Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-12-02 / 9. szám - Ha a nők párbajoznak - Irodalom, művészet, zene • Irodalmi Krónika - Vozári Dezső: Szlovenszkó, - a téma

egy kevéssé ismert partján egy széles homokos földsáv terült el, mely a tenger tavaszi áradásakor évröl-évre kisebb és keskenyebb lett. A partvidék lakói igy kénytelenek voltak nyomorúságos vis­kóikkal egyre hátrább húzódni; a hul­lámok azonban mindig utolérték a benn­szülöttek küszöbeit, úgyhogy az üldö­zöttek végül otthagyták a veszedelmes partot. Érdekes, hogy e pillanattól kezd­ve a tengervíz visszahúzódott a veszé­lyeztetett területről, ámde régi birtokosai nem akartak többé visszatérni oda, mert, mint mondották, „az a föld gyűlöli az embereket.“ Midőn a Louisdale-sziget­­csoportot utaztam be, a tengeren tizen­kilenc bennszülöttekkel megrakott csó­nakkal találkoztam. Szegényeknek azon sietségben kellett elhagyniok kicsiny szigetüket, mely egy óra alatt úgy elol­vadt, mint a cukor. Azt mondták, egy roppant erejű varázsló parancsolta meg a haboknak, hogy ellepje a földterületet. Az igy hazátlanná lett nép, bár neheztel a kegyetlen bűbájosra, mégsem mer egyetlen hangos zokszót sem ejteni elle­ne, nehogy végképp magára vonja sziget­faló és hegyeket játékszerként görgető irtózatos haragját. Ha a nők párbajoznak Jacopo Gelli, olasz tudós könyvet irt „Hires párbajok“ címmel, amelyben a párbaj történetével foglalkozik és külön fejezetet szentel a nők párbajainak. Ko­runkban, amikor az asszony oly élénken résztvesz a sportban, a női párbajról szóló fejezetnek különös pszichológiai ingere van. Igaz ugyan, hogy a nők ma nem párbajoznak úgy és azért, ahogyan és amiért a múltban párbajoztak, de an­nál érdekesebb az olasz tudós megálla­pítása, hogy régebben az asszonyok ugyanazokból az okokból vívtak halá­los párbajokat, mint a férfiak: a szere­lemért. A párbaj oka mindig férfi volt. Az utolsó ilyennemü párbaj 1907-ben folyt le Lemberg városában: egy cég két fiatal alkalmazottja ugyanabba a daliás tisztbe volt szerelmes, és mivel nem tudták eldönteni, hogy kié az el­sőbbség és a tisztről egyikük sem tudott lemondani, a Lemberg melletti erdőben a tiszt szépszeméért halálos párbajt vív­tak. Később ugyan kiderült, hogy a tiszt mindkettőjüknek házasságot ígért és okos ember lévén, nem várta be a pár­baj végét, (amelyben az egyik leány életét vesztette), hanem egy harmadik nőt boldogított szerelmével és eltűnt a városból. A női párbajok melegágya és hazája Mexikó. 1895-ben Duran Máris és Janna Luna, két feltűnően szép mexikói nő, kardpárbajt vívtak. A vetélkedés tár­gya Don Raffael Riquelma, egy ugyan­csak igen szép spanyol nemes volt, aki­ről egyikük sem akart lemondani. Sze­gény Mária mellét átjárta a kard és azonnal meghalt. Don Raffael, a büszke spanyol, azonban lembergi társa mintá­jára nem várta be a dolog végét és annyira elhidegült Janna Dunától, hogy még a párbaj lefolytatása előtt, ugyan­csak egy harmadik növel, sietve vissza­tért Mexikóba. 1868-ban a Riviérán pár­bajozott két fiatal nő. Szigorú feltételű pisztolypárbajt vívtak. Az a fiatal em­ber pedig, akiért viaskodtak, szintén harmadik asszonyt vett el feleségül. A legvéresebb párbaj 1870-ben folyt le Va­lencia közelében, két unokanővér között. A Gonzáles büszke nemzetségéből való volt a két leány és a párbaj feltételei is büszkék voltak: az első négyszeri go­lyóváltás húsz lépésnyi, a következő 15 és az utolsó négy tiz lépésnyi távolság­ból. A második golyóváltásnál a fiata­labbik Gonzáles leány tüdőlövést kapott és összeseit. Tizennyolc éves volt mind­össze és gyilkosa tizenkilenc. A győztes nő nem tudta elviselni az eléje táruló borzalmas látványt és eszméletét veszt­ve, szintén összeesett. A két unokanővér párbajában segédekként közreműködő négy barátnő erre szintén eszméletlenül terült el a földön. A nőkre parasztok akadtak rá, magukkal vitték a haldokló Gonzáles leányt, mig a többiek hegyen­völgyön át menekültek az országból. Az a spanyol grand pedig, akiért ezt a vé­res párbajt lefolytatták, azonnal hajóra szállt és a Kanári-szigetekre távozott, mert véleménye szerint csak többnapos hajóút elég ahhoz, hogy az ilyen nőktől megszabaduljon. Egy szép francia abbé is belekeveredett egyszer egy asszonyi párbajfélébe. Ebbe az abbéba, aki ké­sőbb Rión grófja név alatt lett ismere­tes, két szép francia leány volt szerel­mes. A két leány egyszer találkozott az abbé szobájában és vad amazonok mód­jára tőrrel támadt egymásra. Az abbé közbelépett és a küzdelemben megsebe­sült. Mindazonáltal okosabb volt elődei­nél és utódainál, mert sebesülése dacára, a szerelmes leányokat egyszerűen — ki­dobta. Irodalom, művészet, zene Irodalmi Krónika Hermann Sudermann, Gerhart Haupt­mann mellett a legismertebb német irók egyike, szerdán délután egy berlini kór­házban meghalt. 