Keleti Ujság, 1944. augusztus (27. évfolyam, 172-197. szám)

1944-08-11 / 181. szám

. »JPÍlErXdE'XjF MAGYAR Uf SMB 1944. AUGUSZTUS 11, Hatalmas munkát végzett négy év alatt Erdélyben a magyar közegészségügyi szolgálat Ugrásszerűen Javult a hazatért teifictekea a közegészségügyi helyzet Kolozsvár, augusztus 10. A jövő hónap­ban lesz négy éve annak, hogy a magyar egészségügyi igazgatás kiterjesztette mű­ködését a hazatért erdélyi és keletmagyar­országi területekre. Nem csekély feladat hárult az egészségügyi igazgatásra, amikor négy évvel ezelőtt, a felszabadulás örömteli pillanatában munkához látott. Teljesen újjá kellett szervezni a szétzüllött egészségügyi szolgálatot, pótolni kellett az egészségügyi intézmények elhurcolt felszerelését és uj lé­tesítményekkel kellett az egészségvédelmet hathatésabbá tenni. Ugyanakkor gondos­kodni kellett megfelelő orvos- és bábaután-. pótlásról is, mert csak kellő felkészültségű orvosokkal és bábákkal lehet megvetni az egészséges társadalom a’apjait. A fokozato­san kiépített egészségügyi szolgálatnak egy­ben az orvostudomány legkorszerűbb fegy­vereivel szünet nélkül harcot kellett vívnia a különböző fertőző betegségekkel és előze­tes intézkedésekkel kellett útját állnia v járványoknak. Hinnék a hatalmas munkának, amely még nem fejeződött be: fokozatosan tovább ha­lad, legfőbb irányítója vitéz Dómból Zoltán dr. egészségügyi főfelügyelő, akinek hatás­köre 11 vármegyére terjed ki és akinek ér­deméül tudható be, hogy egészségügyi téren Erdélyben rendezett állapotok uralkodnak. Természetes: négy év alatt — a háborús nehézségek miatt — minden egészségügyi kérdést nem lehetett megoldani. A keret azonban már készen van: kitöltésre vár s csak a helyzet kedvezőbb alakulásától függ, hogy valóban mintaszerű egészségügyi ál­lapotokról lehessen beszélni... Mit végzett Erdélyben négy év alatt a magyar egészségügyi szolgálat? A magyar egészségügyi szolgálat négy­éves munkájáról és célkitűzéseiről beszél­gettünk Dómból Zoltán dr. egéspégügyí fő­felügyelővel. Kérdéseinkre készséggel ^idta meg a felvilágosításokat s közel egyórás beszélgetés keretében 'feltárta előttünk azt a hatalmas teljesítményt, amelyet a magyar egészségügyi szolgálat megszervezése pilla­natától napjainkig végzett és egyben rá­mutatott azokra a feladatokra is, amelyek még megoldásra várnak. .— Mi volt a legelső feladata a hazatérés után a magyar egészségügyi igazgatásnak Erdélyben ? — tettük fel az első kérdést. — Elsősorban a legfontosabb egészség- ügyi ágazatok megszervezését kellett elvé­gezni — mondotta vitéz Doniból dr. főfel­ügyelő. — A hazatérés után egészségügyi téren nagyon zilált állapotok uralkodtak. Az egészségügyi intézmények berendezéseit el­hurcolták, a legfontosabb egészségügyi állá­sok gazuátlanok voltak, úgyhogy teljesen újjá kellett szervezni, újjá kellett építeni az összes egészségügyi szolgálatokat. Első teendő volt a körorvosi állások betöltése a falusi lakosság egészségügyének érdekében. Bár az ofvoshiány miatt ez sok nehézséggel jái\, mégis S3 százalékkal több körorvos működik Erdélyben, mint a megszállás alatt. A másik fontos teendő a tisz’.iföorvosi és tiszti orvosi állások megszervezése. Ma már 11 tisztiföorvos és 72 tiszti orvos mű­ködik a vezetésem alatt álló 11 vármegyé­ben. Ezek valamennyien kiválóan képzett, nagy gyakorlattal rendelkező orvosok, akik az általános közegészségügyi helyzet javítá­sát végzik. Az orvosok kevés száma és megfelelő lakások hiánya miatt sok nehézsé­get okozott a községi orvosi állások betöltése, így is az állások legnagyobb részét betöl­töttük. Ott, ahova megfelelő felké izültség- gel rendelkező keresztény orvost nem kap­tunk, egyeló're munkaszolgálato» orvosok végzik a szolgálatot. .