Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-11-25 / 8. szám - Dekobra, Maurice: Az ideges asszony
Mániu Gyula, az uj román miniszterelnök Ramon Novarro, a Ben Húr híres főszereplője, aki most operaénekes lett, Berlinben Hainisch dr., az osztrák köztársaság elnöke, akinek mandátuma december 5-én lejár Hz ideges asszony Irta: Maurice Dekobra Marcadaut barátom épp akkor lépett be dolgozószobámba, midőn ujzélandi halaim etetésével foglalatoskodtam. Meg se fordultam, úgy kiáltottam felé: Ali, Fülöp, te vagy az? Mi újság? Mely jó szél hozott erre? Barátom oly gondterhelt hangon válaszolt, hogy kénytelen voltam megfordulni. Hogy mi újság? — ismételte. — Semmi jó. Ha meg akarod tanácsomat fogadni, ne kezdj ki sohase ideges növel. — Miért? — Mert tegnap este, nem tudom már hányadszor, meg kellett állapítanom, hogy az ilyesmiből kifolyólag roppant kellemetlenségek érik az embert. A bölcs férfiak ugyan váltig hangoztatják: „Keressetek magatoknak ideges asszonyokat, mert jóval értékesebbek a flegmatikusoknál. Az ő oldalukon az élet olyan, mint az örvény, meglepetéseket tartogatnak minden pillanatotok számára, állandóan mozgásban vannak s türelmetlenül toporzékolnak, mint holmi telivér paripák, lelkűk vibrál a térben, mint a megütött gong hangja. A férfi élete az élmények láncolatává válik mellettük.“ No, vigye el az ördög. Bár láthatták volna a bölcselő álláspont balga hirdetői azt, amit tegnap el kellett szenvednem. Marcadaut egy zsöllyébe vetette magát s jóidéig hallgatott. Aztán bosszúsan szólt rám: — Ugyan, hagyd már azokat az ostoba halakat. Hallgasd meg inkább szomorú históriámat. — Egy percet adj még, Fülöp — mondottam, Desdemonának föltétlenül friss vizet kell ma adnom. — Desdemonának? — No igen, ez az az ezüstbe játszó vörös halacskám ... ez itt. így, ez is megvolna. Most aztán beszélhetsz, Desdemonát is elintéztem. Fülöppel szemközt foglaltam helyet. Ö pedig belekezdett elbeszélésébe: — Azt ugyebár tudod, hogy gyöngéd kapcsolatok fűznek pillanatnyilag Billie Russelhez? Én ugyanis... — Már megbocsáss, édes Fülöp barátom, amiért félbeszakitlak. Ha jól emlékszem, Mrs. Russel azzal a bájos amerikai nővel azonos, aki szilveszter éjszakáján Gullivernél gyümölcsöstálból itta a pezsgőt. Úgy van, ő az. Épp az ilyen extravagáns szeszélyei és emancipált lénye keltették fel érdeklődésemet iránta. Mert hogy elragadó, az tagadhatatlan, barátocskám. Legszívesebben egy new-jerseyi tanagrababához hasonlítanám. És a teste, öregem, a teste, térdre kell borulni előtte... a szeme pedig rejtély volna egy szemorvos számára is. Hát még a hangsúlya, ahogy a franciát ropogtatja, elbűvölő, különösen telefonban. — Szóval őnagysága mindama kellékekkel rendelkezik, melyekkel egy ilyen vén kamaszt, mint te, be lehet hálózni. Istenem, hát igen. Szilveszter előtti nap lángolt fel bennem ez a szerelem és Szilveszterkor már meg volt pecsételve ez az entente cordiale. — Ez kitűnő. Egy idill, egyenesen Theokritos modorában. Hát akkor miért panaszkodol? — Billie jelleme nem tetszik nekem, kedvesem ... Föladjak neked egy algebrai egyenletet? — Nagylelkű vagy, Fülöp ... de most, ebéd után talán mégsem... — Hallgass meg: Bolond ötletekszeszélyek-|-szeleburdiság a harmadik hatványon = Billie. Ez az asszonyka nem egyéb egy izomkötegnél, teljesen ki- és beszámíthatatlan. Az első cocktailt reggeli kávéja mellé issza, utolsó pezsgőjét hajnali öt órakor fogyasztja el. Legkisebb ellentmondásomra olyat vonaglik, mintha magasfeszültségű elektromos áram érte volna s ha én portói borral kínálom meg, mikor neki véletlenül madeiráira van gusztusa, dühében apró cafatokra szokta összetépni csipkés zsebkendőjét. — Oh, az aranyos ... — De ez még mind semmi ahhoz képest, amit tegnap este tett velem. Tegnap azt mondja nekem, hogy a Paon Jaune nevű vendéglőben akar vacsorázni, mire én természetesen azonnal kijelentettem, hogy el se tudok szebbet képzelni, mint ővele a Paon Jaune-ban együttlehetni. Rohanok a telefonhoz, hogy egy jófekvésü asztalt rezerváltassak estére. Nyolc óra harminc percre beszéltük meg találkánkat a vendéglőben. Talán mondanom se kell, hogy csak én voltam pontos s mikor Billie megérkezett, már csaknem félórája ott ültem rezervált asztalunknál.
