Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-12-09 / 10. szám - Milyen szónok Hoover? - Irodalom, művészet, zene • Egri Viktor: Sebesi Ernő: A vihar elvonul

gékonyak lettek tuberkulotikus megbetegedések iránt. A függélyes testtartás a szülés lefolyását is megnehezítette. A biblia parancsa: „Fájdalommal szüld gyermekedet...“, adalék a függélyes testtartás történetéhez. Szerveink és végtagjaink nagy átalakulásokon mentek keresztül. Azok, melyek a változott életmód folytán feleslegessé váltak, lassanként elcsenevészedtek. Ez a sors érte a fülcimpák mozgatóizmait, mert az embernek már nincs szüksége arra, hogy fülét hegyezze. Vakbele elkorcsosodott. mióta az ember szakított a vegetáriánus életmóddal és vegyes táplálékra tért át. A láb, mely valamikor kapaszkodószerv gyanánt is szolgált, izomzatával, csont- és idegrendszerével teljesen a járás feladatához alkalmazkodott. Voltak idők, amikor az ember hatalmas szőrruhát viselt, mely egész testét beborította. A jövő ember minden valószínűség szerint szőrtelenebb lesz, mint manapság. Szakértők szerint valószínű, hogy a gyomor is más alakú volt hajdan, mint ma s az ősember fogazata sem hasonlított a mai emberéhez. A kezek viszont hatalmasan fejlődtek; beszélőszerveink is tökéletesednek s a jövő idők szónokai, énekesei bizonyára szánakozó mosollyal emlékeznek majd meg a huszadik század szavaló- és énekművészeiről. Agyunk, érzékszerveink is átalakulnak, finomodnak s nem lehetetlen, hogy a távoli jövő embere ma még elképzelhetetlen élességü és finomságú érzékekkel bir majd, sőt uj érzékszervei fejlődnek ki, melyeket ma még nem ismerünk. A rövidlátás terjedése nem jelent semmit, sőt a rövidlátó szem finomabb, érzékenyebb műszer, mint a közönséges.

Mindezek figyelembevételével most már a következőképpen bontakoznak ki a jövő ember körvonalai: Alakja nem árul el nagy erőt, mert a gépek korszakában a testi erő mind feleslegesebbé válik (a sport hívei szerint viszont erősebb lesz a fizikum a sport szélesebbkörü művelése folytán); feje szokatlanul nagy, homloka magas. Rövidlátó ugyan, de éles elméjti; gondolkodó- és „agyember“. Koponyáján alig van néhány hajszál; szakáll, bajusz ritkaság lesz ebben a korban. Állati jellegzetességei — a rablás, erőszak ösztönei, a vadászatra, háborúra való hajlamosság — mindinkább háttérbe szorulnak; az „izomember“-tipus lassanként kivész s helyette a szellemi komponens jut uralomra. A jövő átlagemberének érdeklődése nem a box- és futballmeccsek, hanem a laboratóriumok, műhelyek és tudományos előadások felé fog összpontosulni. Élete, gondolkodása ezzel mintegy eszményibbé, nemesebbé válik. Viszont erősebb lesz az életuntság s a jövő embere hamarabb fárad a lét küzdelmeibe. A családnak nem lesz oly jelentősége, mint a múltban.

Ennél többet aligha lehetne mondani a jövő emberéről, hiszen ezek is csak feltevések s a jövő számos meglepetést hozhat. Francé szerint azonban a következő évszázadok és évezredek átlagembere mindenképpen értékesebb, szellemileg fejlettebb, „emberfeletti ember“ lesz, mint Nietzsche mondta. De boldogabb is lesz-e a jövő embere a mainál?...

Milyen szónok Hoooer?

Az uj elnökről sok mindent írnak most az amerikai újságok s meglehetősen teljessé teszik ezzel azt a képet, melyet eddig az uj elnökről alkothattunk. Mindenekelőtt abban egyeznek meg valamennyien, hogy Hoover egyike a legrosszabb szónokoknak, kik valaha szerepet vállaltak a nagy Unió közéletében. Erősen küzd már magával a nyelvvel is, bár a Leland Stanford-egyetemen tanult és olvasottabb szinte minden más politikusnál. De műszaki értekezéseken s az amerikai viszonyok külföldi bírálatain kiviil legfeljebb még éppúgy, mint lefekvés után Bismarck is, detektivtörténeteket olvas. Beszédvázlatain, úgy mondják, főképpen a kellő szavak megválasztását és a kerekdedség hiányát érezni. Viszont feleségében, Lou aszszonyban, kivel közös geológiai tanulmányaik közben ismerkedett meg, oly segítőtársat talált a nyelvtudásban, ki átjavitja mindig a nyilvánosságnak szánt beszédeit. Mikor közös munkával elkészül a beszéd, melynek tartalma mindig Hoover osztatlan tulajdona, következik még a legfőbb nehézség: el is kell mondani. S ettől Hoover éppúgy fázik, mint a barátai. Mert az uj elnök a szónoklás terén nagyon bátortalan ember. Nem szeret gyűléseken és nyilvános testületek körében beszélni. De ha mégis kénytelen vele, akkor sem szabad előadással mondja el beszédét. Elejétől végig írásból olvassa fel mondanivalóit, kifejezéstelenül s a legnagyobb sietséggel, hogy mielőbb a végére juthasson, nem tartva hatásra számitó szüneteket, minden taglejtés vagy arcjáték nélkül és soha semmi rögtönzést nem szőve beszédébe.

