Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-10-13 / 41. szám - Móricz Zsigmond: Áldozócsütörtök

Waniek Elemér dr., Jászó: A jászol tó.

( Pályamű.)

csak ide Gazsika, mutasd a szemedet.

Gazisi azonban hirtelen befordult a fal felié. Ö most büntetés alatt áll, neki hagyjanak békét. Ki nem állhatta, ha vendég nénik jöttek s azck rögtön ölbe kapták.

De Juliskának nem lehetett parancsolni, ő rögtön átnyalábolta Gazsikat, aki azonban makacsul rángatta a vál Iáit s nem akarta csókra adni az arcát.

A nagyanya megmentette a látszatot:

Na, most az egyszer elengedem a büntetésedet. Hallod! De aztán többet ne legyél rossz.

Majdnem kimondta, hogy . kérj bocsánatot“, de hirtelen megijedt, nem akarta kitenni magát annak, hogy Gazsi újra megtagadja az engedelmességet, hát inkább csak ö maga intézte el.

Ilyen kis fiúnak nem szabad makacsnak lenni. Mi lesz belőled, ha nagy leszel s akkor is olyan makacs leszel. Sose fog szeretni senki. Azt fogják rád mondani, hogy milyen rosszul van nevelve ez a kis ember! Látod, az csak nem volt helyes, hogy mérgedbé kiborítottad a kis testvére let? Ezer szerencse, hogy semmi baj nem történt, hátha Kitörte volna a kezét, vagy a lábát, akkor most beteg volna szegényke és mindnyájan nagyon siratnánk s te is siratnád, ugy-e? / . .

Újra tele lett a szeme könnyel, akkor megcsókolgatta Gazsikét s átadta az édesanyjának, aki már éhes volt és szomjas a gyermek csókjára s hogy az felszabadult a büntetésből, az ölébe vette s agyoncsókolta, az ő szeméből is sűrűn pergett a könny.

— Na, hálistennek el van intézve — mondta önmagán mosolyogva a nagyanya, mert azért ö is örült, hogy túl vannak a nagy büntetésen.

— Bizony, Erzsi, én nagyon féltem ezt a gyereket és en azt mondom, hogy nem szabad engedni, hogy kifejlődjön benne ez a makacsság- Az egész életét tönkre fogja tenni.

— Oh, édesanyám olyan szigorú.

— No, beszéljünk másról — mondta a nagyanya —rhogy van Józsi bácsi?

— Édesapám? Jól van, édesanyám is jól van, csókoltatja Kati nénit s mindenkit csókol.

A nagyanyának eszébe jutott a konyha s kisietett.

Juliska pedig hozzáfogott beszélni, csak úgy ömlött a szájából a szó, de mikor az anya a gyerekével már jóllakott, orvul elkapta s ő is erősen összecsókolta.

Gazsi vonakodva hagyta a csókokat s amint szabadulhatott, -elfutott s a kantusa ujjával törülgette arcáról a női csók nyomát.

—- Egészen nagy gyerekeid vannak már — mondta Juliska. — Két évvel fiatalabb vagy nálam s látod nekem semmim sincs az életben. Te csak boldog vagy. Boldog anya, én értem pedig a kiskutya se jön, otthon száradok, mint egy paszulykaró, — s nevetett. — Vén paplány lett belőlem.

— Olyan fiatal vagy s olyan jó neked, a jó édesanyád mellett — vigasztaltaa z anyácska.

— Még ha apa káplánt tartana — mondta Juliska — akkor az talán összeszokna velem s elvenne, de igy semmi kilátásom nincs. Legátusok? Azok már tacskók hozzám képest, azok sose fognak elvenni. Az az én sorsom, hogy itt penészedjek. Akkor látok fiatalembert, ha a vásárba megyek Újlakra s ott mutogatják őket.

Fájó, vénlányos nevetéssel beszélt s olyan furcsákat szokott mondani, hogy nevetni kellett.

— Feküdj le, picikém — mondta az anya a kicsinek — feküdj le, kisfiam, aludj még, aludni szokott igy ebéd előtt, de most ez a nagy hecc kizavarta a szeméből az álmot.