Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-22 / 38. szám - Wallace, G. H.: Kisértet a hajón
Crawen kapitány odasugta Leuthnétnek: — Nagy kitüntetés! Rendkívüli eset, hogy Mrs. Pyne megjelenik a vacsoránál. Ebédjét, és vacsoráját rendszerint a kabinjába viteti. Alice hamiskásan megfenyegette: — Mit tikolóznak ott ketten? — Az időjárásról beszéltünk, — kötekedett Crawen kapitány. Rajtuk kívül az asztalnál ült a hajóorvos is, egy kecskeszakállas öreg ur, aki szemmelláthatólag gyengéd érzelmeket táplált a szesztartalmu italok iránt és Alicehoz titokban verseket irt. Mellett ült a gyomorbajos másodkapitány és a kormányos. A másodkapitány majd minden fogás után 'bevett valami fantasztikus port. Majdnem egymaga emésztette meg az orvos egész házipatikáját, de azért az istenért sem lett volna hajlandó diétát tartani az evésben. A kormányos nagyon elhanyagolt külsejű ember volt és — mint a kapitány mondta — mindig háromnapos szak állt viselt. Valóban sohasem látták frissen borotváltan, azonban az egész arcán szétburjánzó borostája sohasem vette föl egy szabályszerű szakáll alakját. Leuthnernek be kellett ismernie maga előtt, hogy Alice ez urak közül egyikhez .sem táplálhatott gyengédebb érzelmeket. Akkor tehát? ... Talán a legénység sorából lesz valakije-------? Leuthner visszautasította ezt a. gondolatot, de elhatározta, hogy résen lesz. —- A hosszú idő alatt nem unta még meg a tengeri életet? —• kérdezte Mary Alicetől. Az asszony csöndesen elmosolyodott. — Ó, szó sincs róla. A. tengerrel sohasem lakhat jól az ember. —- És nem vágyódik társaság után? Hogy újabb és újabb arcokat lásson? — A legkevésbé sem. — No, én nem tudnám olyan sokáig kibírni, — vélekedett Mary. — Már alig várom, hogy újból a moziban legyek. Alice éppen válaszolni akart valamit, de a mosoly megfagyott, az arcán — elsápadt, mint a fal — egész testében remegni kezdett... — Ott... ott... Az ajtó felé mutatott. —- Mi történt? —- kérdezte Leuthner rémülten. Alice merően nézett az üvegajtóra és nem válaszolt. —■ Megint az idegei... — suttogta Crawen kapitány Leuthner fülébe, mialatt az orvos Alice körül foglalatoskodott. Az asszony mindjárt magához tért. Mosolyt erőszakolt arcára. Wagner Sándor temetése Losoncon. (Mayo Dániel felv.) Briand francia külügyminiszter távozik a népszövetség genfi üléséről, ahol nagy visszhangot keltő beszédet tartott Páneurópáról. — Hirtelen rosszul lettem. Már ismét jól vagyok. —- Nem lenne jobb, ha kissé kipihenné magát? — kérdezte a kapitány aggodalmaskodva. — Köszönöm. Már semmi bajom. A beszélgetés ismét belejött, a kerékvágásba. Amikor a többiek nem vehették észre, Alice Leuthncibez hajolt és odasugta: — Láttam őt. — Kit? — Lanet. —- Hol? — kérdezte a férfi meglepetten. — Mikor? — Most —- itt! Benézett ide az üvegajtón át. A. hangja ismét idegesen reszketett. Leuthner c sillapiit ott a. —- Ugyan, ugyan. Abszurdum. Hogy jöhetett volna ide? Hiszen jól tudja, hogy nincs szabadon. Alice fölsóhajtott. —- Sajnos, tudom. És mégis láttam. — Senkit nem láthatott. Az ajtó előtt koromsötétség van, s még ha Lane meg is szökött volna, ami lehetetlen, A valamilyen csoda révén erre a hajóra került volna, ami még lehetetlenebb, és a maga testi mivoltában állt volna itt az ajtó előtt, akkor sem láthatott volna semmit... — Én is csak a két szemét láttam, amikor a lámpa "énye oda esett. Megismertem, az az ő szeme volt.. . — Agyrém, Alice. A mi nem-remélt találkozásunk korbácsolta föl így az elfelejtett, eltemetett emlékeit... ( Folyt, köv.)