Hoover egyáltalában nem tartozik azok közé a közéleti emberek közé, akikhez a nyilvánosság hozzá van szoktatva s nem ad sokat a külsejére. Úgy mondják, soha sincs több három rend ruhájánál, pedig gazdag ember, évi jövedelmét legalább 60.000 dollárra teszik. Régebben mindig egyetlen kék öltözetben járt, amiért sokszor ki is figurázáták s mikor ez az egy ruhája elkopott, egyszerűen táviratozott annak a legközelebbi európai vagy amerikai szabónak, aki egyszer már mértéket vett neki, mert mindig a világot járta és mindig szerette, ha gyorsan szolgálják ki. Sokkal választékosabb a ruházkodásban és semmiesetre sem félénk modorú, ellenben világravaló és beszédes Hooverné, ki diákleány korában, úgy mondják, kiváló szerephez jutott a kanadai „Camp Fire Girls“, amolyan leánycserkész-szövetkezet vezetésében. Ö viszi a szót a Hoover washingtoni otthonában adott vendégségeken s a házigazdának rendszerint csak akkor oldódik meg a nyelve, mikor a beszélgetés kedves szórakozására, a horgászásra fordul. Hoover családja egyébként Németországból származott. A család amerikai ágának megalapítója Badenből vándorolt ki s eredeti nevén Huber Andreasnak hívták.

irodalom, művészet, zene

Sebesi Ernő: A oihar eloonul

Közel egy évtized verstermését mutatja be legújabb kötetében Sebesi Ernő, aki közben mint novellista és drámairó jelentkezett figyelemreméltó komoly sikerrel.

Sebesi őszinte költő, aki gyötrött emberségének sok húrján szólal meg. Problémái közül domináló a hitetlenségből való kivezető ut keresése Hitetlen fásultsággal próbál perbe szállani Istennel, másutt meditáló hangon elégikusan mondja el kétségeit. Nem makacskodik, nem veti fel a fejét makacsan, mert voltaképpen hivő lélek, akinek gátlásai a tudományos világkép ismereteiből erednek. Érzi, hogy ez a tudományos világkép sivár, hogy uj horizonok kellenek, hogy fel kell szabadulni a technika és a hasznosság kötöttségeitől és a lélekölő exaktság helyébe az én sejtelmes világa kívánkozik: a vízió és az emberi lélek.

De a költő érzi azt is, hogy az erre való törekvés utján kieestt az irgalomból, — nem lázad, nem kapaszkodik, — szinte fáradt megnyugvással nézi a vihar elvonulását. A költő örök egyedülvalósága nem ad páncélt: egy védtelen ember szól hozzánk, aki félénken forgatja a keményebb, harcosabb szót, amikor az Éhség keserű titkát firtatja, amikor egy másik égető kérdést, az ínséggel és a kenyérrel való lázongásai fii tik és lökik előre. „Zsebeim az ínség mázsás terhével tele vannak tömve“ mondja Sebesi és ilyen exakt, még a tárgyilagos naturalizmus világképébe illő hasonlatokban éli ki az éhségnek azt a borzalmas motorját, melyből egy Füst Milán példáid a minden bőségen átütő régi gyötrődései leglázasabb vízióit lihegi elénk.

Sebesi néha azonban abba a hibába esik, hogy víziói tulbö, lényegtelen részleteződésssel ömlenek. A lírikusban viszszaüt a mértéket félrebecsülő epikus és tévutakra vezeti, a versfolyó tulszélesre tárt medre iszapot úsztat, a képek fárasztanak, mert nem újak.

„Mélyen süppedt éveink sarába dús terhe hosszú reményszekereinknek“ mondja az „Egyszerű versben“ Sebesi, de másutt már dagályossá válik ugyanilyen képben: „óhajunk szele petyhütre puffasztja reményünk vitorláit.“ Sebesi határozottan az igaz képek mellé nyúl, amikor szélesre engedi líráját, viszont hallatlan intenzitással rajzol meg egyegy portrét (A pincér, a költő) és a jól kezelt szonettformában is pregnánsan, szinte fogható, tapintható valóságként eleveníti meg az átélések egész sorát. (Neuraszténia, Groteszk, Pozsony, Eperjes, Sebeskellemes stb.)

A Paralysis progresszivában

aztán valamennyi erénye egyesül, a szabad forma itt a mondanivalónak legteljesebb kiélését engedi meg és nincs egy sora, mely kizökkentene. Egy finomszavu, mélyre néző szatirikus kissé fölényes, de sehol sem bántó mosolya érzik a sorok mögött.

Az artisztikumra, a formaszépségre való törekvés viszont másutt szordinót