Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-29 / 52. szám - Karinthy Frigyes: Hölgyeim és uraim - Komlós Aladár: Irodalmi napló. Tutti-frutti
egy ember ül szerény kis szobában, mikor ezt Írom — egy ember, ül és tűnődik, az ablakhoz lép, kitekint. És ezt gondolja magában, miközben szája keserűen le görbül: „Uj világ! Fejlődés! Civilizáció! Csupa ostoba agyrém, amivel jnegszéditettek bennünket. Technikai vívmányok! Ki az ördög kérte őket? Ha meggondolom — ugyan ki lett boldogabb tőlük? Az élet célja nem a gyorsaság. Az élet célja a boldogság. De mennyivel, mivel járultak hozzá az emberi boldogsághoz ezek az ördöngős csodák? A boldog görögöknek nem volt se gőzgépük, se röntgen masinájuk, se repülő léghajójuk, mégis elérték és nyíltan hirdették, hogy birtokában vannak az élet legtökéletesebb egyetlen kincsének — annak a tiszta örömnek, amit béke és megelégedés jelent: ennek az egyszerű érzésnek, amit a mi boldogtalan századunk hiába hajszol: se repülőgépen, se rakétahajón, se űrhajón, ami a csillagokba visz, nem éri utói — nem éri utói, pedig ott bujkál a közelében, kinyújtott kezével elérhetné, mint gyermek a pillangót, ha tudna gyermek lenni újra, tiszta, egyszerű, igénytelen! IRODALMI NAPLÓ I utíi-frufti Zsolt Béla darabja, az „Erzsébetváros“ — a Fővárosi Operettszinház mutatta be, sajnos, kisebb sikerrel, mint amilyet megérdemelt volna — az életteljes dialógusnak, környezet- s emberábrázolásnak olyan példája, amelyet nem mindennap látunk színpadjainkon. Ha a 90-es években, a naturalizmus virágkorában mutatják be, talán világsikert arat. Legszebb benne a főhős mélyrevilágitó, érdekes rajza. Egy derék öreg droguista ez, a korrektség és minden polgári erény megtestesítője, akit a droguisták egyesülete, sziklaszilárd és folttalan becsületességének elismeréséül, már két évtizeddel ezelőtt alelnökévé váí* (&****, Repülőgép! Csak arra jó, hogy legyen miről lepotyogni — legyen kinek a fejére potyogni! Rádió! Nevetséges! Kinek kellett ez a rádió? Most talán jobb — hogy mindenki, egyszerre, hangosan, haladék nélkül tudja meg ezen a keserű levében keringő glóbuson, hogy mekkora a nyomor és boldogtalanság, amit kapzsi hatalomvágy idézett elő? Ördög fifikája mindez — ördögmotolla, nem lesz ebből semmi jó. Vigye el az ördög Marconit! Vissza, vissza a természethez — pokolba ezekkel az átkozott „technikai vívmányok”-kai, amik csak arra valók, hogy bajt csináljanak — amik igenis* kimondom, nemcsakhogy fel nem szabadították az embert, de inkább nyomorult rabot csináltak belőle! így beszél ez az ember. És ez az ember nem egy bigott pesszimista, ellensége tudománynak és fejlődésnek. És ez az ember nem Mahatma Ghandi, a szelíd apostol, aki az egyszerűséget hirdeti. Ez az ember egyszerűen Fischer Lajos, akit a rádió segítségével kutattak ki és füleltek le a Rio de Janeiróba pályázó luxushajó fedélzetén. Karinthy Frigyes. lasztott. Horatius „vir iustus et propositi tenax“-a elbújhat mellette. S istentudja, mégis, ahogy a színpadra lép — Kabos Gyula kitünően érti és érzékelteti meg az öreget — valami ,,unheimlich“-et érzünk körülötte. S a darab izgalmas fordulatai során az öreg Kardos tisztessége áttetsző fátyollá válik lassan és feldereng előttünk, micsoda örvények rejlenek e hajthatatlan becsületesség mögött. Zsolt megmutatja, hogy Kardos tisztessége nem egyéb egy neurotikus ember önző tetszelgésénél egy pózban, amellyel természete fölé gőgösködheti magát, fegyver, amelyet öntudatlanul, de annál biztosabban forgat a maga győzelmei érdekében. Vannak pillanatok a darabban, amelyek talán félreértést okozhatnak s azt a látszatot kelthetik, mintha Zsolt az igazi tisztességet akarná támadni. Erről természetesen szó sincs. Az „Erzsébetváros“ mélyebb morális értéke éppen abban van, hogy feleszméltet bennünket s megsejtteti velünk, hogy a szeretet, a maga hajlékonyságával, jobban tud felelni az élet kérdéseire, mint némely „tisztesség“, amely mögött voltaképpen az őrültség és a gonoszság lappang. Zsolt, diszkrét művészettel, csak finoman sejtteti az öreg droguista lelki életének titokzatos mélyeit: szerencséjére Kabos Gyula kitűnő alakítása segítségére van az ellenmondások megéreztetésében, amelyek sötéten villognak a droguisták alelnökének jelleme körül. * Sokan felvetették a kérdést: Miért nem volt nagyobb sikere a darabnak? Mi az oka, hogy Zsolt népszerű neve sem vonzotta színházba a közönséget? A jelenségnek alighanem a pesti középosztály lélektanában van a magyarázata. A pesti polgár, aki a maga rövidlátó urhatnámságában még önmagával is szeretné elhitetni, hogy az autó-kereskedések és a Riviéra direkt belőle élnek, személyes sértésnek érezhette azt a nyomor- és bünszagu képet, amelyben Zsolt az „Erzsébetváros“ életét ábrázolja. * „Perlrott-Csaba Vilmos művészete“ címen ízléses kiállítású album jelent meg a napokban, (Dante-kiadás), Perlrott-Csabát, kiállításairól, több szlovenszkói város személyesen is ismeri, jelentőségével pedig mindenki tisztában van, aki a modern magyar festőmüvészettel valaha is foglalkozott, hiszen úgyszólván ő az őse minálunk azoknak a képzőművészeti irányoknak, amelyeket a „keresés“ szóval lehet legrövidebben jellemezni. Az album előtt, amely a művész 32 alkotásának egészoldalas reprodukcióját tartalmazza, Bornemissza Géza festőművész előszavát, Kassák Lajos cikkét és Csaba önéletrajzát találjuk. * Megint megszűnik egy magyar folyóirat: a „Literatura“. Karácsonyi száma az utolsó, januárban már nem jelenik meg. A Lantos-cég e kiadványa Szlovenszkóra is bejárt s bizonyára ott is lesznek olvasók, akik e szerény igényű, de az irodalom népszerűsítése körül nem érdemtelen lap halálát sajnálni fogják. KOMLŰS ALADAR.
