Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-09-22 / 38. szám - Heltai Jenő: Álmokháza

A trencsénteplici nemzetközi tenniszversenyről. A pozsonyi résztvevők.

grófnő is letelepedett mellénk. Fekete estélyruha volt rajta, hatalmas meztelenségek villogtak elő belőle.

— Nem törődik velem már — turbékolta panaszosan. — Hol jár mindig?

Bizonytalanul néztem rá. Volt bennem egy kis ital, szemem egy kicsit fátyolos volt már. Iczky grófnő helyett jóformán óriási emelkedő és süllyedő rózsaszínű és fehér hushullámokat láttam csak, egy forró jegestengert. Kétségtelenül meghízott, mióta utoljára itt jártam, fenséges tokájának kislánya született és ez a kicsi is áldott állapotban volt már. Nagyon erőlködtem, meg akartam állapítani, hasonlit-e Terka az anyjára vagy hasonlítani fog-e valaha? De ezek fölött az eleven jéghegyek fölött a holdvilág jobbrasbalra dülöngő gömbölyű, sápadt képét láttam csak.

Iczky grófnő egy üveg francia konyakot zsákmányolt valahol. Egyéb szerény kincseivel együtt abban a Wertheim-szekrényben őrizte, amelybe játéksziintével a zsetonokat szokta zárni. Mialatt bement érte a hálószobába, lecsaptam Tollagi urra:

— Mikor láttad?

Nem kellett Terka nevét kimondanom. Tollagi ur tudta kire vagyok kiváncsi. Óvatosan, félénken felelt, a hálószoba felé hallgatózott.

—- Három-négy nappal ezelőtt. Együtt voltam velük a Danubiusz-pincében.

Egy másodpercig haboztam, de azután leküzdöttem ostoba röstelkedésemet.

— Nem kérdezősködött rólam?

Tollagi ur fejét rázta csak. Nem beszélgethettünk tovább, Iczky grófnő visszajött a konyakkal.

— Mit csinál a lánya Ildikó? — kérdeztem váratlanul. Váratlan kérdésemre váratlanabb feleletet kaptam.

— Drága gyermek — mondta Iczky grófnő — a múlt héten itt járt nálam. Kibékültünk. Annyi év után! Itt sirt keblemen és én megbocsátottam neki.

Büszkén mutatott gyémántgyűrűjére, Terka ajándékára. Csodálkozva néztem Tollagi urra, aki kedves szokása szerint ájtatosan dörzsölgette kezét és titokzatosan mosolygott. Iczky grófnő körüljártatta tekintetét a rulettoduban, ahol a kékzsebkendős verejtékező krupié éppen ebben a pillanatban, éjközben Isten tudja hányadszor rebegte el rekedt „nincs tovább !“-ját.

— Nem sokáig maradok már itt. Terka nem akarja. Igaza is van, nem nekem való.

Lassan-lassan részletesen elmondta mi történt. Hébehóba Tollagi ur is közbeszólt. Jelentős szerepe volt a történetben, ő vitte az üzeneteket, ő közvetítette a találkozást anya és leánya között. A béketárgyalások régebben megkezdődtek már, akkor, amikor Terka a tescheni börtönben raboskodott még. Anyja sokat szaladgált miatta, megmozgatta régi barátait, még pénzébe is került a dolog. Mindezt Terka a börtönben is tudta már, ott ráért arra, hogy gondolkozzon és megbánja azt, amit anyja ellen elkövetett.-— Igen — súgta Tollagi ur szigorun — elvette anyjának a szeretőit...

Udvariasan meghajolt Iczky grófnő előtt:

— Bocsánat...

Iczky grófnő fájdalmas mosollyal, de megbocsátón bólintott.

— Igenis elvette — ismételte Tollagi ur olyan sértődötten. mintha tőle vettek volna el valamit. — Bosszúból, kíváncsiságból, azért, hogy megalázza az anyját. Be akarta bizonyítani, hogy az anya ... bocsánat.. . öreg, ő pedig fiatal. És nevetett, amikor ez a szegény asszony a haját tépte és az öngyilkosság küszöbén fetrengett. Bele akarta kényszeríteni abba, hogy eltűnjön, eltemetkezzen valahol vidéken, holott Ili ma is üde és fiatal.

Iczky grófnő visszavette a történetet Tollagi úrtól és meghatottan folytatta.