Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-09-22 / 38. szám - Heltai Jenő: Álmokháza

Ifj. Kovács L. Lajos: „Egy kis középkor Selmecbányán.“ (Pályamű.)

hant tövében, ezekben ott borzong már dr. Szebeni professzor unnak a lelke, nagyon vigyáztam, hogy rá ne lépjek. Azután elbúcsúztam a sírtól, megemeltem kalapomat, illedelmesen, alázatosan köszöntem dr. Szebeni tanár urnák, szakasztott úgy, áhogy diákkoromban, hangosan mondtam:

— Alászolgája, tanár ur!

Vájjon ihallom-e még egyszer a hangját?

Még egy pár lépés és itt a temető fala. Családi sirboltok, kripták. Schönauer-család... Véghelyi Angyal-család. .. Szürke márványlapon kopott fekete betűk: Karmelcsalád. Nevek egymás alatt. Nagyapám, nagyanyám, anyám, apám. Minden név mellett éviszám, fekete vonat évszám. Megint nevek. Karimel Pál. Karmel Zoltán. Dr. Karmeil Péter. Három fin. Három év.szám. Három fekete vonal. De ezek a vonalak nem torkolnak bele másik évszámba. Mi hárman élünk még. A fekete vonalak céltalanul lógnak a levegőben, mint befejezetlen hidak láthatatlan, folyók fölött. Ha én is kimegyek Amerikába, ez a már ványlap sohasem tudja meg, élünk-e vagy meghaltunk?

Letettem a. virágot és a kijárás felé indultam. Schö nauer-család ... Véghelyi Angyal-család .... most tudom már az utat. Nem felejtem el többé.

Ördög, akit a fiakeros gondjaira bíztam leugrott a bakról, nagy csaholva hanyatdiomlok rohant felém. A kocsis más utón. Kőbányán keresztül vitt vissza a városba, nagyon figyeltem, ráismerek-e valahol a kis kocsmára, mára, amelyben Pállal és Zoltánnal söröztem. Ez nem az .. ez sem az ... ez a földszintes kis sárga ház, ennek kel! lennie... Kétségtelenül ez az, kitárt kapuján kiásit az udvar szűk lugasaival, amelyeknek ilyenkor kora tavaszszal faváza látszik csak. Kapuja fölött is ott a cégér, de azóta átföstötték, a két vig sirásó kanosostul, kapástul eltűnt róla.. Most Henger Mátyás vendéglőjének hívják. Az üres hordóhoz. Háború van.

Serfőzök, téglagyárak, faraktárak, fűrésztelepek, sínek, jobbra a templom finom, karcsú tornya. És megint egy leeresztett sorompó. Megint vonat cammog el kocsim, előtt, piszkos, poros kocsik. Piszkos, poros katonák, nagyon fiatalok, nagyon öregek. Talán a két vig sirásó is kő tűk van már.“

13.

Bementem a Danubiusz-pincébe.

Se Torka, se Tumma, senki. Kérdezősködtem, a pin cér azt mondta, hogy három nap óta nem voltak ott. Akkor Wax úrral, azelőtt is Wax úrral, a hét minden napján Wax urnail. Elutaztak? A pincér nem tudta. Éjfél után két óráig egyedül ittam. Azután elmentem a Veres Pálnéuccába. Teirka ablakai sötétek voltak. Eszembe jutott Iczky grófnő. Nem törődtem többé azzal, hogy megtudja-e Terka. Fölmentem hozzá. Szerencsém volt, ott találtam Tollagi urat is. Füle pirosabb volt, mint valaha. Veszített. Harsányan üdvözölt és halkan kinevezett mentőangyalának.

— Szervusz, szervusz! Soha jobbkor!...

Abbahagyta a játékot, félrevont egy sarokba. Iczky