Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-29 / 52. szám - Babits Mihály: Üzd ki vasvillával, mégis visszatér
sütött a bokrokra. A fülledt tavasz a nyarat előlegezte már, tücskök muzsikáltak: alig hagyta el egyik a kapunál, a másik újra kezdte a ház mögött. A csillagok élesen és rezegve vágtak bele az éjbe, szinte hangosan, mintha parányi fénytücskök volnának. Tücskök és csillagok közt, ebben a furcsa nyugalomban, hang= és fényűikkel átszaggatott sötétségben iszonyú magányosság érzése vett erőt Jánoson. Egy ember sincs a világon, akinek titkát elmondhatná. Mit érnek feleség, gyerek, jóbarátok, ha nem lehet nekik elmondani? Egyetlenegy társat tudott volna magának elképzelni, egyetlenegy bizalmast: a papot... Amig igy töprengett magában, a fekete orgonabokrok közt, amerre egy halvány tamariszk-ág bólogatott a lámpa kihulló fénysávjában, váratlanul egy emberi alak sápadt körvonalait pillantotta meg. Vékony, szinte átlátszó teste volt és sötét, beesett szemei. Jánosnak elállt a lélegzete és a torkáig dobogott a szive. Mindjárt tudta, hogy a pap az. Halálos izgalomban ment elebe és beszélni kezdett volna hozzá; de a kisértet kinyújtotta karját s torkon ragadta. Más ember talán el is ájult volna, de János katona volt valamikor s a támadásra visszatért a bátorsága. Dulakodni kezdett a szellemmel, de ütései csak a levegőt érték; a pap el-eltünt, hogy újra megjelenjen. Ettől kezdve nem volt nyugta J ánosnak. Éjjel-nappal üldözte a szellem. Végre is beteg lett s nem tudta már titokban tartani állapotát. — Oh, jaj, —- kiáltotta egyre — jön a vándor barát, hogy kínozzon! Az övéi azt hitték, megőrült, és orvost hittak hozzá. De az orvos nem tudott segíteni. A betegség egyre rosszabbodott s a különös képzelődés hire elterjedt az egész szomszédságában Történt pedig, hogy egy közeli városba egy híres csodatevő pap érkezett, aki mikor hallott a különös esetről, odaüzent a János feleségéhez: szeretné látni a beteget és bízik is benne, hogy imáival meggyógyíthatja. Az asszony maga szaladt a paphoz könyörögni, hogy jöjjön mielőbb és azonnal bevitte a beteg szobájába. De alighogy meglátta János a papot, iszonyúan fölorditott, mintha megint rájött volna az őrület: Jaj, jaj, a vándor pap jön, hogy gyötörjön! És vacogott a foga, mert érezte, hogy ezúttal nem szellem áll előtte, hanem igazi hús és vér. A pap azonban kiküldte a jelenlevőket a szobából és egyedül maradva a beteggel, igy szólt: — Öt évvel ezelőtt bedobtál engem a kompról a vízbe; emlékezhetsz reá. János szólni akart volna, de nem tudott a rémülettől. Es a pap folytatta: — Szerencsére jó úszó és búvár voltam gyerekkorom óta és baj nélkül kiértem a partra. Most pedig eljöttem, hogy bánd meg bűnödet, vezekelj érte Isten előtt s tedd jóvá a földön. János arca olyan volt, mint a papiros, de szive már elszánva mindenre. — Mit kell tennem? — Kelj föl azonnal, add el vagyonodat az Egyház és a szegények javára, hagyd el házad, feleséged s mindent, amit gaz módon szereztél, végy zarándokbotot s kövess engem! J ános csakugyan fölkelt s elment a tőzsérekhez, hogy vagyonát eladja. A vándor pap ezalatt leült a ház előtti lócára és várta. János felesége nyugtalanul tekintgetett ki az ablakon, mert nem tudta elképzelni, hogy hova ment beteg férje. De a papot nem merte kérdezni. A pap öregszemü olvasót morzsolt 8 föl se nézett. Végre megjött János. Szolgája hozta utána az aranyakat, amiket házáért és szőlőjéért kapott. A pap tartotta kosarát s János megparancsolta a szolgának, hogy töltse belé az aranyakat. A pap letakarta a kosarat. — Menjünk. És elindultak. János felesége sírva nézett atánuk. Több falun mentek át s a pap mindig kezében vitte kosarát, épp úgy, mint azelőtt, a kék szalvétával beborítva. Pár napi ut után a partmenti erdőséghez értek s átvágtak a sűrűn, hogy kijussanak a folyóhoz. S amint a hatalmas viz kicsillant előttük, Jánost egyszerre különös érzés lepte meg. Ugyanazon a helyen voltak, ahol akkor! A komp éppen indulásra kész volt, s vásárosok szorongtak a hétén János és a barát most is a szélére rekedtek s a barát kifelé nézett a folyóra ... Ugyanaz a szag is volt, mint akkor: a sürü, áporodott parasztszag, mely egészen megtöltötte a kompot... És most is tavasz volt! A túlsó parton uj, halk zölddel intettek a lombok. S oly kedvesen halavány volt az ég! János azonban a kosárra nézett, melyet a barát letett maga mellé: s a házára gondolt, amelyet eladott s a feVilághirü táncosnők, ahogy a karrikaturista látja őket. M.ARY WIGMAN (Bergert Oszkár rajza.)
