Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-12-23 / 12-13. szám - Karácsonyi népszokások a világ minden tájáról

Karácsonyi népszokások a világ, minden tájáról

Csehország. A karácsonyi menet, amely (balról jobbra ) futárból, Mikulásból, angyalból, törökből, szerecsenből, huszárból, álarcosból, bohócból, halálból és kéményseprőből áll, végigvonul a kisváros utcáin. Svédország. A híres skanseni „csillagfiuk“, akik karácsony este házról-járva járva éneklik a karácsonyi dalokat. A fiuk december közepétől január közepéig végigjárják Svédország nagy részét.

Franciaország. Párisban, a mondain fővárosban, óriási karácsonyfát visznek végig az utcákon.

A karácsonyfát a nagy felvonulás után a Concordetéren fölállítják és alatta megvendégelik a város szegényeit.

tási időt megkétszerezem, de ez a legtöbb, amit ezirányban tehetek. Sokan várnak kint még?

— Tizenhármán, excellenc.

— No lássa a fiatal hölgy, ennyi baja van egy katonák. Köszönöm, hadnagy ur!

A hadnagy közben faragott támlájú széket hozott a hölgynek s a ridegen beszélgető tábornok megköszönte. A hadnagy meghajolt és kiment.. A tábornok arcán mosolyhoz hasonlító rángás futott végig. Leült és ennyit mondott:

— Lássa ön, a hadnagy szintén az önök honfitársa. Mégis igen használható ember. Csak érteni kell a bánásmódot ... De ez nem tartozik ide. Jobban van már?

— Igen, köszönöm.

— Tud már beszélni?

— Köszönöm, megpróbálom.

— Feltétlenül, kérnem is kell rá.

— Excellenciás ur, ön itt a hatalom fényében él és

Anglia és Amerika. Régi szokás szerint az angolszász gyerekek karácsonykor kiakasztják harisnyáikat a kandallóra és várják, hogy a Jézuska a kandalló kürtőjén leszállva ajándékkal töltse meg azokat.

sok dologról nem tud, sok nyomorult, tönkretett kis emberről, akiknek a sorsa pedig összefügg az ön hatalmával, intézkedéseivel, akiknek az életét az ön kezébe tette le a Mindenható és a... és a ...

— Őfelsége a császár.

— És a sors, amely ugyanakkor, amikor egyeseket felemel, másokat lesújt a porba. Nem kívánhatom öntől, aki katona, erős és győztes katona, hogy egészen belelásson a szenvedés mérhetetlen óceánjába, amelynek egy cseppjét, két marokra fogható csekély részét elhoztam magammal. Nagy kincs ez, tábornok ur, senki sem veheti el tőlem és a hozzám hasonló sok milliótól, de talán éppen ez a tudat ad erőt ahhoz, hogy gyenge asszony létemre ön előtt beszélni merjek. Éjszakákon át vívódtam, amig elszántam magamat, a lebeszélés, a fenyegetés, mert ebben is elég részem volt, és a hatalmas hadsereg minden fegyvere is kevés volt végül ahhoz, hogy elriasszanak a gondolattól, hogy nekem önnel szemtől-szembe kell áll-