Keleti Ujság, 1944. szeptember (27. évfolyam, 198-218. szám)
1944-09-03 / 200. szám
Vasárnap T944. szeptember 3 keleti őrá 40 fillér MAGYAR UMSJXÜ ELŐFIZETÉSI AKAK: X HÓBA 5.30, NE- UYEDEVÄE ló.—, FEL ÉVBE SO.—, EGÉSZ ÉVBE 60.— PENGŐ. — POSTÁTAKAKÉK- FENZTARI CSEKSZAMLA SZAMA 73X48. HUSZONHEIEDIE ÉVFOLYAM 200. SZÁM KIADJA A LAPKIADÓ BESZVÉNYTAESASAG SZEBKESZTOSEG, KIADOBXVAXak tut NYOMDA: KOLOZSVÁR, BKASSAI-U. /. TELEFON: 15-08. — POSTAITOK: 7L SZ. KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA Mezőhegyes vidékén és Marosvásárhelytől északnyugatra csapataink visszaverték BBBWBMIWHWMMMBIWIIffi .......................................................................I I a remén vállalkozásokat * A Sepsisxenígyöi gy ellen indiioií támadási is megálliioíiuM Nemei clliáriló sikerek a keleti és nyugati Hadszíntéren A keresztény kultúrát nem szabad feláldozni — mondotta a Szentalya A tűzvész közvetlen közel éken Átléptük a háború hatodik esztendejének küszöbét.,, Felkészültséggel és Izgalommal teljes légkörben virradt ránk az évforduló napja: szeptember harmadika. Az idő nagy meglepetéseket hozott számunkra, igaz, hogy olyan meglepetéseket, amelyekkel minden józanul gondolkozó magyarnak számolnia kellett. A hat évvel ezelőtt fellobbant láng emésztő tűzvésszé hatalmasodott s a zsarátnokok már az ezeréves magyar föld keleti és déli határait is elérték. Mi a kötelességünk ezen az évfordulón? Mi a kötelességünk e felelősséggel teljes órákban és napokban? A na gy kérdésre, amelynek súlyától némelyek már-már hajlandók elveszteni józanságukat, szabadjára engedni gyenge idegeik reszketését s követni az ösztön gyáva sugallatát^ vitéz Lakatos Géza m. kir. miniszterelnök pénteken délután elmondott beszédében a magyar katona, a magyar honvéd adta meg a félreérthetetlen választ. A katona-miniszterelnök szilárd és nyugodt hangjában annak a legelső kötelességnek riadója hangzott el, amely három évtized óta állandóan kötelessége volt minden felelős magyar szivnek. A bátor helytállás egyetlen lehetséges programját hirdette meg országszerte és az egész világ előtt a katona-miniszterelnök a veszélynek és az aggodalomnak komor pillanataiban. Nincs ok arra, hogy áltassuk magunkat és behunyjuk szemünket a bennünket fenyegető veszedelem előtt. Ez megbocsáthatatlan bűn volna. De éppen ilyen meg nem bocsátható bününk volna az is, ha a gond és a felelősség e kivételesen nagy történelmi pillanataiban elfelejtkeznénk arról az erkölcsi és anyagi erőről, amit a mágyar nép és a magyar nemzet ma jelent, ha elfelejte- nők, hogy most elsősorban rólunk van szó és a történelem pennája most éppen a mi létünk, vagy nemlétünk fejezetét kezdi imi. Nem könnyű egy perc sem, amely most felettünk elmúlik, de a magyar vállaltra sulyo- sodó nehézségeket a Gondviselés nem azért küldte ránk, hogy azok súlya alatt össze- roskadjunk, hanem azért, — amint arra a magyar kormány acélszivü katona-miniszterelnöke utalt, — hogy a nehézségeket elhárítsuk. A háború kitörésének hatodik évfordulója komoly eseményekkel virradt az ezeréves magyar, főidre. Az erdélyi £ttd ősi ellensége újra csapatokat indított ellenünk. Román katonai erők két helyen is megkísérelték, hogy megvessék lábukat magyar területen. Aki józanul gondolkozik, annak ez a fejlemény nem jelenthet semmiféle meglepetést. Tudtuk mindig, hogy Románia soha nem elégelte meg azt a helyzetet és szerepet, amelyre népi, nemzeti és erkölcsi erő- készletei igen alkalmassá tették volna, ha helyesen értékeli történelmi küldetését. Tudtuk mindig, hogy az európai történelem