Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-12-01 / 48. szám - Dormándy László: Polykrates gyűrűje

1. Ifj. Horthy Miklós, a magyar kormányzó fia, ismert sportsman, most épült fel ama súlyos baleset következményeiből, mely egy lovaspóló-anérkőzésen érte. 2. Gróf Zichy, aki moziszinészként akar Berlinben elhelyezkedni.

jongtak és ismeretlen emberek összeölelkeztek az uc-cán. Mámoros -tömeg lampionos szerenádot adott a Pohl-villa előtt. A tőzsde megszilárdult és a pénz hat ponttal emelkedett. A gazdasági élet hallatlanul fellendült. Hatalmas külföldi tőkék özönlöttek az országba és a munkaalkalmak megsokszorozódtak. A miniszterelnök, aki a pénzügyi tárcát is megtartotta magának, már egy esztendő múlva keresztülvitte a legnépszerűbb törvénytervezetet, ami valaha a parlament elé került. Leszállította az adókat és felemelte az állami tisztviselők fizetését. Pohl Kálmán elért minden elérhetők

És -akkor egyszer... a miniszterelnök pompás vörös autóján éppen a Lánchíd közepén robogott... minden különösebb ok és kapcsolat nélkül eszébe jutott Polykrates király meséje. Valóban, az ö kezén is ragyogott egy hatalmas gyémántköves gyűrű. Talán ezt látta meg véletlenül? ... Vagy a szélsőbaloldali vörös újság tegnapi cikke villant fel előtte, amelyben egy véresszáju agitátor azzal vádolja, hogy egyszerűen nem ért semmihez, de semmihez a világon és sikereit kizárólag szerencséjének köszönheti? ... A miniszterelnök nem tudta volna okát adni hirtelen elkomorodásának. De aznap igen szórakozottan hallgatta hívei -dicshimnuszait és ellenfelei vádjait. Szórakozottan fel-elgetett az interpellációkra és amikor az egyik szocialista szónok gúnyos modorban szóvátette a tegnapi cikket, felkelt székéből és álmodozó, vontatott léptekkel kisétált az ülésteremből.

Fájt a feje és a szájaiz-e ke-serü lett. Úgy érezte, mintha valami szines -és szép álomból ébredne. Elhatározta, hogy kiszellőzteti a fejét. Kabátja gallérját feltürte, kalapját mélyen szemére húzta és a -hát-só ajtón kisétált az épületből. Még az ajtónálló szolga sem ismerte -fel. A posztoló rendőr, a legtapasztaltabb, sokszorosan kipróbált törzsőrmester gyanakvó szemmel méregette. A miniszterelnök lesétált, a Duna parjtára, jó messze a rakodó hajóktól, éneklő munkásoktól, csikorgó emelődaruktól. Leült a legalsó lépcsőfokra, belebámult a vízbe és gondolkodni próbált. De a dolgok logikus egymásután k-épzelése sohasem volt valami erős oldala. Inkább intuíciója, csalhatatlan ösztöne mutatta. mindig a helyes utat. De ma különösen nehezen sorakoztak rendbe a gondolatok. Elszaladtak, mint a viz hullámai s ha itt-ott felcsillant valami kialakult mondattöredék, a piszkos kavargás egy-kettőre elnyelte megint. Nem... valami nincsen rendjén. Valahol valami megakadt a gépezetben. Eddig túlságosan simán ment minden. Hiszen igaz, megdolgozott érte becsületesen. De azok a rakodómunkások is megdolgoznak a betevő falatjukért. Az ész fölénye, intelligencia? ... Istenem, látott már zseniket, akik éhe-npusztultak. Meg azután ... most őszinte lehet... tulajdonképpen nem is tett semmit, ami -sikereit indokolná. Nem is tudna tenni. A sült galamb magától repült a szájába. És most... most hiányzik valami! Talán a küzdelem, a bizonytalanság. Hogy jöhet valami, ami nem s:kerül. így túlságosan egyhangú minden. Előre tudja, hogy minden vágya beteljesül.

A szerencsés Polykrates király vízbe dobta a gyűrűjét. Egy halász megtalálta és visszahozta. Polykrates bizonyára megjutalmazta a becsületes halászt. Ö vizbe fojtatná. Az az ember gonosztevő volt. Meg-rabolta a királyt. Ellopta tőle az egyetlen áldott balsiker ;zét. az elvesztett kino-s fájdalmát.

Egyideig nézte a szennyes vizet. Ujjáról szép lassan, szinte magától siklott le a gyémántos gyűrű. A szikrázó drágakő csillogó ivet hasított a friss tavaszi levegőben és