Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-08 / 49. szám - Csathó Kálmán: A nők titka
SZEREPLŐK: Pribitzer József A főorvos Pribitzer Józsefné Az alorvosnő Brumm Péter Hat ápoló Történik egy idegszanatóriumban Zöldes, megnyugtató színű szoba, amelyben az előirt, szüséges bútorokon kívül semmi sincs. Ezek a bútorok: egy Íróasztal és nyolc szék, azonkívül két spanyolfal, az oldalajtók előtt úgy elhelyezve, hogy a mögülük leskelődőket a közönség láthassa, a színpad középső részén játszók azonban ne. Az asztal üres. Főbejáró hátul középen. I. JELENET Főorvos, Alorvosnő Főorvos (a jegyzőkönyvében lapoz): No és Pribitzer? A 325-ös? A felesége mindjárt itt lesz. Elhivattam. Alorvosnő: Szegény Pribitzer! Nagyon súlyos eset. Főorvos: Megvizsgálta? Alorvosnő: Nem vizsgálhattam meg, mert nem engedte. Főorvos: Akkor honnan tudja, hogy súlyos? Alorvosnő: Éppen abból, hogy nem engedte. Azt mondta nőt látni sem akar, küldjék hozzá férfiorvost. Ez csak elég súlyos tünet? Főorvos: Ez semmi! Alorvosnő (dühösen): Semmi? Mikor azt is tudjuk, hogy azért hozták ide, mert dühöngött és meg akarta fojtani a feleségét? Mániákus nőgyiilölő. És ez főorvos urnák semmi? Főorvos: Semmi. Mert én is megvizsgáltam és nem találtam semmi gyanús tünetet. Arra pedig, hogy miért akarta a feleségét megfojtani, nagyon józanul azt felelte, hogy oka volt rá. El is hiszem neki. Alorvosnő: Micsoda oka? Féltékenység? Főorvos: Én is ezt kérdeztem, de erre csak a fejét rázta. És minden találgatásra azt felelte: nem! Alorvosnő: Mert nem is volt rá más oka, csak a betegsége: a nőgyülölet. A mánia. Láttam rögtön, amint ránéztem! Főorvos (feláll, mosolyog): Nézze, kis kolléga! Maga nagyon kedves, kellemes — szellemes ... Alorvosnő (jólesik neki a bók): 0! ... Főorvos (folytatja): Bájos, csinos, finom teremtés. Ezt már régóta meg akarom magának mondani. .. Alorvosnő (olvadozva): Ő! Istenem!... Főorvos ur!,,, Főorvos: Maga a legnőiesebb nő és én igazán boldog vagyok, hogy ... Alorvosnő (elolvad, ráomlik): Ó!... Miksa!... Főorvos (feltámasztja és folytatja hangosabban): — hogy maga itt van, — de! maga téved fiam. Nem abban, hogy engem Miksának hivnak, mert az igaz, hanem abban, hogy most az következik, hogy maga engem a keresztnevemen szólitson, mert most a „de“ következik. Alorvosnő (megsemmisülve): Tessék? Főorvos: A „de“ következik, fiam. Az „azonban“. Az tudniillik, hogy de azonban maga csak nő és nem orvos. Hiába végzett egyetemet. Nem tud semmit. Alorvosnő: De főorvos ur! Főorvos: Nem tud semmit fiam. Maga férfit lát Pribitzerben, nem beteget és bennem is férfit lát, — nem főorvost. Alorvosnő: De kérem, én . . . Ez . .. Ez .. . Jujjj! (Majdnem sir mérgében.) Ez rettenetes. Ilyen durvaság! . .. Azt meri hinni, hogy .. . maga kellene nekem?! — Hahaha! Főorvos: Azt, fiam! Kis kolléga! Csakhogy én vigyázok ám magamra. Hahaha! Nem lehet eléggé óvakodni a nőktől. A szerzett elmebajok kilencven százalékának oka a nő. Alorvosnő: Az ám! Az ital! Az alkohol! Főorvos: A legtöbb férfi nő miatt lesz iszákos. Alorvosnő (vállat von): Ha igy veszi! Szerelmi bánatból! — Mert nem kellettek! Főorvos: Frászt! Abba csak a nők őrülnek bele, hogy nem kellenek a férfiaknak. Vagy egyáltalában nem, vagy már nem! A férfiak abba szoktak beleőrülni, hogy kellettek, vagy kellenek. Ha valamennyi nőt hermetikusan becsukhatná az ember, egy férfi sem őrülne meg soha.