1857-ben született Po­roszországban s gyógyszerész lett, de már kora ifjúságától kezdve intenziven foglalkozott irodalommal. Később újság­író lesz s csakhamar szinrekerül „Becsü­let“ cimii drámája, mellyel világhírűvé lesz. Most már egész áradata következik a prózai és drámai alkotásoknak, amik szilárd pozíciót biztosítanak Suderman­­nak a világirodalomban. A magyar drá­­mairásra különösen nagy hatást gyako­roltak darabjai. Sudermann halála napjáig háborúskodásban állott irodalmi körökkel, melyek sohasem akarták az irót elismerni s hatásvadászó mesterem­bernek tartották. Halála most majd őket is megbékíti. Érdekes, hogy Sudermann legutolsó hosszob lélekzetü írásában, a 70 éves korában megjelent „Purzeichen “ cimü regényben a gyermekből asszonnyá serdülő 16—17 esztendős leány lelki me­tamorfózisát írja meg s ez a regény ta­lán legkészebb, legkiforrottabb alkotása volt. Bár régen betegeskedett már, halála mégis váratlanul következett be; Suder ­mann egy autókiránduláson meghűlt, tü­dőgyulladást szerzett, melyből már nem tudott kilábolni. A kulturvilág nagy ünneplésben része­síti Selma Lagerlöföt hetvenedik szüle­tésnapja alkalmából. Lagerlöf az utóbbi évtizedekben nagy lendületre kapott skandináv irodalomnak legnagyobb nő­­irója. A Nobel-dijat már húsz esztendő­vel ezelőtt megkapta. Leghíresebb re­génye „Gösta Berling“, melyet a világ csaknem valamennyi nyelvére lefordítot­tak, sőt filmet és operát is csináltak be­lőle. Lagerlöf volt talán az első írónő, akit férfiirókkal teljesen egyenrangúnak ismertek el. írásait a nyugodt előadási modor és finom lélektani rajz jellemzik. „Az Antikrisztus csodája“ cimü könyvét az egyház indexre helyezte, később azon­ban feloldotta a regényt a tilalom alól. Selma Lagerlöf teljes szellemi és testi frisseségben svédországi birtokán él s még mindig szakadatlanul, fáradhatat­lanul dolgozik. Szlovenszkó, — a téma A legutóbbi hetekben a nemzetközi könyvpiacon két olyan irodalmi munka jelent meg, melynek szüzséje Szloven­szkó nyugtalan, puskaporos levegőjű berkeiben pereg le. Az egyik mü szer­zője, egy hosszabb lélekzetü novelláé, Ilja Ehrenburg, az uj orosz irodalom re­prezentatív man-je, akinek szlovenszkói utazásairól a sajtó, annak idején, hirt adott. Melchior Vischer, német iró pe­dig regényt irt Szlovenszkóról. A világirodalom tehát felfedezte szü­­kebb hazánkat, amely tény a mi szá­munkra lehet a legkevésbé csodálatos, hiszen együtt élünk, egy levegőt szivünk ennek a földdarabnak újfajta tragikus hőseivel, történelmi csalódások és poli­tikai katasztrófák szinte szimbólummá dagadt áldozataival. Szlovenszkó a meg­bolygatott hangyaboly nyüzsgő képét nyújtja ma. A rekonvaleszcens ország­rész még mindig távol van attól, hogy teljes erőben talpra álljon. Megdönthetet­len tételek dőltek meg órák alatt, hatal­mi faktorok cseréltek helyet, vagyonok lettek semmivé szappanbuborékként és uj vagyonok keletkeztek a semmiből. A nyugtalanság baktériumtelepévé lettünk. Szlovenszkó a háború utáni Európa min­den sebét testén viseli, minden baját hí­ven tükrözi vissza; mikrokozmosz: vihar egy pohár vízben. A művészet éber periszkópjai gyorsan kikémlelik, hol sajog a fájdalom, hol kín­lódik az ezeregyedszer is meggyalázott ember. így került Szlovenszkó jelentős irók tollára. így lett Szlovenszkó témá­vá, izgalmas regénytárggyá. Nekünk is van irodalmunk, nekünk is Joggal tehetjük hát fel a vádló kérdést: miért hiányzik abból az irodalomból a szlovenszkói ember millió specifikus pro­blémájával és letargikus reménytelensé­gével? Hol késik a szlovenszkói regény? Monté Carlo mondain télikertjeitől a Sza­hara tikkadt homokmezejéig minden he­lyet kapott a szlovenszkói irók könyvei­ben, csak egy hiányzik belőlük: Szlo­venszkó. Szinte elképzelhetetlen, hogyan absztra­­háltatta magát a szlovenszkói magyar irodalom vér- és verejtékpárás környe­zetétől, ami még idegen irók fantáziáját

Next

/
Oldalképek
Tartalom