Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-12-23 / 12-13. szám - Karácsonyi népszokások a világ minden tájáról

Blanar Béla dr., a tartományi vá­lasztásokon megválasztott országos képviselőtestületi tag, a magyar nemzeti párt listavezetője. lDr. Alapy Gyula, az orszá­gos képviselőtestületi vá­lasztásokon megválasztott keresztényszocialista lista­vezető. Giller János dr., a tartományi vá­lasztásokon megválasztott országos képviseltőestületi tag, a magyar nemzeti párt orsz. képviselőtestületi klubjának elnöke. nőm. Nem tudtam még akkor, hogy egyetlen értelmes mondat erejéig ki tudom-e majd fejezni magamat, de azt tudtam, hogy összetört életem nyomorúságát az ön tudo­mására kell hoznom, akár lesz eredménye, akár nem. Tábornok ur, én nem féltem öntől, pedig tudtam, hogy katonával állok szemben, avval a katonával, aki... aki... — Aki az önök zendülését leverte. De mondja meg végre, hogy mit óhajt tulajdonképpen?! — Vérbefojtotta, tábornok ur, igy fejezem ki maga­mat s most mar csak férfiúi elnézését kérem, ha mérhe­tetlen gyötrődésemben nem találom meg a helyes kifeje­zéseket. Összeroppantott minket az idők mérhetetlen súlya s ön, ha egészen ki nem tépte szivéből a könyörü­­■let érzését, tábornok ur, ön akkor tekintettel lesz kéré­semre. Úgy tudom, hogy önnek is van családja, leánya, aki szintén nincs feltétlenül biztosítva ... — Úgy van, úgy van, a hasonló kérdésekkel keveset foglalkozó katonák is tudják ezt. Szóval ön mire kér engem? A hölgy most felállt és megigazította arcába csúszott fátylát. A tábornok türelmetlenül intett: — Tessék! — Tábornok ur, egy Írást kérek öntől a legalázato­sabban, amellyel, szabadon kutathassam azt, aki nekem mindenem s a világon a legdrágább volt... a férjemet! A tábornok kézbe vette az asztalon heverő névkár­tyát. Közelebb hajolt hozzá és elolvasta a rajta álló ne­vet. Összehúzott szemmel nézett vissza a hölgyre: — Önt a bejelentés szerint Szend ... Szendrey Júliá­nak hívják. Ez lánynév, nemde? Tehát férje ... ... A férjem, tábornok ur... — búgott fel egy fáj­dalmas mély orgonahanghoz hasonló őszinte szó a gyász­ruhás nő ajkán. — Tehát férje van? — Nincs már ... tábornok ur. — De volt. — Igen, volt. — Meghalt? — Igen ... talán ... — Hogyan? — Elesett... vagy eltűnt... kérésem éppen az ő keresésének engedélyére vonatkozik. — Értem. Nem kell kérdeznem, hogy kinél harcolt az ön férje. Természetesen az eddigiek alapján nem ná­lam! A neve? ... Fehér papírlapot vett maga elé és írni készült. — Engedélyt kap, hogy eltűnt férjét szabadon ke­reshesse. Meg kell érteniük, hogy Haynau tábornagy nem az asszonyok és gyerekek ellen hadakozik. A neve... — Az enyém? Szendrey ... — Azt tudom. A férje neve?!... — Tábornok ur ... a férjem ... — Kérem, csak nyugodtan. Bizonyára nem kerül ilyen helyzetbe sem a férje, sem ön, ha ő jobban meggon­dolja és nem megy fejjel a falnak. A végén aztán mind panaszkodnak!... Pár pillanatig néma csend. A tábornok a tollat bele­mártotta a tintába és türelmét vesztve legyintett: — A számadás elől senki sem bújhat el. Most már gyorsan kérem! Férje neve?... — Petőfi Sándor. * A tábornok felkapta a fejét, mintha arculütés érte volna. Aztán szoborhoz hasonlóan meredt előre. Felugrott és megrázta az ezüstcsengöt. Kapkodva lélegzett. A belépő hadnagyra ráorditott: — Hadnagy ur, tegnap előjegyeztem, hogy ki lesz várhatóan ez a hölgy! Magasabb helyről értesítést kap­tam a szándékáról. Ön mégis ismeretlennek jelentette be! Elmehet!... A fiatal hölgy pedig vegye tudomásul, hogy kérését nem teljesíthetem. Ilyen kérdésekkel nem foglal­kozom. Különben is az eltűnés tudomásom szerinti helye a szövetséges orosz csapatok működési körébe tartozik, ott én nem intézkedem! A gyászruhás hölgy imbolygó alakja után tekintve nagyot fújt: — Hallatlan! Mindennek van határa!... A hölgy az ajtóban visszafordult és szenvedéssel teli hangján felelte: — Úgy van, tábornok ur! Majd önnek is be fogja valaki bizonyítani. Második kérésemet már elő sem adom. Az ön áldozataira vonatkozott volna!...

Next

/
Oldalképek
Tartalom