Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-23 / 12-13. szám - Karácsonyi népszokások a világ minden tájáról
Blanar Béla dr., a tartományi választásokon megválasztott országos képviselőtestületi tag, a magyar nemzeti párt listavezetője. lDr. Alapy Gyula, az országos képviselőtestületi választásokon megválasztott keresztényszocialista listavezető. Giller János dr., a tartományi választásokon megválasztott országos képviseltőestületi tag, a magyar nemzeti párt orsz. képviselőtestületi klubjának elnöke. nőm. Nem tudtam még akkor, hogy egyetlen értelmes mondat erejéig ki tudom-e majd fejezni magamat, de azt tudtam, hogy összetört életem nyomorúságát az ön tudomására kell hoznom, akár lesz eredménye, akár nem. Tábornok ur, én nem féltem öntől, pedig tudtam, hogy katonával állok szemben, avval a katonával, aki... aki... — Aki az önök zendülését leverte. De mondja meg végre, hogy mit óhajt tulajdonképpen?! — Vérbefojtotta, tábornok ur, igy fejezem ki magamat s most mar csak férfiúi elnézését kérem, ha mérhetetlen gyötrődésemben nem találom meg a helyes kifejezéseket. Összeroppantott minket az idők mérhetetlen súlya s ön, ha egészen ki nem tépte szivéből a könyörü■let érzését, tábornok ur, ön akkor tekintettel lesz kérésemre. Úgy tudom, hogy önnek is van családja, leánya, aki szintén nincs feltétlenül biztosítva ... — Úgy van, úgy van, a hasonló kérdésekkel keveset foglalkozó katonák is tudják ezt. Szóval ön mire kér engem? A hölgy most felállt és megigazította arcába csúszott fátylát. A tábornok türelmetlenül intett: — Tessék! — Tábornok ur, egy Írást kérek öntől a legalázatosabban, amellyel, szabadon kutathassam azt, aki nekem mindenem s a világon a legdrágább volt... a férjemet! A tábornok kézbe vette az asztalon heverő névkártyát. Közelebb hajolt hozzá és elolvasta a rajta álló nevet. Összehúzott szemmel nézett vissza a hölgyre: — Önt a bejelentés szerint Szend ... Szendrey Júliának hívják. Ez lánynév, nemde? Tehát férje ... ... A férjem, tábornok ur... — búgott fel egy fájdalmas mély orgonahanghoz hasonló őszinte szó a gyászruhás nő ajkán. — Tehát férje van? — Nincs már ... tábornok ur. — De volt. — Igen, volt. — Meghalt? — Igen ... talán ... — Hogyan? — Elesett... vagy eltűnt... kérésem éppen az ő keresésének engedélyére vonatkozik. — Értem. Nem kell kérdeznem, hogy kinél harcolt az ön férje. Természetesen az eddigiek alapján nem nálam! A neve? ... Fehér papírlapot vett maga elé és írni készült. — Engedélyt kap, hogy eltűnt férjét szabadon kereshesse. Meg kell érteniük, hogy Haynau tábornagy nem az asszonyok és gyerekek ellen hadakozik. A neve... — Az enyém? Szendrey ... — Azt tudom. A férje neve?!... — Tábornok ur ... a férjem ... — Kérem, csak nyugodtan. Bizonyára nem kerül ilyen helyzetbe sem a férje, sem ön, ha ő jobban meggondolja és nem megy fejjel a falnak. A végén aztán mind panaszkodnak!... Pár pillanatig néma csend. A tábornok a tollat belemártotta a tintába és türelmét vesztve legyintett: — A számadás elől senki sem bújhat el. Most már gyorsan kérem! Férje neve?... — Petőfi Sándor. * A tábornok felkapta a fejét, mintha arculütés érte volna. Aztán szoborhoz hasonlóan meredt előre. Felugrott és megrázta az ezüstcsengöt. Kapkodva lélegzett. A belépő hadnagyra ráorditott: — Hadnagy ur, tegnap előjegyeztem, hogy ki lesz várhatóan ez a hölgy! Magasabb helyről értesítést kaptam a szándékáról. Ön mégis ismeretlennek jelentette be! Elmehet!... A fiatal hölgy pedig vegye tudomásul, hogy kérését nem teljesíthetem. Ilyen kérdésekkel nem foglalkozom. Különben is az eltűnés tudomásom szerinti helye a szövetséges orosz csapatok működési körébe tartozik, ott én nem intézkedem! A gyászruhás hölgy imbolygó alakja után tekintve nagyot fújt: — Hallatlan! Mindennek van határa!... A hölgy az ajtóban visszafordult és szenvedéssel teli hangján felelte: — Úgy van, tábornok ur! Majd önnek is be fogja valaki bizonyítani. Második kérésemet már elő sem adom. Az ön áldozataira vonatkozott volna!...
