Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-15 / 37. szám - Herczeg Ferenc: Vöröshaju hölgy
keblén. Idegen asszonyság volt, fiatal, magas, elegáns. A haja, amely ragyogva övezte fehér, érdekes arcát, lángvörös volt. Szegény szinte elájult a hirtelen ijedtségtől és az undortól. — Ez borzasztó! Borzasztó! — kiáltotta. Barna a fölháborodástól lángolva nézte a meggyalázott fehér selyemblúzt. — Alávalóság! Végtelenül sajnálom az esetet, annál inkább, mert a tojás nekem volt szánva! — Jaj, mit tegyek most már? — kérdezte siránkozó hangon a hölgy. — Talán ki lehet tisztitani... — Igen, de hol? Én senkit sem ismerek itt... Budapestről jöttem, nyári lakást keresni ... Mé g kabátot sem hoztam magammal ebben a melegben, a legközelebbi vonattal vissza akartam megint menni... De igy nem mehetek ki a vasúthoz! Szegény, valóban kellemetlen helyzetben volt. Barna urnák megesett a szive rajta. — A baj talán nem is olyan nagy, mint az első pillanatra hinné az ember. Ez itt az én házam, tessék bejönni, kérem. Akad nálunk afanizon, azzal szépen kitisztítjuk a foltot. A vöröshaju hölgy kénytelenkelletlen elfogadta ,az ajánlatot. Barna bevezette a lakásba és szerencsésen elökeritette a tisztítószert. A blúzt mindenesetre le kell vetnie Nagysádnak. Tessék bevonulni a feleségem szobájába. Mellette van a fürdőszoba, ott van szappan, kefe és minden egyéb. A nő megszeppenve nézett körül. — Egyedül van itthon? Barna megértette azt is, amit elhallgatott. — Egyedül vagyok, de — úriember vagyok és ez tisztességes ház. Nagysád különben magára zárhatja az ajtót. A vöröshaju bevonult Stefi szobájába. Barna pedig az íróasztala mellé ült, mintha az aktáival akarná igazoltatni az alibijét. Tiz perc múlva azonban kissé megnyílt megint a Stefi ajtaja. A pamlag. — Kérem szépen, én nem tudok bánni ezzel a szerrel. ' A folt most még csúnyább és rosszabb szagu, mint volt. Mit csináljak? — Le tetszett vetni a blúzt? — kérdezte komor arccal az ügyvéd. — Itt van a kezemben. — Akkor bízza reárn öt percre... Az afanizont is kérem. — Oh, ha olyan szives lenne ... Egy fehér kéz kinyújtotta a zubbonyt és a tubust. Barna kiment a konyhába és miután szakértőén beszappanozta és kimosta a foltot, a tisztítószerrel végleg eltüntette. Ez a szép vöröshaju dáma alkalmasint művésznő, — gondolta magában. Hogy hamar megszáradjon a blúz, kiment az udvarra és a lex egöben lengette, n> int fiuk az uszóruhájukat. Az•il r.t a vöröshaja nő kissé elunhatta magát odabenn, mert játszani kezdett a Stefi zongoráján. Ebben a pilla natban megszólalt a kapu csöngetyüje. — A közjegyző! — örvendezett magában. Barna és sietve kinyitotta a kaput. Nem a közjegyző volt, hanem a felesége. Stefi. I- genis. Belépett és azt mondta: — Megcsíptelek, nyomorult! Arca krétafehér volt, szeme haragos tűzben égett. Mellette állott Markovicsné és Markovics, a pesti magánkutató. Azok ketten is úgy remegtek a felindulástól, mint a véreb, mikor nagy vadat szimatol. íme, elérkezett a dicső pillanat, amelyről évek óta álmodoztak! Barna le van leplezve, Stefi ki fog ábrándulni méltatlan szenvedélyéből, bánatában vissza fog menekülni a művésziét keblére, természetesen Markovics lesz az impresszáriója, lesz pénz, dicsőség és minden ... De hogyan került haza ilyen váratlanul a szép aszszony? Markovicsné, mikor megpillantotta Barnát a Fekete Elefántnál, azonnal a postára sietett és telefonösszeköttetést kért a pesti anyóssal. Jelentette, hogy az ügyvéd ur, aki állítólag két napra Szegedre utazott, titokban hazaérkezett megint és pezsgőt vitetett a lakására.
