Keleti Ujság, 1944. augusztus (27. évfolyam, 172-197. szám)
1944-08-03 / 174. szám
3 'KElBFí , MAGYAR 1944. ÄUGÜS Miss Ferenc 3 magpr színészet államosításáról nyilatkozott Szombathely, augusztus 2. Kiss Ferenc legutóbb Szombathelyen szerepelt Kőszegi Géza társulatánál, Gerhart Hauptmann „Henschel fuvaros“ cimü színmüvének ünnepi előadásán. Ebből az alkalomból igen érdekes nyilatkozatot adott a magyar színészet nagy kérdéseiről, elsősorban az államosítás problémájáról. Bevezetőben megállapította, hogy a magyar színházi kultúra erősen hanyatlott az elmúlt esztendőkben. — Shakespeare mondotta egyszer a színházról: — folytatta nyilatkozatát Kiss Ferenc — «' színház a kor tükörképe. Amit most a színházban és körülötte látunk, az tökéletes fotográfiája korunknak. Véleményem szerint a magyar színjátszás régóta vajúdó kérdésem csak olyan szerv segithet, amelynek teljes jogköre van. Ziehet ez akár kormánybiztos, akár valami más. Jogkör nélkül nem lehet javítani a helyzeten, de aki aztán kézbevészi ezt az ügyet, az alapos Ismerője és szakértője legyen a magyar színészet kérdésének. ,— Hogy miképpen vélekedem a magyar színészet államosításának kérdéséről? Csak a jövőben tudom , elképzelni, de érzésem szerint akkor sem lesz megvalósítható. A vidéki színészet általános és tökéletes államosítása nem is lenne egészséges még a jövőben sem. Egyes nagyobb vidéki városok színházának állami felügyelet alá helyezése üdvösnek látszik, de .csak azért, hogy ilyenformán biztosíthassuk a vidéki színészet biztos alapon nyugvó, állandó magas művészi színvonalát. Az általános államosítást azonban a jövőben sem tudom elképzelni, mert megvalósíthatatlan. Minden szakembernek, aki józan ésszel bírálja a magyar színházi kultúrát és a fejlődés lehetőségeit, csak ez lehet az álláspontja. S szövetségesek 6Q18 SisSoílal vesztenek a barmai hadjáratban Amszterdam, augusztus 2. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Mint a brit híriroda közli, Grigg hadügyminiszter kedden az alsóházban tudtul adta, hogy a szövetségesek a burma hadjáratban január 1-töl június 30-ig 6918 halottat és 19.916 sebesültet és 2594 eltüntet vesztettek. „Kern a művészet cnmapért, hanem a művészet a magpr faján“ — mondotta Koyách Áíaa'ár, a budapesti Nemzeti Színház uj igazgatója BUDAPEST, aug. 2. Kavách , Aladár az egyik fővárosi lap munkatársának nyilatkozatot adott, amelyben hangsúlyozta, hogy a nemzetnek felemelkedéséhez tanítói hadseregre van szüksége. A liberalizmus irodalmi útvesztője ■után ma határozott irányzatra van szükség. Ennek az értékmérője „nem a művészet önmagáért“, hanem „a művészet a magyar fajért“. Kováéit Aladár a budapesti Nemzeti Színház uj igazgatója fiatalember, alig mult 35 éves és közel egy évtizeden át mint a Nemzeti Színház dramaturgmunkatársa dolgozott. Politikai pártoktól függetlenül szolgálta a magyar népi kultúrát és tevékenysége elé az egész magyar közvélemény bizakodása tekint. Gyilkosság a feüshiiant gyufafény miau Horgosról jelentik: Horgos közelében a nemzetközi utón megdöbbentő gyilkosság történt. Magda Imre 25 éves fiatalember, aki 17 hónapi írontszolgálat után nemrég tért haza szabadságra, húgával Horgosról Nagyszéksós irányába hazafelé tartott az j utón. Erdélyi Károly tanyája közelében Magda cigarettára gyújtott. Alighogy a gyufa lángja fellobbant, a velük szembejövő három testvér, Apró Ferenc, Apró Illés és Apró Simon rászóltak Magdára. Ebből szóváltás kerekedett s Magda elöskart lépni, húga azonb'an hátulról lefogta kezét. Nyilván abból a célból, hogy megakadályozza, a verekedést. Erre a három testvér közül az egyik hirtelen hozzá ugrott és késsel halántékon szúrta. A gyilkos a kést alig tudta kivenni áldozata fejéből, az le is esett és ott maradt a helyszínen. Magda az utolsó pillanatban, revolvert akart rántani, de közben összeesett és néhány perc múlva húga karjaiban kiszenvedett. A három testvért, akik hires verekedők, a horgosi csendőrség letartóztatta. Mivel a gyilkosság elsötétítés alatt történt, hármuk közül az, aki leszúrta a szerencsétlen embert, statáriális bíróság elé kerül. A minisztertanács a hadbavonultak hozzátartoL hadisegélyének és a hadigondozottak járadékainak