Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-08 / 49. szám - Greta Garbo:
Garbó nem jön ugyan, de mi úgy rajzoljuk őt, mintha itt volna. Ekkor szólal meg a megafon. A bosnyák gyorsan beoltja cigarettáját, de az utolsó szippantás füstje a szájában maradt. Nem merészel lélegzeni, majd megfut, lázesan rajzolni kezd, az, amit papírra vet, gyermekek és őrültek rajzaihoz hasonlatos. Háromszor „játszottuk le“ a jelenetet s Greta még mindig nem jött be. Újabb szünet. Egy élénk kistermetű ember mutatkozik be. Ö Greta Garbó szolgája, de csak a filmben. Különben diplomata-szerepeket szokott játszani; boldog családapa és sugárzó arccal mutatja babyje fényképét. Elragadó. Ismét a csataorditás hallható. Bírák és rajzolók! Újból előkrülnek a vázlatköyvek és a ceruzák. A felvevőgébet áttolták a másik oldalra. Most jön be Greta Garbó, gyönyörű fekete ruhát visel, mögötte két francia börtönőr; az egyik dán, a másik olasz nemzetségü. Greta halvány arca úgy remeg, mint egy haldokló pillangó szárnyai. Az egész társaság ájtatósan bámulja. S bár ez nincs a szerepben, a statiszták teljes egészében átnézik a pillanat horderejét, melyben Garbóval együtt játszhatnak. Szent másodpercek! Conrad Nagel, a védőügyvéd kezét nyújtja Garbó felé. A készülékek zümmögnek, a rajzolók rajzolnak. Szünet alatt a német tengeralattjáró kapitánya, aki most fekete talár - bán van itt és moziszinész kijelenti, hogy a védő a hitvesgyilkos Garbónak a volt szeretője. Greta majd kitölti büntetését és feleségül fog menni a védőügyvédhez. így eleget tesznek a költői igazságszolgáltatásnak s a közöség is megtalálja a számláját. A harmadik munkanapon már rengeteg ismerősöm van. Mindenki rajzolni tanul nálam, a biro, az ügyész, az esküdtek, a szolga — minAz „isteni“ Greta és rendezője, Jaques Feyder. dannyian rajzolnak. Az egyik szavazóbiró, akinek hegyes fekete szakálla van, geometrikus arcképeket rajzol és egy rendkívül hegyes ceruzával rajzolja hozzá az árnyékokat. Panaszkodik, hogy két évvel ezelőtt az azóta nem bir megszabadulni a rajegyik filmben egy rajzolót játszott; zolástól. Az ötödik napon egy nagy csalad tajgai vagyunk mind. Minden csekélység fontos számunkra, ami a törvényszéki teremmel van összeköttetésben. Mindenki tud mindent mindenkiről, Garbóról, a rendezőről, akit különben mindenki igen finom úriembernek tart. Nem is tudják megárteni, hogyan lehetett, rendező ilyen előkelő modorral. Egy fiatal pár találkát beszél meg a jövő, hétre Szibériában, a legközelebbi film — ugyanis — ott játszódik le. Az öreg portréfestö befejezi a tájképet, amit öt nap előtt kezdett rajzolni. Két elhagyott, lombtalan fát ábrázol a kép. A fák egy satírozott ut mentén állanak. Téli táj. A portréfestő haja fehér, mint a papír, melyre, rajzol, rószaszitrü ujjai közt egy sárga cerusát tart. A tél, melyet lerajzolt rokonszenves, a fák bőre kemény és ráncos, akár az orosz kormányzók arca volt valaha. Az ég grafitszürke, — de hirtelen kigyul-nak a stúdió Jupiter-lámpai s megvilágítanak mindannyiunkat. Az öreg portréfestö zavartan, mosolyogva néz maga körül, mint akit rajtakaptak valamin. A lámpák hőt és fényt szórnak és fájdalmas, elnyújtott hang üvölt a megafónban: Bírák ás rajzolók!
