Keleti Ujság, 1944. augusztus (27. évfolyam, 172-197. szám)
1944-08-11 / 181. szám
1M4. AUGUSZTUS 11, MAGYAR ll/SAfl Márlon Álon „Déii Hírlap“. Xélűiny nap előtt, nagy csendben ülte meg Erdély római katolikus püspöke poppá szentelésének huszadik évfordulóját. Csendben, mint ahogy a most reánk zúdult zajos időkben illik, borult térdre oltáránál az a férfiú, aki egy negyed század előtt nehéz csalókban Kardot forgatott, aki a harc mezején látta, hogy a világi hatalom miképpen támadja meg a Hegyibeszéd minden tételét, aki közelről figyelhette, hogy ♦írnek keserves következménye mi lehet. Ha ezek után hivatást érzett ahhoz, hogy Air (lesse: „aki téged kővel dob, dobd vissza kenyérrel“, „aki kardot ránt, az kard áttal Vész el“; úgy valóban az apostolok lelke élt beiSie, „a .dténák látta, a vakoknak szeme, a* árváknak, szegényeknek, az elesett és szenvedő emberek nagy tömegéinek gondviselő atyja“ lehetett. / Másfél évtized sem telt at axánb, Hogy Márton Áron a kardot kereszttel emepáite fel és ec a fcteéto pap Erdély' püspöki twéfe*»' j*s*,t. Sotnaero von Kdttftyu a Knenosáa&s«** erifŞiyt pfe^pöfci trónon a hivatás betöltése. fíö* vafektanyü azoké, akik a kérésziért kanftteá hadakoztak, akik újszerű hittótei- magjMi«#’ képviselőivel jutottak snembe, azoké seşţi. akik a hatalmi érdek eVoguit képvfseiiBíM ütköztek meg, de nem könnyű aaé sem, s®i vdS^gnézetek küzdelmében a vaeéágvhrpruwtjénk szellemet átmentem köteles. Azt a »»etemet, amely „a te lobară» szeretet Iwty €/t vállalásával és seorgalmaüWwSl tudartositotla az eiulveit nem egypógének, egyetlen nagy családba való tartozásának gondolatát, mert mindnyájan testvérek vagyunk“. Stradeataor bőven akadtak, akik as erdé- hn püs^ szék betöltőjének hivatás vállalásál zokon vették. És nem azok voltak a legnagyobbak, akiket a zokomvétel megáiku- Válniiox, vagy félrcálláshoz vezetett. E püspöki szék betöltői közül hánynak jutott a dicsőség, hogy kitartásáért, állhatatosságáért később az is hálás lehetett, aki nemcsak zokon vett, de büntetett. Mi Dél-Erdély és a Bánság katolikus magyarjai, mélységes tisztelettel állunb e hivatás vállalás előtt. De úgy érezzük, hogy nem katolikus kiagyar testvéreink is osztoznak e tisztelet- adásban, akik szivükben soha e püspöki trónhoz közelebb nem jutottak, mint most, amióta azt Márton Áron tölti be. Mi mind, valamennyien arra kérjük az isteni Gondviselést, adjon erőt annak, aki immár hnsz éven át alázatos, de buzgó szó’'1'5’ i»z d dicsőségére és a mi javunkra. .VAKABFFY ELEMÉR. Rúnában többszáz magasranp tisztet tartóztattak !e? »ért nem sfeHták megszegni MessetHiÉek adott eskfifiiket Bern, aug. 10. (<MTI) A Német Távirati iroda jelenti: Londonból jelentik, hogy Rómában az cdasz hadsereg többszáz magasrangu tisztjét letartóztatták, mert kijelentették, hogy nem hajlandók megszegni Mussolininek és a köztársasági fasiszta államnak tett esküjüket. Nem hozta vissza a köles ..uderi >uhákat — ktthónapi ftgház Kolozsvár, aug\ 10. Gánya Zoltán nagy- egyedi születésű 21 éves fiatalember az utóbbi időben egy kolozsvári internátusbán lakott több társával együtt. Julius 2-án egyig szobatársától, Székely Kálmántól kölcsönkért egy kabátot és egy nadrágot, azzal, hogy még aznap délután 6 óráig visszahozza. Gánya Zoltán nemcsak hogy nem hozta visz- sza a holmikat, hanem abban utazott el Győrbe az édesanyjához. Kolozsvárra csak három hél muiva tért vissza, julius 24-én ée akkor jelentkezett a rendőrségen, ahol bejelentette, hogy nem akarta ellopni a ruhát, csak hosszabb időre vette igénybe, mint amennyi időre kapta. Abban az időben, amikor Gánya Győrbe- utazni készült Székely Kálmán szobatársának eltűnt a pénztárcája 126 pengővel, a többi szobatársai közül Szabó Zoltánnak elveszett 300 pengőt é.