Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-22 / 38. szám - Heltai Jenő: Álmokháza
(37) ÁLMOkHAZA RkO €} 6 ny — J P^CL: Og/tvo^ És még mindig magadat sajnálod csak, nem azokat, akikhez rossz voltál. Hogyan élsz? Egész nap otthon iilisz, Terkát várod, a telefont nézed, a porcellánasiszonyt nézed, nyavalyogsz. Kutyát vásároltál, hogy ne légy egyedül. Nem szégyeled magadat? Belebotlasz a katonai temetőbe és megrendülsz? Hányat láttál már? Elfelejtettem, hogy háború van? Elfelejtetted, hogy három évig voltál a fronton? Háború van, ha a fejed tetejére állsz is. Nem olvassz újságot, nem tudod hányadika van, két bátyád jóvoltából van pénzed, Valamivics leleményessége megtörni pincédet és szekrényeidet, a Danubiusz-pincében nincs záróra és Terka ott tilt- Álmoklházának a kandallója előtt a nagy karosszékben. És mégis háború van. Hiába mondta Pucher von Donnershof: a te háborúdnak vége. Nincs vége. Ember voltál a fronton, annak kell lenned itt is. Dögölj meg, ha nem tudsz az lenni! Egy kicsit lehűtött az, hogy igy megtépáztam magamat. nyugodtabban kanyarodtam vissza a föutra. A pcrtá már hozta elém a cédulát és dr. Szebeni virágját. Szeren cséré az öregur sírja nem volt messze, egy pár lépést kel lett tennem csak, hogy odaérjek hatalmas sárga fejfájához. Egyszerű, vas névjegytábla van erre a fejfára szögezve: dr. Szebeni Virgil. 1838—1907. Név, évszám, semmi más, éppen csak annyi, amennyivel a gőgös irodalomtörténet egy szegény filológusról megemlékezni szokott. A fejfa tövében hatalmas bokréta, feküdt, friss tavaszi ibolya és rózsa, tegnap vagy tegnapelőtt tette oda valaki, sohasem fogom megtudni kicsoda. Ki jár k? a magányos professzor sírjára? Öreg szolgája még mindig vagy valamelyik lelkes tanítványa? Ez a bokréta inkább fiatal leányra vagy aszszonvra vallott... egy pillanatig Terkára gondoltam. — Őrültség! Mi köze dr. Szebeni Virgilhez? Kinek van köze az öreg professzorhoz? Senkinek, csak nekem. Én hallom hangját csak, innen jön a föld alól, ismeretlen utakon lopózik be fülembe, agyaimba, lelkem legmélyébe ... Furcsa! Itt fekszik dr. Szebeni Virgil, tíz év óta fekszik itt és még mindig törődik velem. Én vagyok-e az egyetlen, akinek fülébe harsogja szemrehányásait, ráér-e arra, hogy minden tanítványát meglátogassa? Innen is elkéstem! Valaki, nálam különmib derekabb megelőzött. Most, hogy az én virágom is ott fekszik, Szebeni professzor ur talán megbocsát annak a másiknak, aki előbb ért ide, mint én. Körüljártam a sirhalmot, megnéztem hátulról is, magam sem tudom miért, talán a titkos kijárást kerestem. Egy pár bátortalan fűszál napfényre merészkedett már a-Lelovits Nándor, Nagyszombat: „Nyaralók a híd alatt.“ (Pályamű.)
