Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-02 / 9. szám - Barta Lajos: Történet Annáról…
Miss Prunella Stack amerikai táncmüvésznő gyakorlat közben a kaliforniai tengerparton Történet Annáról . . . A Képes Hét számára irta: Barta Lajos A nagyok minden szerdán délután fölmentek a hegyek közé ... Sorban ültek a falu fölött a hegyek, zöld bársonyból volt a fejük és merengtek ... A lányok minden szerdán este virágokkal jöttek meg a hegyek közül... Mondtam egyszer Sujánszki Bandinak: — Vigyetek el engem is a hegyek közé! Takonypóc! — mondta Sujánszki Bandi. — Még csak tiz éves vagy! A pék házában volt az iskola, virágos kert volt a ház előtt és a szobában érezni lehetett a violák, rezedák illatát. Akkor már odajárt az iskolába Breitenbach Anna is... Valahonnan messziről jött oda tanulni Breitenbach Anna... Az udvaron, a szederfák alatt állt a kút, nagy, kövér, fekete szedrek hulltak a porba. Senki sem volt az udvaron, vizet húztam a kutból. Akkor csak kijött az iskolából Anna: —- Adsz nekem is vizet? Igyál, jó hideg! — és adtam neki a vizből. Anna szeme kék volt, mint az ég és hatalmas nagy lány volt Anna. Már tizenötéves is elmúlt. Köszönöm, jólesett; — mondta Anna és csak elindult befelé. — Vigyázz Anna, én vagyok a vad kos! Futni kezdtem Anna felé; együtt estünk a porba. — Ugy-e most nem tudsz fölkelni! — és kövér karjával magához szorított. Az udvar tele volt a frissen sült kenyerek szagával: Olyan vagy, mint a meleg friss kenyér, Anna!... — Bolond vagy! — és Anna megcsókolta az arcom. Egy napon azt mondja Sujánszki Bandi: — Minden fiúnak van ideálja, válassz te is magadnak egyet! — Breitenbach Anna az én ideálom. — Tökmag! Anna az én ideálom, válaszd magadnak a Kiss Juliskát! Juliska sovány és pisze volt, de egészében nagyon édes. Minden szerdán délután elmentem Juliskához. Juliska apja valamikor mérnök volt, de már régóta nem mért semmit, csak az ágyban feküdt mindig... A pajta mögött volt a kert, a pajta falán volt egy nyílás: — Ki tudsz bújni? — kérdezte az ideálom. — Hogyne! — és kibújtam. — Hát te? — Hogyne! — és ő is kibújt a lyukon. Cézár, a nagy agárkutya is ott volt és ki- és bebújt a pajta nyílásán. így mulattunk az ideálommal. Breitenbach Anna Ripszamnénál lakott. Ripszamné ura meghalt régen Szolferinonál a csatában. — Én nem olyan asszony vagyok, mint más — mondta mindig Ripszámné — direkt, a császártól kapok havonta négy forintot. De Ripszamnénál lakott a segéd jegyző is! Csak lakott, de nem evett, mert a segédjegyző csak ivott... Már a levelek is lehulltak a fákról, magas mályvakórok zörögtek az iskola ablaka előtt a szélben ... Felhők röpültek az égen, homályosság volt az iskolában: — Mi a közbevetett mondat? — kérdezte a tanító Breitenbach Annát. Anna csak állt a padban és hallgatott. Csak állt, hallgatott Anna és nagyon szép volt. .. Akkor csak keservesen zokogni kezdett Anna, mintha azonnal meg kellett volna neki halni. Nemsokára eljött a papája kocsival Annáért és elvitte. És nem is jött az iskolába soha többé Breitenbach Anna...
