Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-11-17 / 46. szám - Morand, Paul: Amerika? (ford. Bálint György) - Wallace, G. H.: Kisértet a hajón

hez van szerencséje a szeánsznak. A bemutatkozás forma­litásainak, bármily unalmasak voltak is, most már mégis eleget kellett tenni. Az etikett a tulvilágiaknál is etikett. Az asztal tizennyolcadszor koppan.. — Ez S betű — állapította meg Leuthner és halkan kimondta: — RAS. Ismét tizennyolc jeladás. — Megint S. Az első négy betű RASS. Jó tiz percet tartott, amig az asztal szabályszerűen kikopogta Rasselyer-Brown nevét. A médium halotthal­vány volt, de ezzel Leuthner mit sem törődött. Épp utasí­tást akart adni Alicenak, hogy kérdezze meg a szellemet, alkalmasnak találja-e az érintkezés eme nehézkes fajtáját, amikor az asztalka magától fölemelkedett. Először ötöt kopogott, aztán tizennégyet. — Én-------­Kilenc, tizenkilenc,, tizenkilenc. —- I — T — T — fejtette meg Leuthner az üzenetet. Szavát ijesztő hallgatás követte. Még magának Leuthnernek a hangjában is ott reme­gett a lámpaláz. — A szellem meg fog jelenni, már jön — szólt da­dogva. ■ 22. Mintegy tiz 'perc múlt el igy a legmélyebb hallga­tásban. Várták a szellem megjelenését. Leuthner szüntelenül a fényre nézett. Csak akkor ocsúdott föl, amikor Mary a könyökével gyöngéden oldalba lökte. A sarokban, a médium háta mögött ködös fiist­­gomoly jelent meg s abból egy emberi alak körvonalai rajzolódtak elő. Mary meglepetten ámult a jelenségre. Edward Lane tekintete aggodalmat tükrözött. Podébrady . meggyógyítja a szivét, de cnkorbajt, köszvényt és az anyagcsere, valamint a belső kiválasztás betegségeit is fé~ nyes eredménnyel gyógyítja INHALA TÓRIUM ~ Egész évi idény ~ Betegvizsgáló és gyógyintézet Liben­­sky át. egyetemi tanár vezetése alatt ~ Röntgen ~ Elektrokardiográf-Vegyi laboratórium - Tíerz proresszor, a ki­váló berlini szivspecialista szerint a szívbajok legjobban a főszezonon kívüli időben kezelhetők - Kérjen ma~ gyár prospektust a fürdöigazgatóságtól 1. Andrée Tardieu, francia politikus, akinek nevét a francia kormány válsággal kapcsolatban sokat emlegették az utóbbi hetekben. 2. Paderewski, világhírű zongoraművész, a lengyel köztársaság volt elnöke, súlyos beteg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom