Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-11-25 / 8. szám - Dekobra, Maurice: Az ideges asszony
Raquel Torres, Metro-Goldwyn-sztár, karácsonyi filmjének egyik jelentében. Anélkül, hogy egyetlen szóval is igyekezett volna késését kimagyarázni, leült az enyémmel szemközt levő székre. Uj ruha volt rajta, valami egészen könnyű, bö, leheletvékony, narancsszínű crepedechine-darab s a mellén, baloldalt egy hatalmas vörös kövekkel csillogó csattot viselt. Ennek az ékszernek lehetetlenül különleges formája volt s olybá tűnt, mint valami fantasztikus tengeri pók. Billie általában valóban kitünően öltözködik, de most meglepetve kellett konstatálnom, hogy Ízlése kissé ferde irányban csúszott el. Megvallom nyíltan, az asszony öltözékétől nem voltam elragadtatva. Óvakodtam attól, természetesen, hogy ezt megmondjam neki, de amikor azt kérdezte tőlem, tetszik-e az uj ruhája, nem tudtam továbbra is uralkodni magamon s igy válaszoltam: — Hát ha éppen tudni akarod, drágám, én ezt a ruhát kissé merésznek találom. — Micsodát? ... merésznek? . .. — No, nem éppen merésznek, de . .. de ... hogy is mondjam? ... — Talán nem szép? — Szép? ... Természetesen, elragadó ... de ...-— De ... de ... mi van vele? — Kérlek, értsük meg egymást, egyetlenem... a kelme tökéletes ... a szabás geniális ... — Nos? — De ez az óriási brostü, ami a melleden van . . . — Mit akarsz a brossal? — Nem találod te magad is egy kissé ... egy kissé... Tehetetlenül abbahagytam a mondatot, mert Billie szikrázó tekintete erősen nyugtalanított. A fogpiszkálókkal teli kis ezüstvázát feldöntötte, úgy hogy előételeinket beredte a fogpiszkalok tömkelegé, óvatosan, tapogatózva folytattam: — Hiszen tudod, drágám, mi, férfiak igen keveset értünk hasonló dolgokhoz ... és ez a vörös izé bizonyára igen szép és ízléses ... de ... de ... Mit eszünk majd az előételek után? A főpincér elénk tette az étlapot. A kaviáros tojást néma csendben fogyasztottuk el, ez a csend pedig semmi jót sem ígért. Később aztán megkíséreltem néhányszor, hogy felvidítsam Billiet, ő azonban nem is reagált mulatságos elbeszélésemre. Egyszerre csak, mikor a pincér a halak maradékait szedte össze az asztalon, Billie dühös kézmozdulattal lekapcsolta a vörös csattot s beledobta az előttünk álló teli szószos tálba s igy szólt a pincérhez: — Ezt pedig azonnal vigye el! Bele akartam avatkozni a dologba. Ö azonban oly hideg és átható tekintettel mért végig, hogy megijedtem. — Hagyd csak kérlek... ez a vörös bros ugylátszik idegesít téged, hát ki vele! —-No, de Billie ... ez mégiscsak furcsa... mit gondolnak majd felölünk az emberek. A főpincér töltött csirkét szervírozott. Újabb kísérletekbe bocsájtkoztam bele, hogy vizavimat fölviditsam. Az eredmény ismét csak hallgatás volt. Most már egész komolyan nyugtalankodtam. Pár perc múlva Billie, aki hozzá sem nyúlt a tyukhushoz, azt mondja a pincérnek: — Küldje ide,kérem, a pikkolót! Értelmetlenül meredtem rá. A pikkoló asztalkendőjét lobogtatva jelent meg asztalunknál. És most, barátoeskám, most jön a nagy dolog, legjobb, ha megfogódzol... Tudod, hogy mit csinált ekkor Billie? Egyszerűen letépte A felhőkarcolók legújabb típusa: a toronyház
