Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-10-13 / 41. szám - Móricz Zsigmond: Áldozócsütörtök

A kicsit nem lehetett többet visszakényszeriteni a dunna alá, ölbe vette s úgy játszott az az ölében. Gazsika leült a sarokba a kis székre, aztán Pistike is betotyogott.

— Tudsz-e már ugrani? — kérdezte tőle Juliska.

Pistike nevetett s azt mondta:

— Tudok.

— Na, mutasd meg, milyen ügyes vagy.

A kis vastag fiú úgy egy helyben állva ugrást mozdult, de a talpacskája nem eresztette el a földet. Ezen nagyon nevettek a nagyok s Juliska szinte sikítva kacagott s megismételtette a gyerekkel az ugrást.

így a kicsi az anyja ölében volt, Gazsi és Pisti pedig a kötényébe bujt, olyan volt, mint egy megrakott szőlőtőke. Juliska hozzáfogott megtárgyalni ennek a hat évnek a történetét.

— Milyen más itt az élet, mint hat évvel ezelőtt — mondta. — Akkor úgy látszott, hogy szegény Kati néni itt vész örökre ebben a kis házban a sok gyerekkel, s látod, már egy sincs itthon. Mit ir Gyula?

— Nagyon szépen tanul. Most a vakációban azt írja, le akarja tenni a vizsgát a hatodik osztályról. Ugrani akar egy osztályt.

— Oh, Gyula, az zseniális, okos fiú. Majd meglátó^, az lesz a család megmentője.

Aztán Laciról beszéltek, meg Jóskáról, akik mind Erzsinek a testvérei voltak. Laci gépész lesz, Józsi bizony csak suszter, de semmihez se volt kedve, csak dalolni szeret fütyülni s játszani, olyan játékos fiú, színésznek volna, jó, de ezt ki se lehetne mondani a nagyanya előtt, hogy az ő fiából komédiás legyen.

— Nem táj az, minden ipar szép, csak becsületes legyen az ember. — mondta Juliska bölcsen. — Mindenütt kiverekedhet]’, magának, az életet, elvesz feleségül egy gazdag lányt, majd egy gazdag mesterének a lányát, aki már jól megszedte magát s akkor egész gyárat csinál, cipőgyárat, akkor lesz jó. mert cipőre mindig szükség vau, az a legszükségesebb dolog a világon, mert a mai világban még a paraszt se jár mezítláb .s az a jó tavaszi hóié, az nagyon rontja a bőrt, sok cipő megy tönkre, azt mind ujjal kell pótolni.

Valami hallatlan vágy volt Juliskában a. nagy gazdagság után, minden szava csak arra vonatkozott.

— Csak itt ne maradjon senki ebben a kis faluban, n ért az rosszabb a. halálnál. Mondjad te,. Erzsi, mi lett a ólma a testvéreiéből, ha itt maradnak. Paraszt? Béres? Vagy mi? ... Hogy vagytok István bátyádékkal? Haragíts znak-e még?

Erzsinek elborult a homloka.

— Nagyon. Nem is fognak megbocsátani soha.

S kinézett a kis ablakon, ahonnan oda lehetett látni a nagybátyja házára, aki a legnagyobb parasztgazda volt á faluban.

Most bejött Kati néni s egy kicsit leült.

—■ István ezt nem akarja megérteni — mondta —, ha ő tud paraszt lenni, akkor tudjanak az én gyerekeim is. De azt nem fogadja el, hogy neki lehet paraszt lenni, mert édesapám őróla jól gondoskodott. Mert tudod, Juliska, az úgy volt, hogy mikor kiütött a forradalom, Pista éppen második gimnázista volt, s mikor vége lett a nagy harcnak, s jött az elnyomatás, édesapám fogta a könyve-Kár minden percért! A hamburgi kikötőmunkások munkából jövet nem bírják kivárni, amig a gőzös a partig ér.