legutolsó fejlődési fázisában Románia nem nyugszik meg a bécsi döntésben sem, bár azt a döntést maga kérte és ünnepélyesen el is fogadta. Tudtuk, mert lehetetlen volt tudomásul nem vennünk a bukaresti propaganda lármás megnyilatkozásait, hogy a déli szomszéd adott pillanatban étvágyát ismét a mi kárunkra igyekszik majd csillapítani. Tisztában volt ezzel Eszakerdély földjén még a legkisebb elemista gyermek is s igazán nem a magyarságot és Magyarországot terheli felelősség azért, hogy a minden oldalról támogatott Románia ismét hitszegést követett el és hátba támadta azokat, akiknek az utolsó négy-öt esztendőben nemcsak puszta életét, hanem egy uj élet lehetőségeit is köszönhette. Nincs okunk kendőzni az Igazságot. Románia elfogadta a német Birodalom minden trhó.csi és anyagi támogatását 8 ez a támogatás olyan nagy, olyan értékes volt, hogy annak révén Románia sikeres fegyvertényeket hajtott végre egy számban s erőben sokszoros fölényben lévő ellenséggel szemben s éveken át élvezte az európai szövetség kötelékében kivívott területi nyereségek minden hasznát, A harctéri helyzet egy évvel ezelőtt bekövetkezett megváltozása Romániát ismét különös utakra vezette. A román politika már sok háborúban járta meg ezt az utat s nem csodálkozhatok senki azon, hogy görcsösen ragaszkodott hozzája, mert eddigi magatartását területi gyarapodás és politikai haszonban megnyilatkozó nyereség jutalmazta. A román politika azonban ott tévesztett utat, hogy azt hitte, az árulás ma is üzletet jelent. Ebben a háborúban már szinte a példák tömkelegé bizonyította, hogy önmagának ássa meg a sírját, aki az európai gondolatot elárulja. Románia, vesztére, nem okult a lengyel, a belga, a szerb, a görög és az olasz példán. Az utolsó hetek eseményei Romániának is minden bizonnyal az élet valóságával adták tudtára, hogy Mihály király és kamarillája nem békességet vásárolt a román népnek, hanem a román népet vitte vásárra azért az illúzióért, amelyen már egész sereg nép és nemzet vérzett el. Hogy a román népre mi vár a közel jövőben, azt elárulják a Moszkvából diktált fegyverszüneti feltételek és ki tudja megjósolni, hogy Mihály királyra és áruló társaira mi vár a távolabbi jövendőben, amikor „z olaszországi események már világosan elárulják, mit remélhetnek a népük sorsát eláruló uralkodók és ainaszt4-''^ Ez azonban a román nép és a román királyi ház ügye s ez minket annyiban érint közvetlenül, hogy a román magatartás egyik feltétele az volt, hogy az ebek har- mlncadjára juttatott tulajdonképpeni román területekért kárpótlásul a déli szomszéd most újra ősi magyar területekre kapott biztatást. S az a román hadsereg, amely egész felszerelését és erejét a német Birodalomnak köszönheti, most egy jobb ügy kiharcolására kapart minden fegyverét nagylelkű fegyverbarátja és szövetségese ellen fordította. A keléti arcvonal déli szakaszán beállott átmeneti zavarok, a hátbatá- madott fegyvertársak soraiban véghezvitt vérfürdő, a délerdélyi és bánsági németség sanvargattatása minden bizonnyal minden diplomáciai alakoskodásnál beszédesebben figyelmezteti az elárult és hátbatámadott fegyverbarátot arra, hogy mit és mennyit értek a hivatalos román politikának sokat hangoztatott bajtársi hűségnyilatkozatai. Mindez és az azt követő katonai események azonban elsősorban bennünket érintenek, mert hiszen — amint azt a magyar honvédvezérkar főnökének hivatalos jelentése és az ahhoz fűzött kiegészítés hangsúlyozza, — Románia a maga nemzeti létének feladása után csak a kért és megígért konccal törődik s azért a muszkavezető szerepét