ö kar- kölöórája és Szigethy Sándo.nak egy j gyapjunadrágju, ami szintén megért 300 I pengőt. Gánya Zoltánra azonban a bíróságon nem bizonyult rá egyéb, mint amit sajátmaga bevallott a rendőrségen. A biióság csalás vétségében mondotta ki bűnösnek és énért kéthónapl fogházbüntetést szabott lei reá és a büntetés időtartamából leszámította azt a tizenhárom napot, amit Gánva vizsgálati fogságban töltött. Zavarójellegü volt a szerdai ellenséges berepülés EEBÁ29 EGYETEM-MOZGO bemutatja a szerelem, bonyodalmak, fiatalság és melódiák gyönyörű fiira jét: 1 ninek mindig igaza van msg’ssî (Wir machen Musik) Főszerepben a tündéd Ilse Warner, a délceg Viktor de H«wa, továbbá £«iit Oss, Qrettie Weiser, RoH Weich tgi/esM Kolozsvár város és Kolozs vármegye Közjóléti Szövetkezete Kolozsvár, augusztus 10. Röviden megemlékeztünk már arról a Keleti Magyar Újság tegnapi számában, hogy a Kolozs vármegyei Közjóléti Szövetkezet julius 28-án tartott rendkívüli közgyűlésén elfogadta a Kolozsvár váro/ji Közjóléti Szövetkezettel való egyesülési javaslatot. A javaslat kimondotta, hogy a két szövetkezet a jövőben közös üzlet-tervvel é? közös tisztviselői karral kíván működni. Kolozsvár város Közjóléti Szövetkezete csütörtökön tartott rendkívüli közgyűlést a fúzió kimondása tárgyában. A rendkívüli közgyűlést Vásárhelyi László dr. polgármester nyitotta meg, majd a következő javaslatot tette a közgyűlésnek: — Á szociális munka, mely az uj Magyarország egyik legfőbb _ gondját képezi,. megkívánja azt, hogy a város és vidéke egymástól ne essenek távol, el ne szigetelődjenek, hanem ahogy a körülfekvő táj körülöleli a benne lévő várost, kultúráját átadja annak, — a város pedig magasabb} okú intézményeivel, de úgy is mmt gyűjtő és elosztó gazdasági központ szolgátja a környező tájat, — úgy a szociális gondozás se történjék elszigetelve városra és falura. A városé és a falusi szociális munka egymásra van utalva. A városi munkások nagy tömegei a környező falvakban laknak, a falvak gyermekei a városra járnak be iskolába és számos más olyan kölcsönhatás alakult ki váTos és falu között, hogy a városi szociális munka eredménye függ a falvak szociális munkája eredményétől, Viszont a falusi szociális munka is csak akkor tud eredményt felmutatni, ha a város piaca a termélvények rendelkezésére áll. Különösen gazdasági téren fontos a város és a falu együttműködése. A szociális munkaterén gazdasági vonalon a Közjóléti Szövetkezetek működnek s nincs különös indoka annak, hogy ugyan- egy városban, mint Kolozsváron két közjóléti szövetkezet, városi és vármegyei működjék. Ez a megfontolás vezetett arra, hogy a tisztelt Közgyűléshez előterjesztést tegyek a Kolozsvár városi és Kolozsmegyei Közjóléti Szövetkezetek egyesítésére. A két szövetkezet munkája teljesen kiegészíti egymást. A vármegye termelvényeit a váTos értékesíti, a közös beszerzések sok időt, munkaenergiát és pénzt is megtakarítanak. Csak a személyi és dologi kiadásokat tekintve legalább 23 ezer pengő egy évben, amit a központi adminisztráció költségvetési tételénél megtakarítani lehet, de ha számítjuk, hogy ezidőszerint a vármegyei Közjóléti Szövetkezet helyiségbért és világítási költségeket nem fizet s ha más helyiségbe megy, ezek a költségek is felmerülnek, a megtakarítás legalább 27 ezer pengőt jelent. Ez csak a központi adminisztráció. Az egyes üzemeknél a személyzet. a közös beszerzési lehetőségek, szállítások még több megtakarítást