Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-17 / 46. szám - Herczeg Ferenc: Üzlet - üzlet
Mária Jósé belga hercegnő, az olasz trónörökös menyasszonya. Ethry László:,, A múlt.“ (Pályamű.) vonalat a falon. — Fogadja szefenösekivánataimat! — mondta. — Róza őnagysága általános feltűnést keltett az eleganciájával és a disztingvált viselkedésével... — Naischiitznál neveltettük— szólt nem minden önérzet nélkül az öregur. — Reményiem, van még több évfolyam is? — Egyetlen gyermek — válaszolt elborult arccal az öreg. — Kár! -— mondta a méltóságos. Azzal fölmászott egy székre, hogy megigazítsa a Ruyderjét.-— Reményiem, gondoskodott már valami derék vőlegényről őnagysága számára? — kérdezte. — Minden héten hozok neki egyet, de a- mai lányok nagyon válogatósak. A méltóságos hangosan felkacagott. — Milyen különös a véletlen! — mondta. —- Tudja-e, hogy volna egy kitűnő kombinációm őnagysága számára? Egy jóbarátom, aki ugyancsak a vásáron látta meg. Csinos és előkelő családiból való ember. Ö talán megfelelne ő nagyságának. — De nekem aligha — vetette oda fanyar hangon Rabinovich. — Akkor sem, ha ötszázezer koronája van? —- Miben fekszik a pénze? — érdeklődött az öreg. — Értékpapírokban. A méltóságos leugrott a székről. Rabinovichhoz lépett és az ö ellenállhatatlan, meleg közvetlenségével mondta: — Nézze, édes barátom, én szeretnék önnek egyszer egy nagy szívességeit tenni. Azért elegyedtem ebbe a dologba .. • Megengedi, hogy barátomat egyszer elvigyem az ön házába? —■ Előbb mégis csak tudni szeretném, hogy kicsoda az illető. — Én vagyok!, — szólt nemes egyszerűséggel a méltóságos ur. Az öreg kővé dermedten nézett rá, a házigazda pedig élve az előnnyel, melyet vendégének pillanatnyi harcképtelensége biztosított neki, azonnal hozzálátott javaslatának megindokolásához. — Nem tréfálok, kedves barátom. Egyszer láttam az ön leányát és ez nekem elég volt. A meleg rokonszenv, melyet ön iránt érzek, siettette elhatározásomat. — No de!... — Ön azt akarja mondani: kérdés, hogy Róza beleegyezik-e? A kérdés eldöntését bízzuk őrá. Ha egyszer kéit-három óráig beszélhetnék őnagyságával!... Különben mondok önnek valamit! Az ön leánya nem fog pénzemberhez menni. Az ön leánya méltóságos asszony akar lenni. Nekem jó szemem van az ilyesmihez! — No de engedjen meg, egy ilyen ember!... — Ön azt akarja mondani, hogy ilyen rosszhirü, könnyelmű ember? — Szóról-szóra azt! — Ne feszélyeztesse magát, kedves Rabinovich bácsi! Szükséges, hogy tisztázzuk a fogalmakat. Énnekem rossz a hírem a pénzpiacon. A társaságban azonban kitűnő a hírem. Úgy képzelem, az ön leánya nagyobb súlyt vet a társaság, mint a pénzpiac ítéletére. Azután: a pénzpiacon is rögtön kitűnő lesz a hárem, mihelyt a gazdag Rabinovich veje leszek. Ön tudja, hogy a pénzpiac nem haragtartó. Ez a kifogás tehát magától elesik. 'Most térjünk át a könnyelműség kérdésére. Miből meríti ön azt a meggyőződést, hogy könnyelmű vagyok? íme, itt vagyunk mi kettőn, ön és én. Ön bizonyos fantasztikus örökösödési kilátásaim fejében félmilliót adott nekem kölcsön. Nem teszek ezért szemrehányást, de kénytelen vagyok megállapítani, hogy ön egy vagyont dobott ki csak