-— Milyen eredménnyel dolgozott ez £ széleskörű egész légügyi szervezet? — Ennek a jói kiépített egészségügyi há­lózat munkájának eredménye, hogy sike­rült Erdélyben meggátolni a kiütéses tifusi: terjedését, továbbá sikerült a tuberkulózis és vérbaj elleni küzdelmet hatásossá tenni. II A bukovinai magyarok hazatelepitésével, H valamint a JDéda-szereífalvi vasútvonal én:- tésével kapcsolatos egészségügyi kérdésekét % is zökkenő nélkül sikerült r. .cyo.Cen-:. to.t- nek a szervezetnek derei s munkáját cséri az egész világon egyedülálló keresztes Egészségvédelmi Szolgálat kiter­jesztése, tüdő- és nemibeteggondozók, egész­séghazak létesítése és a házasság előtti or­vosi vizsgálat nagy felelősséggel járó mun­kájának végrehajtása. Súlyos feladatot je­lentettek az egészségügyi szolgálatnak a legutóbbi hónapokban végrehajtott csapat­mozdulatok, de ezt is sikerrel oldotta meg. Bábaképzők, egészségházak, szülőotthonok... — Milyen egészségügyi intézmények léte­sültek Erdélyben az elmúlt négy év -alatt? — ké -deztük ezután. — A jövő nemzedék érdekében halasztha­tatlanul szükség volt — folytatta a főfel­ügyelő — megfelelő bábaképző intézetek és szülőotthonok létesítésére. Erdélyben a bá­baképzés igen elhanyagolt volt és éppen ezért uj bábaképző Intézeteket kellett szer­vezni, hogy biztosítani lehessen a falvak számára megfelelő képzettségi! bábákat. A csecsemőhalandóság csökkentésére pedig szülőotthonok felállításáról kellett gondos­kodni. Ma már 8 szülőottb i működik Er­délyben megfelelő felkészültségű szakembe­reit közreműködésével. A hazatéréskor nagy hiány mutatkozott kórházakban Is. Éppen ezért I.cgybánvési, Bánífyhunjaion, 'Kolozs­vár,; n és Sepsissentgyörgyön létesítettünk uj kórházakat, amelyek a legkorszerűbb fel­szereléssel szolgálják a lakosság egészség­védelmét. . Nem hanyagoltuk el a nemi- és tüdöbeteggondözást sem. A felszabadulás óta 17 nemi- és 24 tüdőbeteggondozó léte­sült. A Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szol­gálat kiterjedt hálózatát Igazolja, hogy ma már Erdélyben 85 kirendeltsége van ennek a fontos egészségügyi szolgálatnak. Készen áll egy nagyszabású kórház is, amely orszá­gos viszonylatban is előkelő helyet biztosit a hasonló intézmények sorában. Nem szaoad megfeledkeznünk arról a fontos misszióról, amelyet a .szülész szakfelügyelő munkája je­lént. A belügyminiszter ur Kolozsvár szék­hellyel nevezte ki a szakfelügyelőt, akinek hatásköre nyolc vármegyére terjed. Feladata a bábák működésének ellenőrzése. A nem megfelelő képzettségű bábákat eltilthatja működésétől, vagy esetleg továbbképzésre utasíthatja őket. Ezután aziránt érdeklődünk, hogy áll Er­dély a ragályos betegségek tekintetében? — A ragályos betegségek ellen rendszere­sített védőoltások meghozták a kívánt ered­ményt. A tífusz megbetegedések száma mé­lyen alatta marad az előző évek átlagának. A magyar mintára rendszeresített diftérla- ellenes oltások jó hatása megmutatkozik ab­ban, hogy csak szórványos megbetegedések történnek. A vérhas elleni küzdelmet a ko­lozsvári egyetem orvostudományi fakultása is programjába vette. Az esetleg fellépő megbetegedéseket azonnal izoláljuk és gon­dos fertőtlenítéssel útját álljuk a ragály terjedésének. A falvak részére minden járási székhelyen fertőtlenítő gépet állítottunk fel, amelyeket szakképzett emberek kezelnek. Igen nagy feladatot rótt' a hastífusz leküz­dése. Az Országos Közegészségügyi Intézet közreműködésével felkutattuk a bacillushor- dókat és ártalmatlanná tettük. Még na­Sokszor elnézem ezt a szegény két vak embert. Itt találkoznak reggelenként a sarkon. Mindkettőjüket kézen vezetik. Egyiket egy kisfiú, másikat pedig egy kislány, ügy tudom, hogy a gyermekeik. Sőt egyik Vak embernek még van ezen a kislányán kívül öt gyermeke, ügy is szo­kott kéregetni, amint ott áll a kapumé­lyedésben, tűző napfényben: — Vak feleségem és hat látó gyerme­kem nevében kérem, könyörüljenek egy szegély vak