jelentenek, amelyeket előre összeszerüsiteni nem lehet. E legfőbb természetszerű és gazdasági indokok mellett kívánatossá teszi a Szövetkezetek fúzióját az is, hogy az Országos Szociális Felügyelőség szívesen látná kisérletképen, ha éppen Kolozsváron alakulna ki egy ijPntaszovcUiCí&L ahoi önnek szeemélyi ép tVurgyi feltétjei megvannak, Ez a «*tánsé# egyaránt megtiszteltetés a vármegyére és a városra s igy indokolt annak teljesítése. A szövetkezetek egyesítésének elhatározásánál figyelembe kell venni ^égiü aet a körülményt is, hogy Kolozs*4rtm működik az erdélyi ée keleti országrészek egyetemi szociális tanfolyama, -melynek hallgatóiból kerülnek ki az országrész szociális szakelőadói és közjóléti előadói, vagyis a szódáiig munka vezetésére hivatott tisztviselők és munkatársak, akiknek gyakorlati kiképzésére szükségessé vált a tanfolyam székhelyén olyan szövetkezet létrehozása, ahol mind a vármegyei, mind a városi szociális munka gazdasági vitelének kérdéseit egyaránt elsajátíthat jók, ami csak akkor teljes értékű, ha a vármegyei és a városi munka teljesen ngytiét működik, illetőleg egybeolvad. . Mindezek alapján javasolom a tisztelt közgyűlésnek, hogy mondja ki elvben az egyesülését a Kolozsvár városi Közjóléti Szövetkezetnek a Kolozsmegyei Közjóléti Szövetkezettel és a fúzió végrehajtásának eBkésaítaeével a szövetkezet igazgatóságát bízza meg. Vásárhelyi László polgármester javaslatára a közgyűlés egyhangúlag kimondotta a két szövetkezet egyesülését, A közgyűlés tárgysorozatán szerepelt továbbiakban a most már egyesített két szövetkezet uj igazgatóságának megválasztása, Az igazgatóság megválasztásánál tekintettel kellett lenni arra, hogy a város és a vármegye egyformán legyenek képviselve. Ennek az elvnek megfelelően az alapszabályt is módosítani kellett. A közgyűlés ezért úgy módosította a Közjóléti Szövetkezet alapszabályát, hogy az igazgatóság és a felügyelőbizottság elnökei három évenként váltakozva a két törvényhatóság vezető tisztviselői — polgármester és al»pán — illetőleg a felügyelőbizottság elnökei a városi és a vármegyei főispán legyenek. Az alapszabály módosítása után a közgyűlés megválasztotta az uj igazgatóságot, illetve a felügyelöbizottságot. A választás értelmében az igazgatóság elnöke Vásárhelyi László dr. polgármester, al- elnöke Ajtay Gábor dr. alispán és Balogh Vilmos dr. miniszteri osztályfőnök, tagjai 21 választott tag. A. felügyelőbizottság elnöke Vargha Lajos dr. főispán, alelnökök lettek Péter László vármegyei számvevőségi főnök, Privorszky Károly számtanácsos, Sreiháts Lajos dr. navv-'-'-skedő és Vájná Lajos banka Kormányzó Ur P,, r V;ii íezsef á$ Gáiríy Bénüs ffiien sasát Húelnukre álló októl felmerte BED’.PERT, aug. 10. A Magyar Távirati 1 Iroda jelenti: 1 A Kormányzó TJr a belügyminiszter elő- 1 terjesztésére dr. Piukovich Józsefet Bácsit drog vármegye és Zombor szabad királyi J 'áros főispánját, továbbá Gálffy Dénes dr. 1 Udvarhely vármegye főispánját állásától sa- j iát köreimére felmentette, $ a közösség szava MIÉRT KÉNYSZERÍTIK A KOLOZSVÁRI VENDÉGLŐSÖK DRÁGÁBB ÉLETMÓDRA A VENDÉGLŐBEN ÉTKEZŐ TISZT^ VISELŐKET?... Kolozsvár, augusztus 10. Az utóbbi időben számos család költözött ki vidékre. Legtöbb esetben azonban a családfő itthon maradt, mert hivatása továbbra is a városhoz kötötte. Az itthosanaradt férfiak legtöbb része köztisztviselő, akik háztartás, illetőleg főzés hiányában vendéglőkben étkeznek. A tisztviselők legtöbb része kötött munkaidő szerint dolgozik. A nyári hónapok alatt, rendszerint reggel 8 órától d&Htán 2 óráig s azután megy vendéglőbe