam­ban, sőt szerte a civilizált világban, nem ismerné a világtörténelem 1871-et és a térképről hiányoznék a Deutschland fel ­irat. Ma száz éve, Brehm Alfréd sziiletése­­napján, még csupa apró állam hiuskodott a mai Németország helyén s ezek közül egyikben, Sachsen-Weimar nagykerceg­­ségben Unterrentendorf községben szü­letett meg a Tierleben szerzője. És 1884- ben, szinte az egész világot átszövő ku­tatóutazások után ugyanott hunyta sze­mét örök álomra, de már mint a nagy és egységes Németország fia. Az iskolának nagyon keveset, szinte semmit sem köszön az, aki nem is irt semmit az iskolának. Első állattani is­mereteit apjától nyerte, aki Unterrenten ­dorf lelkésze volt, de lelkipásztori teen­dői mellett arra is talált magának időt, hogy a madarakat az egész környéken alaposan megismerje. Gazdag állatgyüjte­­ménye volt a büszkesége s szelídített ál­latai a gyermekek játszótársai. Az öreg Brehm azonban az idősebb fiút, Reinholdot szánta a természettudo­mányban utódjának, azért orvosnak ne­veltette. Alfréd 14 éves korában Alten­­burgba került, hogy építész legyen be­lőle. Ám a természet szava erősebb az apák terveinél s igy történt, hogy nem Reinhold, hanem Alfréd lett az apa ter­mészettudományi törekvéseinek folyta­tója, csakhogy nagyban, olyan nagyban, mint azt az öreg Brehm, a kis német her­cegség kis községének szerény lelkésze, álmodni sem merte volna. A sors ez alkalommal báró Müller Já ­nos Vilmos képében jelentkezett, aki szenvedélyes vadász és madárgyüjtő volt s 1847-ben állatgvüjtő expedíciót veze­tett Afrikába. A báró gyakorlott vadászt és prepará’tort keresett az expedícióhoz, ilyenféle azonban abban az időben na gyón kevés akadt Né netország'ban. A kevés közül nem volt nehéz kiválasztani a 18 éves Brehmet, aki viszont boldogan mondott búcsút az iskolának és az épi tészetnek. Az expedíció Egyiptomba utazott s Brehm öt évig maradt ott. 1852-ig. Köz­ben azonban a báró visszatért hazájába s a vezetést átadta a 20 éves fiatalem­bernek, aki a számtalan megpróbáltatás közepette is derekasan megállotta a he­lyét. Noha a báró időközben csődbe ju­tott s igy az anyagi ellátás gondjai is Brehm nyakába szakadtak, átkutatta a Nílus vidékét, Kordofán izzó steppéit, a Bajuda-sivatagot, a Vörös-tenger mellé­két, Port-Said mellett a menszáletavi madárparadicsomot s gazdag zsákmány­nyal tért meg Európába. Itt eladta gyűjteményeit és élő állatait, kifizette kartumi adósságait s megkezdte azt az életet, melynek hatalmas terméke a mindnyájunk által annyit olvasott és mindnyájunkat mindig újabb és újabb gyönyörűségekkel megajándékozó Tier­­leben. Ez az élet háromféle tevékenységben nyilatkozott. Az egyik volt az utazás. Eb­ben talán legfáradhatatlanabb volt az ál­latok életének kutatója, aki bejárta Spa­nyolországot, Norvégiát, a lappok föld­jét, II. Ernő Szász-Kóburg-Góta herce­gével Abessziniát, 1876-ban Finscli Ottó társaságában Ázsiában Nizsninovgorodtól az Uralon át a kozák, tatár és kirgiz steppeket, az Altájt, nemkevésbé az Ob vidékén a szamojéd és osztyák tundrá­kat, végül az utolsó kutató útja Rudolf trónörökös társaságában a Duna mentén elhozta Magyarországba is a páratlanul gazdag, ma már nyomtalanul megsemmi­sült mocsári állatvilág tanulmányozá­sára. Élete végén elvetődött Amerikába is, de oda nem mint kutató, hanem mint előadó került, mert az állattani ismere­teket elsősorban szóval hirdette, tapasz­talatairól először mindig az előadó asz­talnál számolt be. Amerika azonban csak a halálért mérte ki neki a dicsőséget. Ötven előadást tartott ott, melyekről rok­kant agg gyanánt került haza s itt nem is épült föl. A büvösszavu előadót már elfeledték, de a közvetlenségben utolérhetetlen iró ma is él halhatatlan munkájában, a Tier­a természet erejéoel gyógyítja a rheumát köszoényi ischiast. SUTin­­den gyógyszertárban kapható Pi. Qa. kocka (iszappakkolás. és Gammo-kompressz (kész iszap­borogatás). legolcsóbb házikura, mert 30-szor használható. g'östyéni télikurára Thermia-^alace nyitna. leben-ben. Mert Brehm tollal is hűsége sen beszámolt utazásairól, Afrika állat­világának életéről éppen úgy, mint az észak madáréletéről. A Tierleben mind­ezeknek és egész életének koronája, me­lyet a világ minden civilizált népének nyelvére lefordítottak. Első kötete 1863- ban látott napvilágot, az első kiadás utolsó, hatodik kötete pedig 1869-ben. Még életében szükség lett a második ki­adásra is, ez tiz kötetben jelent meg 1876—1879-ben. Azóta újabb, még bő­vebb kiadásokra is sor került, természe­tesen uj munkatársak átdolgozásában. Ma gyakran halljuk, hogy az uj Brehm többé már nem az igazi, mert semmi sincs már benne Brehm eredeti szövegé­ből. Ebben van valami igazság. De éppen ez mutatja Brehm halhatatlan nagysá­gát, ez mutatja, hogy az unterrentendor­­fi fára mászkáló és madárfészket kereső fiú neve fogalommá, maga pedig mitho­­szi alakká lett, kinek alkotása ember­­öltőröl-emberöltőre megújul. Rapaics Raymund. Szépségápolás, divat A dioat kalózai A párisi divatmüvészet históriájában most fordult elő először, hogy nyolc ha­talmas szabászati cég véd- és dacszövet séget kötött a divat kalózai ellen, akik évről-évre egy csomó millió frankot ki tevő kárt okoznak nekik. A divat kalózai és kalóznöi, akik agyafúrt módon mindig kiszimatolják és lekopirozzák a nagy szabók exkluzív és féltve őrzött modelljeit, éppoly régen lé­teznek, mint amilyen régi a párisi divat hegemóniája. Minden kísérlet, mely a ravasz divatrablók kiirtását célozta, a francia cégek egymás közötti konkurren­­ciáján meghiúsult. Ezidén végre sikerült a nyolc legna­gyobb divatcéget a kalózok elleni küz­delem égisze alatt egyesíteni. Bár ez a szövetség egyelőre nem hivatalos, mégis igen megnehezíti majd a kisebb szabá­szok munkáját, akik eddig kényelmesen lemásolták a divatkirályok világhíres kreációit. Viszont egész sereg cég, aki­ket nem vettek fel a szervezetbe, tücs-

Next

/
Oldalképek
Tartalom