Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-23 / 12-13. szám - Kodolányi János: Karácsony
Pola Negri (Udivani hercegnő) a napokban Londonba érkezett. A filmszinésznő legújabb felvétele. kezek-lábak. Sokáig kellett várnom, míg rám került a sor. Maga a mester ur vett kése alá. Habot csapott a képembe, elkezdte a pamaccsal egy helyen kotorgatni, kenni, gyömöszölni s közben állandóan a kasszán járt a szeme, ahol a felesége ült miderben s igazi sváb szőrszálhasogatíssal adta össze a pénzeket, számolt és válogatta a bankókat, csak teljesen simát fogadva el és csak lyukasat és szakadtat adva vissza. Méltóságteljes magas kontyán csillogott a villanyfény. Nem hederitettem a borbély kérdéseire. Lehunytam a szemem és szempilláim alól néztem az arcomat, mely olyan volt, mint a halotté. Ez szinte mániákus szokásom volt. Keresztbe tettem a kezemet a fehér lepedőn, hátrahajtottam a fejem, mintha forgácsvánkoson pihenne s nézegettem merev arcvonásaimat, hátrahajló homlokomat és lehunyt nagy szemeim nyugalmát. Ilyenkor Ady-verseket mondogattam magamban: „Jaj, be szép halott leszek, megszépül szatirarcom ...“ Megpróbáltam ilyenkor kibékülni a halál gondolatával és ez lassan sikerült is. Ezen a karácsonyi délutánon azt hiszem tökéletesen átéltem az elmúlás megnyugtató csendességét s megbecsülhetetlen értékét. Soha jobban, mint akkor, tetszett sovány, sápadt, merev ábrázatom és kidagadó diónyi szemgolyóim nyugalma, tetszett a fejem érzéktelensége s kifejezéstelensége. Mit kell még elhagynom, hogy nyugodtan halhassak meg? Nem hiszek semmiben, hazaszeret'’' világforradalom, civilizáció, pénz, föld, művészet... Mindez buborék, mely egy darabig szivárványosan lebegett előttem, aztán szétomlott. Anyám a földben, apám lélekben távolabb van tőlem, mint halott anyám, testvéreim a föld más szomorú foltján élnek, csak Böske van itt még, az is előbb-utóbb elszakad tőlem. A szerelem A barcelonai Gloria de Maravillas, Spanyolország legünnepeltebb táncosnője. elmúlt. Gyermekem is addig az enyém, amíg önálló gon dolatai, Ítéletei, örömei és bánatai nem lesznek, akkor ellenségemmé válik és én az övévé, mint ahogy ez mindig igy volt, amióta kultúra és változás van a világon s különösen az átmeneti korokban. Lehet, hogy a fiam börtönbe juttat, maga Írja alá a halálos Ítéletemet, az is lehet, hogy ő lesz, aki felakaszt. Lehet, hogy hároméves korában elpusztul... Mindez lehet, Lehet, hogy semmi közünk nem lesz egymáshoz. Szellemem nyugodtan lebbenhet bele a nirvánába, nem lesz semmi, ami a földhöz kösse és kisértetjárásra kényszerítse. ' . Mire hazamentem, teljesen beesteledett. Böske már meggyujtotta a lámpát s éppen elvégezte a karácsonyi takarítást is. Amennyire lehetett, kicsinosította a szobát, felfényesitette a parkettet, a függönyöket kimosta, ■— ámbár vigyáznia kellett, mert úgy szakadtak, mint a pókháló, — terpentines ruhával megtisztogatta a vén bútorokat és az íróasztal könyvrakásait és papirszeleteit iparkodott valami elfogadható rendbe kényszeríteni. Böske számára, mint minden asszony számára, a rend valami rettenetes pontosságú mértani ábra volt, nem pedig a dolgok szerves összekapcsolása. így a szoba szinte újjá-, született. Szegény Böske ... Milyen nehezen mozgott terhével s milyen fáradt volt. De még fel kellett vagdalnia az az almáslepényt, melyet odakint sütött meg Jónáskáék sütőjében és csuk azután láthatott hozzá, hogy magát is rendbe tegye. Mikor behozta a tepsiket, — Jónáskáné tepM:ét, — a szcba egyszerre megtelt vanília- és sült almaszaggal, a párolgó, forró sütemény megillatositotta a terpentinszagtól és vénségtöl dohos bútorok tömegeit, átitatta a függő-