elfogyasztani ae ■ ebédjét. Amint tudjuk, a vendéglők úgynevezett „menü“-t is adnak vendégeiknek, amely sokkal olcsóbb, mint például az otyan ételrend, amelyet a vendég szájaira, vagy anyagi tehetsége szerint szabadon íliuwltil az étlapról. Emlitettük, hogy a tisztádétIbk. rendszerint délután 2 órakor távozhatnak el hfnatel ükből s csak ezután fogyaszthatják eá ebédjüket. Ilyen Mötájban azonban már hiába kéri az étlapon szereplő menüt, meri a vendéglőstől, vagy az alkalmazottoqktdi rendszeresen a következő kijelentést haft-fa: — Sajnos, a menü már elfogyott. Tessék tatán valami mást választani az etiópról... A tisztviselő tehát választ. IUetőlag választani Szeretne, de bizony alaposan nveg kell gondolnia, hogy mit válasszon. Ment azért, .mintha a menün kivik készített ételek nem felelnének meg szájaiséfcei. ö, dehogy. .. Csupán a zsebe nem dngedí meg azt a fényűzést, hogy ne éppen a SegoUxá&b ételeket fogyassza. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a köztisztviselők anyagi helyzete nem éppen a legnéeoáoabb. És menagdwl nehezebb ma a köztisztviselő élete, ahufebr havi fixfizetését ügy kell beosaáama, hogy abból a vidéken élő családja és ö maga is megéljen. Két helyen fizetni hdatbért, nem csekély megerőltetésbe kerül ma. Mindezt azért hozzuk fel, mert a vendéglőkben étkező tisztviselők köréből rengeteg panasz hangzik el a vendéglősök imţgateir- tása miatt. Tisztelet a kivételnek, a Tfxytöbb vendéglős nem veszi figyelembe, hoygf sovány pénztárcája köztisztviselő wendégoi is vannak egy idő óta, akik ..önhibáfulooa kívül“ délután Z óránál hamarább semmi esetre sem mehetnek ebédelni és eladják előlük a menüt. így kényszereik őket a (balgább életmódra. A köztisztviselő ma erején felül viseli a ránehezedő terheket. iUo volna tehát valamilyen képpan gondoskodni arról, hogy ha 2 órakor is megy ast a &sst- vis'’ö elfogyasztani amúgy is sovány vendéglői kosztját, azt menüben kapja ami, amint emlitettük sokkal jutányosabb, mint az étlap szabad fogását TTssctoiettel: Egy köztisztviselő. VAS- ÉS GÉPIPARI SZAKMÁBAN TANONCOK FELVÉTELE Ismételten felhívom az érdekeltek figyelmét, hogy az állami vas- és gépgyárakban szerződéses tanoncként felvesznek: 14. évet betöltött magyar leventéket, akik legalább az elemi iskola IV. (négy) osztályát sikeresen elvégezték. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: aug. 22-ig a délelőtti órákban a városi és járási leventeparancsnokrágon (Honvéd-utca 46.), SPORTORVOSI VIZSGALAT iu-.-iJazok az 1929. évben született leventék, akik sportorvosi vizsgálaton (Mikó-u. 6. sz. alatt) nem vettek részt, sürgősen jelentkezzenek a városi levente nyilvántartó hivatalban (Postakert-u. 9.) MUNKAALKALOM 16—21 ÉVES LEVENTÉK IíriöZÉRH A város útépítési osztálya - 50 fő IC—21 éves szorgalmas és földmunkát biró magyar leventét, keres. Napibér: a munkateljesítés szerint 7 (hét) P. kőiül. , A leventék igazolványukkal együtt eligazítás és irányítás céljából a városi levente parancsnokságnál (Honvéd-utca- 46. sz.) a délelőtti órákban‘sürgősen jelei .ezzenek JÓ ÁRU ES Jő HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK BUDAPEST, aug 10. (MTI) A Magyar f Távirati Iroda jelenti: Augusztus 9-én éjjel északkelet felől ellen- * séges repülőgépek szálltak be az ország J fölé. Nagyrészük délnyugat felé repült, né- f hány északnak fordulva elhagyta az orszá- | got. Valószínűleg ugyanezek a gépek késő éjjel ellenkező irányban, de ugyanazon a vonalon repültek vissza. A német vadászok több ellenséges gépet lelőttek. A be- és visz- sza repülés zavaró jellegű volt. ....................