Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-22 / 38. szám - Wallace, G. H.: Kisértet a hajón
Az olasz hadgyakorlatokat 111. Viktor Emánuel király és Mussolini is megtekintették. 3. A feketeruhás hölgy, mikor a társaság közeledését látta., letette a könyvet. Fölemelkedett ültő helyéből s néhány lépést tett előre, tekintete a Leuthnerébe fonódott. Rámeredt a férfira----------és mintha kisértet merülne föl a múltjából, nagyot sikoltott. s a födélzet fapadlójára vágódott volna el, ha Leuthner oda nem ugrik és el nem kapja esésében. A kabinjába vezették. Crawen kapitány néhány percre rá visszatért Lenthnerhez. —■ Szegény asszony, nem adnék egy batkát az idegeiért. Oly könnyen elájul, mint ahogy más egy pohár vizet iszik. Leuthner hallgatott. Ö tudta — nagyon is jól tudta, hogy a hölgy miért ájult el. Mert a nő megismerte őt. És Mrs. Pyne-ben ö is az első .szempillantásban fölismerte — Alicet. 4. — Miért tűntél el Newyorkból? — Ne gyötörj! Nem mondhatom meg. — Azért, mert velem nem akartál találkozni? — Azért is ... és más okok miatt. Ne kínozz! — Mondd, amikor... szerettél te engem, vagy csak játszottál velem? Mondd, sohasem szerettél? Az asszony rátekintett. Ez a pillantás többet mondott, mint egy tízperces beszéd. Leuthner érezte, hogy sugárzó melegség ömlik rá a zivére. Alice tehát még mindig szereti?! De----------Most aztán már igazán semmit sem értett mindabból, ami három éve lejátszódott köztük. A sajtó akkoriban kiadósán foglalkozott Mrs. Rasselyer-Brown eltűnésével. A legkülönbözőbb föltevések, ihirek és pletykák forogtak közszájon. A közvélemény a nagyon is szökésnek látszó elutazás után Alice ellen fordult a mindinkább gyökeret vert a gyanú, hogy ő tétette el a férjét Laneval láb alól és amikor Lane a börtönbe került, akkor egy másik szeretőjével vonult félre az európai kontinens valamelyik zugába. Leuthner nem hitt ezeknek a vadhireknek. De mennél többet gondolt az elmúlt három év alatt Alicere, annál kevésbé tudta megérteni az asszony különös eljárását. Hányszor akart volna vele egyszer, legalább egyszer, ha csak tiz percet is beszélni. És most, itt ülnek szemtöLszembe —- és most még titokzatosabb, bonyolultabb, megfoghatatlanabb minden. Alice nem akart magyarázatot adni. A férfi minden kérdésére, mely bele akart, világítani a rejtélybe, megtagadta a választ. Sőt inkább még öt is hallgatásra akarta bírni... — Én most Mrs. Pyne vagyok s az is akarok maradni, amíg csak mindenki el nem felejti, hogy egy bizonyos Alice Rasselyer-Brown is létezett valaha. — Igen, Mrs. Pyne, — bólintott rá Leuthner. — Köszönöm, Pál, — szólt az asszony melegen. — A múlt el van temetve ... végleg el van temetve. — Alice. Az asszony szigorú pillantást lövellt feléje: —• Mrs. Pyne — ezt akart mondani, nemde? Leuthner elnémult. Alice erőszakolt vidámsággal, csevegő hangon Mary iránt kezdett érdeklődni. —• Csinos kislány, Paul. Talán gyengédebb szálak fűzik Önhöz ...? —- Tudod, hogy én csak Téged szeretlek, — szaladt ki Leuthner száján. Az asszony lehajtotta fejét. —■ Én is csak Téged, Pál... — suttogta. — De értsd meg — közöttünk annyi felednivaló van. Én még megcsókolni 'Sem tudnálak —• közöttünk áll egy — holttest... Leuthner szótlanul meredt maga elé. Az asszony fölemelkedett a csapószékröl és lassan lement a lépcsőn fülkéje felé. Magas hullámok csaptak át a födélzeten. 5. A vacsora alatt Alice már ismét nyugodt volt és a legjobb kedélyhangulatban társalgóit Maryvel és Leuthnerrel. Horváth Zoltán, Rimaszombat: „A kovácsmühely előtt“. (Pályamű.)