emberen ... De nem, erről akarok én Írni, hanem arról, hogy amikor megállanak a sarkon szemben egymással és kezetfognak s hosszan elbeszélgetnek, akkor az egyik vak ember mindig azt mondja a másik­nak - búcsúzó, skor: —- Viszontlátásig, András. És vak társa mindig igy válaszol rá: — Viszontlátásig, Károly. Igen, ez a szegény kért vak ember „va­kon hisz“ a viszontlátásban .. . Legyen áldott az ő hitük. jj Hirdetések, .apréfitrdeSések feladhatók Deák Ferenc-utca 43! szám alatti irodahelyiségben Mostanában minden va .....il,e való bolt­ban rádió szól. Nem azért, hogy az al­kalmazottakat szórakoztassa, sem a vá­sárlókat. Zavaró repülést, esetleg légi­veszélyt jelez a rádió, hogy még idejében tájékozódhassanak az alkalmazottak meg a vásárlók isAUtközben betérek az egyik főtéri boltba. Vásárolni szeretnék vala­mit. A rádió éppen zavaró repülést je­lez.-— Baja, Bácska... Majd közelebb is. A k szolgáló asztál mellett a tulajdo­nos felesége áll s mellette két szép kicsi leánykája. Az egyik megszólal: — Mama, mikor megyünk már fürödni a strandra? Azt mondtad, hogy ma me­gyünk. Ugye, Éviké — fordult hugocs- Mja fslé a gyermek ' — azt mondta marna, hogy ma minket is elvisz a strandra f — Elviszlek, gyermekeim, persze, hogy Zöld- «i dtiMÄ Csak várjatok kicsit, hát nem 1 halljátok, hogy zavaró repülést jelez a rádió ? — Ó, mama. — szólalnak m,eg egy­szerre — hát nvért nem oltod le a rá­diót s akkor nem lesz , többet za-.i re­pülés ... — Mennyi körte van a piacon, — ál­lok meg útközben a sátrak élőit — s bámulom kissé a forgatagot. Az egyik kofa előtt egy uriasszony 'áll, kesében hat ahn as szatyor s körtét kér. — De szépeket tegyen, lelkem, mo'ndja a kofának — csak szépeket. — Ugyan, ugyan, %át van nekem nem szép körtém? Szép az egytől egyig. Olyan, mint az arany — méltatlankodik a kofa. Aztán nekiáll a mellette lévő leánykájával hogy megtöltsék a szaty­rot. Az uriasszony is segít, ö aztán iga­zán csak a szépét válogatja s rakosgatja a szatyorba. De a kofa leánykája se tesz másként, mire a kofa megszólal nagy hegyesen: — A jó Isten áldja meg a dolgodat, fiam, hát mind kiválogatod a szépét. Ne válogasson úgy a nagysága se. Nem f| látja, hogy mennyi ütődött van ebben a halom körtében? Ha mind elviszi a szé­pét, akkor ezekkel mit csinálok?... * — Üe miért van ilyen kiabálás itt a piacon?... Itt, mindjárt a szomszédban? Menjünk csak hamar s nézzük meg. Egyelőre ezt látom: Két ember s két asszony bakalódik egymással. De alaposan püfölik egymást. Meg olyan dolgokat szapülnak egymás fejébe, hátába, hogy a nevüket le se le­het Írni... A végén pedig szabálysze­rűen hajbakapnak, majd elválanak s új­ból összegabalyodnak. Igen, ebből nem lehet semmit megérteni — gondolom — megkérdem tehát a 'mellettem álló és a dolgot fölöttébb élvező kofától, hogy miért van ez a kora reggeli cirkusz? — Ö, kérem, şemmi az egész, — nyug­tat meg a kofa. —- Szerelmesek egy­másba. — Szerelmesek? — hát akkor miért nem szeretik egymást s miért viselked­nek így a piacon? Verekednek. Hogyan lehet akkor valaki szerelmes? — Jhj, nem úgy — világosit fél a kofa. — A férfi — az, aki itt áll a kö­zelünkben -— a másik férfi feleségébe szerelmes. Annak a felesége pedig őt szereti, ezt a férfit... — Nem ohjan ritkq dolog ez, — mon­dom a kofának, (— de akkor jobl volna, ha elválnám,k s úgy esküdnének össze újból, hogy ki-ki megtalálja a maga •igazi párját. — így is próbálták már a szerencsét­lenek, de nem megy — mondja a kofa. Bolond szerelmesek ezek. Ebben lehet valami igaza, de látom, „igy se megy".