Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-22 / 38. szám - Hungaricus Viator: Hetedhét országon keresztül
Hetedhét országon keresztül Irta: Hungaricus Viator Barcelona, augusztus 21. Csehszlovákia. Magyar őrs zúg. Jugoszlávia. Olaszország. Franciaország. Spanyolország — s a hetedhetedik: a picike Andora. Pont hét s nincs tovább. Higyjék el, elég is ebiben a szakadatlan, állandó, délövi hőségben. Marseilleig még jégesőben is volt részünk, azóta azonban felhőt nem láttam, nap, nap, állandó forrón tűző nap, hogy szinte el sem tudja képzelni ez a higpuhára főtt emberi agy, hogy valaha is másképp lehessen. Ruházkodás, életrend, napi program, minden Nap ö Felsége járása-kelése szerint osztva be. Hajnalban kelés, husz-huszonöt percnyi vsuti utazás a közeli tengerparti fürdőhelyek valamelyikéihez, reggel nyolcig még ki merünk meztelen testtel állni a napnak s a tengervíz is lehűlt kissé az éj folyamán, reggeli a parti kávéházaik forraszán,. persze fürdőruhában, tízkor ismét Barcelonában vagyunk, a fatáblákkal koromfeketére sötétített márvány padlózata szobában határozottan hűvösebb a levegő, alvás négyig, hideg tuss, ebéd, ötkor villanyossal a kiállításba, még mindig nagy a hőség, minden pavillon előtt és után jégbeihütött cidre vagy orangeád, lassú nézelődés, iszonyú az anyagtömeg, a modern képtár csakugyan a legérdekesebb, színes, friss, szinte üdít, Istenem, mit érdekelnek bennünket az újabbnál újabb géptípusok, a magyar képeknek talán sikerük is van; hopp, már zárják a termeket, kilenc óra volna, észre sem vettük, künn még csak most lett egy árnyalattal sötétebb az ég, gyerünk vacsorázni, a hét pezetás étterem nagy terraszán adtunk randevút német barátainknak, máris foglaltak asztalt, szemben a kiállítás nagyszerű panorámájával, már kigyultak a lángok, lángtengerben foszforeszkál a nagy vízesés, a tömérdek szökőkút, hűvösségük felcsap hozzánk is, már jól érezzük magunkat, a terítékhez csatolt legyezőre sincs szükség, a jégbehütött üveg szinte mosolyog, bontják a borokat, tálalják a menüt, hét pezetáért, minden, bor is beleértve, lucullusi lakomában van részünk, nem igaz, hogy olyan nagyon drága Barcelona, zene játszik, de tulharsogja a sok vízesés, a kávé kitűnő, nem csoda, mórok, arabok tanították őket a kávéfőzésre és micsoda gyümölcs, pukkanásig érett friss füge, öklömnyi őszi barack s csurgó mézre emlékeztető ekkora szőlőszemek. Kosárszámra rakják az asztalra, bőven válogathatunk. Próza és költészet talán sehol sem váltogatják egymást, oly tarka össze-visszaságban, mint itt, a szerencsétlen számú Alfonsok régi idők dicsőségére emlékeztető, kinccsel, gazdagsággal rogyásig megtöltött országban. —- Hát még, amikor sok gyarmatuk is volt, -— mondja német barátom egyike. — Hát még, ha német vezetés alá kerülne ez a gyönyörű, rendszertelen ország is — replikázom én. — Ments Isten! — vágja közbe a másik — egyetlen ország se maradjon rublikázatlan, német rend ölje ki itt is a mórok költészetét, öltöztesse merev uniformisba ezt a gyönyörű, lusta népet is? Nem,nem, higyje eil, a német se olyan fekete, mint ahogy falra festik. Mi is vágyunk romantika, szépség, gondtalan pillanatok után, mi is torkig vagyunk néha a saját rendszeretetünkkel s érezzük, hogy a munka gyönyörénél is van szebb, vonzóbb, színesebb s ha az Alhambra mesékkel átszőtt falai között kóborgunk, könnyen el fog bennünket a sajnálat a saját magunk tökélye fölött. Igaza van, amit a minapában mondott; Amerikában pénzt szerezni csak szépen és könnyén lehet, szépen és könnyen élni már az okos amerikai is Európába siet. Kezdem, sajnos, ugyanezt saját országunkról is vallani. Részlet a barcelonai kiállítás spanyol falujából. (Hungaricus Viator gyűjteményéből.)