vállalta az erdélyi magyar föld felé. Minden magyarnak jól tudatába és emlékezetébe kell vésnie ezt a történelmi tényt: csak a román politika erkölcstelensége hozott bennünket abba a helyzetbe, hogy a Kárpátok övezetét az európai lét s benne a magyar életi orma legnagyobb ellensége, a bolsevizmus átléphette. Ezzel a gesztusával a román politika és a • román hadsereg örökre önként dobta el azt a jogát, hogy a jövőben európai tényezőként vegyük számításba. Vitéz Lakatos Géza m. kir. miniszterelnök péntek délutáni rúoiószózata nyíltan és férfiasán utalt arra a helyzetre, amelybe a bukaresti politiká sodorta átmenetileg Magyarországot is. A miniszterelnök higgadt, katonás szavaival megfestett helyzetkép tárgyilagosan vázolja elénk a helyzet adottságait és kötelességeit. Szavaiból kicseng az a ki nem mondotr, de mindnyájunk által mélyen átérzett igazság, hogy bármi is történt eddig a háború elmúlt öt esztendejében, a magyar helytállás öntudatos és megalkuvást nem ismerő kötelességteljesi- tése tulajdonképpen most kezdődik, amikor a világégés lángja a becsületről és a törvényről végzetesen megfeledkezett szomszéd hitszegése miatt már a magyar föld peremét is elérte S ezzel együtt elérkezett a magyar sors legfontosabb fordulópontja is: annak lemérése, hogy méltók tudunk-e maradni múltúnkhoz és méltók lesa4ink-e arra, hogy a jövendőben népként és nemzetként megmaradhassunk. Elérkezett az a történelmi pillanat, amikor a nemzet sorsát meghatározó tényezővé emelkedik minden egyes magyar állás- foglalása és n agatartása Elérkezett az a perc, amikor mindenkinek számot kell vetnie azzal( b-gy sorsa egy a nemzet sorsával. Ezért kell nyomatékosan utalnunk a miniszterelnök pénteki rádiószózatának férfias szavaira. Mert azokban benne foglaltatik az a legvégső, a legdöntőbb elhatározás, hogy határainkért, nemzeti létünkért meg kell birkóznunk a ránk leselkedő veszedelemmel. Elérkezett az a nagy, történelmi óra, amelyben minden erőnknek csak egy célt lehet szolgálnia: megvédeni a határokat, a magyar otthon természettől rendelt évezredes sziklafalait, amelyek eddig is megóvtak minden ellenségtől és eddig is biztos, boldog menedéket jelentettek népünknek. Elérkezett az a sorsdöntő szakasz létünkben, amikor senki nem spekulálhat arra, hogy mikép mentheti ki bőrét a veszedelemből, mert minden ilyen egyéni spekuláció egyértelmű a hazaárulással. Itt most a legősibb, a legszentebb közösséget, hazánkat kell megvédelmeznünk s bizonyosak vagyunk abban, hogy a ránkzuduló veszedelmek minden magyarban felébresztik azt az acélos, megtörhetetlen akaratot, hogy minden erejével, minden lélekzetvételével, minden szivdobbanással, csak azért is, helyt álljon, hogy a román magatartás el ne nyerhesse ,a maga jutalmát a ml bőrünkre és a mi rovásunkra. Tudomásul kell vennünk, hogy attól a perctől kezdve, hogy Erdély földjére az ellenség betört, számunkra máris elhangzott a legkeményebb parancs: helytállani és megtorolni a rajtunk esett sérelmet. Ezt a helytállást és ezt a megtorlást követeli meg minden magyaltól a katona-miniszterelnök férfias rádiószózata. Annái is inkább, mert helytállásunkban a szövetséges és fegyverbarát Német Birodalom had- vezetösége bajtársi készséggel adja meg közös harcunk sikerességéhez szükséges segítséget. „Itt élned, halnod kell“ — mondja a törvényt a magyar sors nagy távlatait beszá- gujdó költő sugallata. Itţ harcolnod kell! — hangzik a ma és a holnap parancsa. Harcolni a Kárpátok kapuiért, mert azoknál dől el a mi sorsunk. S velünk együtt a ma még Európának nevezhető Európáé is.„