„, bíró János I gyobb erőfeszítést jelentett a kiütéses tí­fusz elleni harc. A betegség terjedését az orosz térséggel való közvetlen kapcsolat el­lenére is sikerült megakadályozni, . — Mi a helyzet egészségügyi téren? Javult a közegészségügyi helyzet! — Örömmel állapíthatom meg, hogy Erdély egészségügyi helyzete a felszaba­dulás óta lényegesen javult. A természe­tes szaporult jelentősen növekedett a születési és a halálozási arányszám vi­szonylatában. A kedvező helyzetet kü­lönösen a székely vidék magas születési arányszáma jelenti, ahol nem ritka egy családban a 12—16 gyermek sem. A nemi betegségek terén nincs lényeges változás. Az országos arányszám itt 3.5 százalék. A tuberkulózis léküzdése terén még sok a teendő. A megromlott lakás és táplálkozási viszonyok, valamint a kulturahiány legfőbb okozói a tuberku­lózisnak. A közegészségügyi helyzet ja­vítását célozzák az étkeztetési akciók, továbbá a napközi otthonok, ahol • pok- éser gyermek áll gondos egészségügyi felügyelet alatt. Ugyancsak ezt szolgál­ják a népélelmezési tanfolyamok is. Min­den várfalegyében egy-egy élelmezési technikus irányításával oktatják a fal­vak asszonyait és leányait olyan főzési rendszer elsajátítására, amely az egész­ségügyi követelményeknek legjobban megfelel, hogy ezzel az egyoldalú táplál­kozásból eredő egészségügyi hátrányokat kiküszöbölhessék. A gyárak és" ipartele­pek állandó ellenőrzése is sokat javit a közegészségügyi helyzeten. Végül az orvosutánpótlás kérdését vet­jük fel. / — Biztosítva van az orvosütánpótlás ? ' —• Igen. A kormány megértő maga­tartása lehetővé tette, hogy a most vég­zett orvosnövendékek igénybevételével egyetlen egészségvédelmi körzet sem ma­rad orvos nélkül. A kormány 700 abszo- lutóriumos orvösnövendék részére tanfo- lyamot engedélyezett, hogy vizsgáikat letehessék. Remélhető, hogy ilyen módon egy éven belül ezek az orvosnövendékek az egészségügyi szolgálat rendelkezésére állhatnak. K rházakban, egészségházak­ban kapnak elhelyezést, ahol alorvosként, magasabb képesítésű orvosok mellett megfelelő gyakorlati kiképzést nyernek. — Hogy lehetne fokozni az érdeklő­dést az orvosi pálya iránt ? — A legfontosabb az orvosi tanul­mányidő megrövidítése. A tananyagot racionalizábii kellene olyan mqdon, hogy a növendékek hamarabb hozzájuthassa­nak az orvosi diplomához. Igen fontos körülmény a katonai szolgálat megrövi- ditése és az orvosok katonai rangjának rendezése^ Néni utolsó sorban szükséges a f.zetések rendezése is, mert a jelen­legi helyzet nem jelent semmi vonzerőt az orvosi pálya iránt —- fejezte be nyi­latkozatát Dombói dr. egészségügyi fő­felügyelő Feladat tehát 'van elég. Lj ha végig­tekintünk az egészségügyi szolgálat négyéves eredményein, bizonyosak va­gyunk afelől, hogy az orvosi rend nagy távlatokra sugárzó munkája még jobban ráirányítja a figyelmet az egészségügy függő kérdéseire s azok mihamarabb megoldáshoz jutna. .. VARGA LÁSZLÓ \,ltt a piros!.,. Hol a p ros Kuüjiös- aug. 10. A kolozsvári rendőr­ség elfogta és átadta a királyi ügyészségnek Pill József 40 éves vándor mutatványost. Pill József néhány nappal ezelőtt érkezett Kolozsvárra s jelentkezett a rendőrkapitány­ságon és egyúttal engedélyt két egy billiárd* asztalnak a szabadban való felállítására, mint ahogyan arra bizonyíthatóan megkapta az engedélyt más városok rendőrkapitánysá­gától is. A rendőrkapitáfayság csakugyan kiadta Pill Józsefnek az ideiglenes engedélyt, aki kiásott aztán egy közönséges asztallal a sétatér végén egy árnyas fa alá és meg­kezdte „működését“, mégpedig az „Itt a piros!... Hol a piros?... szerencsejátékot. A járókelőkből csakhamar olyan „közönsé­ge“ verbuválódott, hogy pillanatok alatt 330 pengőt nyert, mig a „közönség“ köréből senki nem nyert egy fillért se. Egy napszá­mos, aki 80 pengőt hagyott a kueséberes asztalán s közben észrevette, hogy az hami­san is játszik, feljelentette a rendőrségen, PUl József pünpösdi királysága egy óra le­telte alatt véget is ért, mert bekísérték a rendőrkapitányságra. A hatóságok félreve­zetése miatt a 'csaláson kívül külön eljárás is indul ellene.

Next

/
Oldalképek
Tartalom