Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-23 / 12-13. szám - Kodolányi János: Karácsony
Dr. phil. et mag. pharm. Liesl Kessler, a nagy szombati társaság tagja, akinek drámáját a napokban nagy sikerrel mutatták be Becsben. (Kabáth felvét.) Hacker Györgyi, a kiváló nagyszombati tenniszjátékosnő. (Kabáth felvétele, Nagyszombat.) nyöket a falakat, pillanat alatt barátságossá tette a levegőt s valami áhitatos hangulatot teremtett, mint a templomban urfelmutatáskor a meglóbált tömjéntartó. Nem beszélt egyikünk sem, mind a ketten belemerültünk gondolatainkba s Bözsi a süteményt szeletelhette és rakosgatta egy nagy tányérra, én pedig elővettem azt a régi, diákköri zsakettemet, amelyet minden fáradozás ellenére sem tudtam a Kazár-uccai zsidók nyakába sózni. A zsakett igen jó állapotban volt még, valamikor ebben mondtam el önképzőköri beszédeimet s jelenteni meg a kisvárosi családok zsurjain. Most tiszta fehérneműt vettem elő a billenőajtaju szekrényből, két ingem közül a jobbikat s a másik nyakkendőmet, melyet egyik barátom felejtett egyszer nálam. Felöltöztem a tükör előtt és odaültem az asztalhoz. Nézegettem Bözsit, ahogy nagy áhitatosan bánik a piros süteménnyel s a tepsi alján maradt morzsákat megeszegeti, mint ahogy asszonyok szokták. Végre ott pompázott az asztalon az egész torony. Gőzölt és illatozott. —- Még valamit el kell intézni. -— mondta gyönyörködve s kiment a konyhába. Csakhamar fenyőgallyal jött vissza és odatette az asztalra, odaállította, mint szomorú és szerény szimbólumát a karácsonyfának. — Nálunk most gyújtják meg odahaza a gyertyákat, mondtam, hogy megtörjem a csendet, amely szinte fojtogatott.-— Jövőre már a mi kisfiúnk is örül a karácsonyfának! S aztán Bözsi is felvette azt a régi kék bársonyruháját, amely már alig ment rá, hiszen leánykorából való volt, megfésülködött és megmosdott, friss szappanszaga volt és mosolygott. A kályhában égett a tűz. S mi ültünk egymás mellett és néztük egymást. Én úgy éreztem, száz kilométerre vagyok innét. Menekültem a süteményes táltól, a fenyőágtól és a terpentinszagtól ünnepi bútorok közül, menekültem a zsakettem terhétől, melynek fekete szárnyai komikusán és szomorúan vittek vissza bő vacsorák és csillogó borok közé, zongoraszóba és leányok parfümillatába, menekültem sajátmagamtól. De minduntalan visszakötözött Böske, akinek én jelentettem az ünnepet, a békét, szeretetet és akinek én voltam a talaj és a hit. — Kóstold csak meg ezt az almáslepényt. Odahaza, ha sütni kellett valamit, csak velem csináltatták. Örökké szidtak és kifogásoltak, de azért velem süttették az almáslepényt. Meg a rétest. Vagy később: — Igaz, hogy nagyon nyomorúságosán élünk, de én azért mégse cserélnék senkivel... Veled együtt lenni karácsony este még a pokolban is jó ... Várj csak, ha egyszer házunk lesz, meg pénzünk, ruhánk, bútorunk, kertünk, szóval minden, de minden meglesz, amit csak akarunk, milyen szép karácsonyestéket rendezünk. Plafonig érő karácsonyfát állítunk a gyerekeknek és telerakjuk csillogókkal, gyertyákkal, meglátod. Majd akkor sütök ám igazi jó almáslepényt, meg tortát és meghívhatod a barátaidat, akkor bizonyosan többen lesznek, mint most... Akkor nézd meg, hogy mi lesz! Megnyalhatod utána mind a húsz körmödet... Kint lárma kerekedett, valahonnét hazajöttek a gyerekek, azok veszekedtek, aztán egyszerre érkezett meg Olga és Politzer ur, már az ajtóban vitatkoztak valamin és behallatszott elkeseredett lármájuk: — Vigye vissza, maga büdös zsidó! nem vagyok rászorulva a maga vacakjára. Ide hoz egy ilyen vacakot valami bögrébe, azt hiszi, nekem kell a maga karácsonyfája? Egye- meg. Egye meg a karácsonyfáját!
