Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-17 / 46. szám - Nagy Endre: Egy kis vigasz
Most a kietlen kávéházakban ülnek és várnak. Pár évvel ezelőtt még könnyebb volt a sorsuk. Akkor még legalább azok az ékszereik voltak meg, amik kedves emlékeket jelentettek számukra s amiknek eladásáról hallani sem akartak. Ó, hová lettek ma már ezek a pecsétgyűrűk, nyakláncok, diadémok? Az európai és amerikai kapzsiság potomáron vásárolta össze s a piacra dobta őket. Egy ideig érdeklődtek a diaszpórában élő oroszok iránt, sajnálkoztak rajtuk és vigasztalták a szomorúakat. Ma mindenki megfeledkezett róluk, a világ saját bajával van elfoglalva és különben is: a szenzációk sohasem tartanak sokáig Mert ezerkilencszázhuszonkilencben igazán nem nevezhető szenzációnak már, ha a cári testőrség délceg hadnagya közepesen kereső előtáncos az Esplanadeban, vagy hogy a moszkvai törvényszék főügyésze házaló lett, aki imbolygó léptekkel járja a szürke bérházak lépcsőmillióit s szagos szappanokkal meg kebelduzzasztó szerekkel kereskedik. A nőik, Sonják, Annák, Tatjánák, aránylag gyorsabban ocsúdtak fel a sorsharag knockoutjának dermetségéböl, elvegyültek Európa lármás életében; ha akadt valamilyen munka számukra, akármilyen, — szívesen elvállalták s most a kattogó Írógép előtt, a dancingok kiszámitottan érzelgős tangómuzsikái mellett álmodoznak egy elsüllyedt mesevilágról: udvari bálokról s a trojka csilingelő melódiáiról. Sokan vannak, tele van velük a világ, mindenfélék: szőkék és feketék, szépek és csúnyák, öregek és fiatalok, szorgalmasak és lusták, oroszok, emberek. A végzet baljóslatú átka zug a fejük felett. Sohasem tudtak vagy mertek lépést tartani a világgal, száz évvel kullogtak mögöttünk az oroszok s most legalább száz évvel loholnak előttünk, magasra tartott gyilokkal és fáklyával a bosszú és fanatizmus sötétségében. A bujdosó oroszok egyrésze hazament már s — mert mit tehettek egyebet? — az uj hatalom kenyerét eszik, másrészük ugy-ahogy mégiscsak elhelyezkedett a száműzetésben. Akik ezeken felül megmaradtak Európában, azok életfogytiglani kávéházra vannak elitélve. Ülnek és várnak. Ki ne ismerné őket? Ködös, őszi estéken összeülnek és remegő ujjakkal pengetik balalajkáikat, a hangjuk borongósan száll a világban: „Volga, Volga ..“ A szomorúságuk több szomorúságnál: világnézet, hit, vallomás. Talán sohasem fognak többé szívből nevetni, elsorvasztja őket a bánat. Már nem is disputáinak, nem védik igazukat, beletörődtek sorsukba, nem remélnek többé, elfáradtak, mint a gályarabok, akiknek nem hoz szabadulást se a hajnal, se az éjszaka. Ülnek és várnak. ... És egy késői kor mesemondó krónikása igy fog majd róluk bizonyára megemlékezni: „Szomorúak voltak, a kávéházban ültek és vártak; talán még most is szomorúak, talán még most is a kávéházban ülnek, talán még most is várnak, ha azóta meg nem haltak.“ Vozári Dezső. A Beach-muff a legújabb amerikai divatvivmány EGY KIS VIGASZ Egyik iró-barátom mesélte néhány hét előtt: ... Párisban, a Champs-Elysée-n, amely egyre jobban az amerikaiak ízlésére és számára épül ki, találkoztam egy régi pesti ismerősömmel. Én csak annyit tudtam róla, hogy néhány év előtt kiköltözött Amerikába, valamelyik rokonához. Idehaza a legszűkebb jólélő pesti társaságnak volt a tagja, de apja, mint általában egész Európa, tönkrement és leánya kiköltözött az Újvilágba, hogy ott próbáljon szerencsét. Üdvözöltem, ő megismert, buzdítására csatlakoztam hozzá és most már kettesben sétáltunk tovább a világ legszebb országutján. Rajtam az uj őszi felöltőm volt (és a pesti szabás Párisban a londonival vetekszik), sütött a nap, a tárcámban száz- és ötvenfrankosokra váltva duzzadt a havi fizetésem, az oldatomon egy elegáns, fiatal amerikai hölgy — úgy éreztem, hogy az egész népáradat engem bámul. Jól kihúztam magam. Hiszen tudod, a magyar iró .életében is kiragyognak néha a jólét illúziójának pillanatai. Egy ilyen pillanatot éreztem én akkor. Üdvözöltem, ő megismert, buzdítására metlenebbül éreztem magam. Ismerősöm elmondta, hogy odakünn egy gyár irodájában kapott állást; aztán a gyár tulajdonosa elvette feleségül és most ugyanabban a gyárban a férjétől heti