felemeléséről tárgyalt A Magyar Távirati Iroda .jelenti: A kormány tagjai vitéz Sztójay Döme miniszterelnök eínöklésével szerdán délelőtt 10 órakor minisztertanácsot tartottak. A minisztertanács a hadbavonultak hozzátartozói hadisegélyének és a hadi- gondozottak járadékainak felemeléséről, a vállalatok légoltalmi személyzetének kiadásáról, továbbá a munkások gyermek- nevelési pótlékainak a közhasználatú gépjármüvek alkalmazottaira való kitér« jesztéséről szóló kormányrendeletek és több más időszerű kormányzati kérdés letárgyalása után 3 órakor ért véget. A Visztula nagy kanyarulatában, Varsótól és ICovnótól «léire van a keleti harcok súlypontja Berlin, augusztus 2. (MTI.) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti a keleti hadszíntér harcairól: A harcok súlypontja kedden a Kárpátok előterében, a Visztula nagy kanyarulatában, Varsótól délre ós a Kovnótól délre elterülő térségben volt. A Kárpátok előtt magyar csapatok harcbaszálltak a Tatár-hágó felé előrenyomuló bolsevista csapatokkal és megakadályozták, hogy azok tovább előrenyomuljanak és súlyos veszteségeket okoztak a támadóknak. Különösen heves harcokat vivtak a német páncélos gránátosok a San és a Visztula között. Itt a bolsevisták nagy páncélos és gépesített erőket vontak össze és megkísérelték keskeny szakaszon a német vonalak áttörését, hogy gyors iramban tért nyerjenek nyugat felé. Az esti órákban még folytak a harcok. A bolsevisták betörtek néhány helyen, de a német védelmi rendszert nem tudták felbontani. A németek lendületes ellentámadásaikkal a keletkezett hézagokat mindenütt lezárták és & szovjet erőket körülzárták és megsemBerlin, aug. 2. (MTI) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti az olaszországi harcokról: Az angolok kedden Firenze ellen nem csökkent eröbevetéssel folytatták nagy támadásaikat. Az előző napokon szenvedett súlyos veszteségeik után nem tudták a nyomást változatlan erővel fenntartani. Több, erősen megtépázott alakulatot kénytelenek voltak a harcvonalból kivenni és uj kötelékekkel pótolni. A német tüzérség erős tüzesapásokkaí hathatósan támadta az uj tartalékok készenléti áll Asalt. BEBLIN, augusztus 2. (MTI.) A Német Távirati iroda jelenti: Goerdeler Károly volt lipcsei polgár- mester ellen, aki 1932—33. évben az ár- alakulási ügyek kormánybiztosa volt, a Führer elleni merényletben való bünré- szesség miatt körözőlevelet adtak ki. Goerdeler Károly, aki legutóbb még Lipcsében lakott, most szökésben van. A misitették. A várostól délkeletre több szovjet áttörési kísérletet a Visztulán meghiúsítottak. Uj ezredek, amelyeket az utóbbi napokban a központi tartalékok közül szállítottak a keleti arcvonalra, elfoglaltak több helységet és egy páncélos dandár egységeit megsemmisítették. Német harci repülőgépek különösen jó eredményeket értek el. Varsótól délre levegőbe röpítettek egy ponton- hidat. Varsó körzetében a bolsevisták aránylag nyugodtan viselkedtek. Kovnótól délnyugatra erős szovjet páncélos kötelékek és gépesített lövész' hadosztályok, amelyeket az utóbbi napokban vontak ide, támadásba kezdtek a német vonalak ellen. Hosszú és elkeseredett harcok után sikerült a német vonalakat néhány kilométerrel hátrább szorítani és Mariampol és Wilkiwisken helységeket fel kellett adni. Narva térségében, a Pejpusz-tótól északra a bolsevisták kedden újból heves támadásokat hajtottak végre. A németek támadásaikat mindenütt meghiúsították és súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek. A fő arcvonal feltöltése után -az angolok szed.ái* reggel négyórás pergőtűz után ismét nagy támadásra indultak. A harcok még folynak. A részletekről még nincsenek jelentések. Az egész többi arcvonalon ’különösebb jelentőségű harci cselekmények nem voltak. Paríraszálló hajók további gyülekezései, valamint angol—amerikai páncélos és gyaloghadosztályok összevonásai több forgalmi kikötő területén azt mutatják, hogy a szövetséges hadvezetési j rövidesen ujo'ab paríraszálló vállalkozásra Készül. kézrekeritését szolgáló adatok közléséért egymillió márka jutalmat tűztek ki. A szerkesztésért és kiadásért felel: JENEI LÁSZLÓ Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassal-utca 7. sz. Telefon: 15-08. Pos- tatakarékpénztári csekkszámla száma: 72148. Postafiók: 71. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. & Bologna elleni légitámadásnál súlyosan megrongálódott Galvaninak, a nagy olasz fizikusnak a szarkofágja Milánó, augusztus 2. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A háborús események majdnem teljesen szétrombolták a kis Su- jako városkát, ahol egykor a Benedek-ren- diek kolostora volt. A város az angol tüzérség rombolása következtében egyetlen romhalmaz. A pápa közbenjárására népkonyha, kát állítanak fel, ahol eddig naponta 1500-an étkeznek. Hasonló élelmezési helyek létesültek még a pápa kezdeményezésére az albani hegyek szétrombolt helységeiben, a nettunói hídfő térségében, valamint a Liri- völgyben. A Bologna elleni legutóbbi légitámadás során súlyosan megrongálódott Galvaninak, a nagy olasz fizikusnak a szarkofágja Is, amely a Clarissák-kolosto- rának templomábah volt. A szarkofág súlyosan. megsérült, de a koporsó, amelyben Galvani tetemei feküdtek, sértetlen maradt. A mellétté nyugvó feleségének a koporsója megrongálódott. A tetemeket uj sírhelyen helyezték el. Szivárványszern félkör a nap körül Bukarestben BUKAREST, augusztus 2. Julius 30-án délelőtt fés 10 órakor Bukarestben különös és érdekes égi jelenséget észleltek. Ámbár derült volt az égboltozat, a nap körül szivárvány szerű félkör képződött, amelyet félórán át lehetett látni. LEGÚJABB SPORTHÍREK * II. SZÉPEN SZEREPELTEK A KEAC IFJÚSÁGI TENISZEZŐK ÉRSEKÚJVÁRON Kolozsvár, augusztus 2. Mint ismeretes, az érsekujvári országos ifjúsági teniszbajnokságokon a Kolozsvári EAC ifjú teniszezői Is részt vettek. Az ifjú egyetemiek ez alkalommal is méltók maradtak hírnevükhöz, mert az ország minden részéről induló versenyzők között a fiú párosban Putnoky —Halmágyi pár a II. helyezést, mig a leányegyesben Wellman Kató és Jendrasik Judit a Hl-ik helyen végeztek. A leánypárosban a Weltmann—Jendras/ik páros ugyancsak a IH-ik helyen végzett. Az ifjúsági országos teniszbajnokságok után rendezett Érsekújvár bajnokságaiért folyó küzdelemben a női egyes I. osztályú szenior versenyzők között is harmadik helyen végzett úgy Wellmann, mint Jendrasik, mig a női párosban ezen bajnoki számban is a harmadik helyezést érte el az egyetemi ifjú leánypáros. Különösen az utóbbi helyezés mutatkozik igen nagy jelentőségűnek. ERŐS KÜZDELEM UTÁN A SZÉCHENYI CSAPATA GYŐZÖTT A DERMATA ÜZEMI TEKEBAJNOKSÁG MÁSODIK FORDULÓJÁN Kolozsvár, augusztus 2. A tegnap késő délutáni órákban játszották le a Dermata üzemi tekebajnokságok második fordulóján a Széchenyi (palota) II.-—Mátyás (műszak) II. csapatai közötti mérkőzést. A mindvégig izgalmas játék az utolsó dobások eredményeképpen a palotaiak győzelmét hozta 71:64 arányban A győztes csapatot vitéz Sándy és Donogán mindvégig meghízható, de különösképpen utolsó két dobása juttatta sikerre. A műszakiak csapatából Hódos és Illés dobásai voltak igen pontosak és jók. HORVAT ATLÉTÁK BUDAPESTEN Zágráb, augusztus 2. A Horvát Atlétikai Szövetség táviratban közölte a Magyar Atlétikai Szövetséggel, hogy válogatott atlétái eljönnek Magyarországra. A horvát versenyzők (Zágráb város válogatottjai) augusztus 13-án a BEAC sporttelepén a pestvidéki kerület versenyzőivel, augusztus 15-én pedig Szabadkán a szabadkai válogatottal mérkőznek. / Újabb paríraszálló vállalkozásra készülnek az angolszászok Délolaszországban Rémmel yezértábornagy agyrázkódást szenvedett egy légitámadás során Churchill szerint a Y,—I. nyolcszázezer házat rongált meg Londonban Körözőlevelet adtak ki a Hitler elleni merényletben részes és szökésben levő lipcsei volt polgármester ellen A Minerva Irodalmi és Nyomdai Műinté set Rt- nyomása, F. v.t Major József. I kéziében gépkocsiján baleset érte. Sérüléseket és agyrázkódást szenvedett. Állapota kielégítő. Életveszélyről nincs szó. Berlin, aug. 2. (MTI.) A Német Táv- I írati Iroda jelenti: Bőmmel vezértábornagyot julius 17-én I Franciaországban légitámadás követ- * hogy a V.—I, eddig 17.000 házat rombolt szét és nyolcszázezret rongált meg. .1 MS'ATERDAM, augusztus 2. (MTI) A I Nér,net. Távirati Iroda jelenti: Churchill alsóházi beszédében bejelentette, |