Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-09-08 / 36. szám - Németh Andor: Állás üresedésben

1. A Sárga Madár nevű repülőgép, mely lebirta az óceánt, udvariassági látogatást tett Prágában. Előtérben Lefevre és Lotti, a pilóták. 2. A nemzetközi női liga kongresszust tartott Prágában. 3. Lourdesba újabban zarándokvonatokon mennek a súlyos betegek. Képünk a zarándokvonat konyháját ábrázolja.

ler, hehe, hene — bár ezen nem illik tréfálkozni — da, de nem úgy dolgozott már az utolsó időben, ahogy kellett volna — hiába, friss erők kellenek, elhasználatlan, munkabíró emberek ...

És ha mindez nem igy lesz? Hanem valahogy máshogy, előreláthatatlanul? Mi lösz akkor? — kérdezte hirtelen magától és összeszorult a szive.

— Gondoltunk magára, kedves öcsém, — mondta az öreg é.s Stefánics elé tolta a szivárog dobozt, aki sápadtan ült a székén, — elsősorban magára, hogyne. Hiszen megígértem már tavaly, hogy az első alkalommal ugyebár. Még Ladányinak is mondtam — fordult az utóbbi felé, aki állva maradt éis úgy asszisztált a beszélgetéshez. — A dolognak semmi elvi akadálya nincs, Stefánics ur. Azonban ... — kivette szájából a szivart és a spiccét vizsgálta.

— Nem szelei, sehogyse szelei. — A szobában egy légy zümmögött. A tárgyiak, az asztal, a tintatartó, a tollak egyre élesebben emelkedtek ki a lényegtelenből a fenyegető valóságba.

— Ezekben a rossz időkben teljes képtelenség, — folytatta Scheiber, de ezek a szavak messziről harangoztak, tompán és Stefánicsot egyáltalán nem érdekelték — ő már kinn állott lélekben az uccán — nehéz fentartani a vállalatot úgy, ahogy szeretném, össze kell huznunk magunkat, Ladányi veszi át a könyvelést is, higyje el, nem megy másképpen, szinte jó, hogy szegény meghalt — és Winkler asztalára mutatott — a cég egy embert megtakarít az erők átcsoportosításával, ami persze nem azt jelenti, hogy később sem, mihelyt javul a helyzet, az első adandó alkalommal ...-— Hogyne, belátom, — morogta Stefánics és a fogai vacogtak, hogy le kellett tenni a szivarját, mert öszszeharapta. Aztán széttárta a karját és mosolygott. Igen, mosolygott.

— Nem, hát nem — mondta. — A szája széthúzódott, az Ínye féltőin lt. — Különben van még egy ajánlatom. Na, mindegy, Isten áldja, kedves Ottó bácsi! Még mindig a Központi kávéházba jár? Majd egyszer benézek.

Aztán kinn állt az uccán. A száját öisiszeszoritotta és a fejét felemelte az ég felé. Az ucca zúgott, csörömpöltek a villamosok. Isten jókedve kacagott a derűs égen. De ezt.csak Stefánics látta, a többiek fel se néztek. A többiek nem értek rá, nekik menniük kellett a dolguk után.