Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-10 / 45. szám - Starke, Ottomár: Akik már visszaérkeztek
„A nagyságos ur öccse zálogba csapta a bútort“ moí, vasúti közlekedést, szállodákat, panziókat, szórakozási lehetőségeket, a strand-homok puhaságát, az erdei utak fekvését, szóval mindent, mindent! Szabad-e csodálkoznunk azon, ha ilyen körülmények közt valaki magasabb árakat, jobb ellátást, rokonszenvesebb időjárást, barátságosabb szobákat, elegánsabb közönséget, célszerűbb vasúti csatlakozást, kényelmesebb hoteleket, olcsóbb panziókat, változatosabb szórakozásokat stb. mond be, mint amilyen mindez a valóságban? De lélektani szempontból is könnyen megmagyarázható ez a kis szélhámoskodás, hiszen az ember ebben keres kárpótlást a gyalázatos időjárásért, a csapnivaló kosztért, az egész háromheti kényelmetlen életért, az előre nem látott kiadásokért és a szörnyűséges unalomért. Még egy fajta utazó van, aki nem mond igazat: a kereskedelmi utazó! Ámde ő csak akkor hallgatja el a szomorú valóságot, midőn üzleti útjáról visszatérve leszámol főnökével s milliomosnak állítja be a megrendelőket, holott tudja, hogy úgysem fognak fizetni, mert nem tudnak fizetni és nem is akarnak. Ilyen az élet. Miután mindezeket elmondtuk, hadd halljunk válamit magáról az utazásról is. Arról a furcsa szituációról, midőn az ember vonaton, autón vagy hajón ül s világokat száguld be. Az ember rendszerint attól tart, hogy el fogja késni a vonatot s valóban utolsó pillanatban ér ki a pályaudvarra, mely tele van emberekkel. Nagynehezen sikerül átverekednie magát a sürü tömegen. Htját káromkodások és a legborzalmasabb kívánságok szegélyezik, amiket azok hallatnak, akiknek tyúkszemeit letaposta vagy oldalbordáikat döfködte meg, — s most megkezdődik az ámokfutás a fülke egy sarokülése irányában. Nehéz szívvel lehet ilyenkor csak elviselni a látványt, amit kényelmes ablakmelletti ülések nyújtanak, melyeken egyegy piáid, kabát, koffer vagy esernyő jelzi, hogy „foglalt“. Az egyik kocsiban csak iskolás gyermekeknek szabad utazniuk, a másikban egy idősebb ur figyelmeztető kézmozdulatot tesz, ami annyit jelent, hogy ez a kupé nemdohányzók részére van fentartva. Egy sápadt hölgy vésztjóslóan és gyanúsan köhög. A vadászat tovább tart. Versenyfutás a keskeny folyosókon, amiket hordárok és bőröndök torlaszolnak el. A becsületsértések legkedvezőbb talaja ez. Itt egy sétabot törek össze, ott egy halászhorog akad be nagypapa nadrágjába, amott meg ezt kiabálja valaki: „Csókoltatom Máli nénit!“ És végre megindul a vonat. Mire kocsid bekanyarodik, úgy hogy nem láthatod többé keszkenővel integető hitvesedet, a fülkében egy uj, felszabadult ember lélegzik. Gyakran megesik, hogy amig az ember elbúcsúzik az ablakon át feleségétől, addig a kupé utasai teljesen kicserélődnek s ott, ahol az előbb még az a jóformáju fiatal leány ült, most egy remegőfejü tanti gubbaszt. De akadnak olyan tolakodók is, akik — miután állva vártak vagy öt percet — nyugodtan leültek a „foglalt“ helyekre. Ekkor belép egy zordon külsejű férfi, aki mostanáig bucsuzkodott. „Bocsánat, ön elfoglalta a helyemen ' Ezt egyelőre meglehetősen udvarias hanglejtéssel mondja. De a szavak dinamikája szédítő iramban növekszik. „Mi az, hogy nem volt elfoglalva? Hiszen ott volt az újságom. Hol vannak az újságjaim? Maga félredobta őket. Hallatlan!“ „Azt mindenki mondhatja.“ „Ez az ur a tanúm rá, hogy félórával ezelőtt foglaltam már le ezt a helyet. És a poggyászom is fent van a „Visszaérkezett már Mariska a nyara’ásról“ ?
